Magyar Nép, 1947. február (4. évfolyam, 26-49. szám)

1947-02-27 / 48. szám

1947. február 27. MAGYAR RtP 3. oldal Bűzös nyotnoriatiyák, füstös és zugszállások útvesztőjében Éjszakai razzia zuhogó esőben Javaslataink Demokráciában a nép tanácskozik, a nép határoz. Nyíregyháza kom­munistái is összegyűltek, hogy meg­beszéljék, melyek azok a kérdések, amelyeknek a megoldása szükséges ahhoz, hogy a nyíregyházi dolgozók kevesebb gonddal és bajjal élhes­senek. Érdemes ezeket a javaslato­kat — amelyeket a szabolcsvár- megyei 2 ik konferencia elé terjesz­tettek — komolyan tanulmányozni, mert világosan kiérzik belőlük, hogy a nép kezdi sorsának irányítását saját kezébe venni.; I. A város a szükebb hazánk, de ez a kis haza nem olyan ápolt, nem olyan szép, mint amilyennek látni szeretnénk. Utcák vannak benne, melyek sártengerré válnak ősszel és tavasszal. Utcák, ahol nincs köz­világítás, városrészek, melyek el van­nak vágva a várostól. (Mint az ONCSA telep és Friedmann telep). .Nyáron sokhelyütt nehéz feladat víz­hez jutni. Ezért javasoljuk, hogy kö­vezzék ki a sártengerré váló utcákat, állítsák helyre 1947 ben a közvilá­gítás békebeli színvonalát és fúrjanak a vizzel kellőképpen el nem látott városrészek részére utcai kutakat, illetve állítsák helyre azokat, melyek meg vannak rongálva. II. A háború súlyos károkat okozott a városban. Nemcsak a közületek, hanem kisemberek ezrei is hatalmas veszteségeket szenvedtek. Ezért ja­vasolták a IV ik kerület kommunistái, hogy nyújtsanak hitelt azoknak a kisembereknek, akiknek a házát a bombatámadások elpusztították. III. Uj postahivatalok felállítását is ja­vasoljuk, hogy nyíregyháza polgárai ne legyenek kénytelenek a város egyik széléről a másikra menni, ha postai küldeményt akarnak feladni és uj rendőrőrszobák felállítását, hogy ezzel is javítsák a közbiztonságot. IV. Esőben, hóban, fagyban messzire kell gyalogolniuk az ONCSA-telep, Friedmann-telep és a Himes gyer­mekeinek, hogy iskolába juthassanak, ezért azt is javasoljuk, hogy álla­sának fel iskolákat ezekben a kerü ­letekben. V. Külön panasza az ONCSA-telep lakóinak az, hogy noha rendesen fizették a részleteket és legtöbbjük háza már ki van fizetve, mégis to­vábbi fizetéseket követelnek tőlük és a házaknak még ma sem telek­könyvi tulajdonosai. A Magyar Kom­munista Párt, mint mindig, most is a kisemberek pártjára állott és kö­veteli, hogy Írják át az ONCSA telep házait telekkönyviig az ott lakóknak. VI. Ezek a követelések az egész város lakosságának követelései. Mindezek­nek a megvalósítása az egész város lakosságának érdeke. K. F. Hétfőn országos vásár Nyíregyházán Közhírré tesszük, hogy Nyír­egyházán a legközelebbi állat és kirakodó vásárt 1947 március hó 3-án, azaz hétfőn fogjuk meg­tartani, melyre vészmentes hely ről mindenféle állatok felhajthatok Fazekas János sk. polgármester 2x Éles, berregő hangon szólal meg a telefon csengője; este 7 órakor indulunk — ennyi az egész beje­lentés, de ebből már tudom, hogy éjszakai razzia lesz a külvárosban. Az ablakon behallatszott a zuhogó ónosesö monoton csobogása, ami szinte visszariasztott attól, hogy fel­vegyem a kabátomat és kilépjek az uteára. Nem sokkal később már a rendőrség épületében voltam, ahol a csökkentett világitásu folyasón már felsorakozott a razziára induló rend. őrszakasz. A folyasóról nyíló egyik szobában vidáman gomolygó ciga­rettafüstben kedélyesen beszélgettek a csoportok vezetői, mintha nem is gondolnának arra, hogy künn zuhog az eső és nemsokára nekik is ott kell majd baktatni a viztócsák kö­zött, a külvárosi utcákon. — Bűnügyi és erkölosrendészeti razziát tartunk. Minden gyanús egyént tessék bekísérni — hallat szott a vezető rövid parancsa. — Más utasításom nincs, tessék elin­dulni. — Első csoport... második cso­port ... harmadik csoport... hetedik csoport: egy nyomozó, két rendőr, egy orosz katona és egy riporter — hallom a csoportbeosztást. Szóval a hetedik, a gonosz az én csopor­tom. Éppen most indulnak ki az utcára. Gyerünk utánuk. Az ajtónál visszahökkentem egy kicsit, amikor a szél az arcomba vágott egy jókora víztömeget, de nyugalmat erősza­koltam magamra, feltürtem a kabát­galléromat, megszorítottam a zse­bemben a ceruzámat, mint egyetlen fegyveremet és elindultam a .hetes* után. A nyíregyházi rendőrkapitányság- ! hoz több feljelentés érkezett a Szász cipőüzlet tulajdonosa ellen, hogy a tipuscipőket nem a megállapított áron árusítja. A miatt is feljelen­tették, hogy állítólag a típus szót is levakarták a cipők talpáról. Ozv. Szász Lászlóné tagadja, hogy ár­züllött, gyanús kinézésű férfiak áll­nak a nyomozók előtt és váltig han­goztatják ártatlanságukat. Kopogtatnak az ajtón. Egy férfi lép be és bejelenti, hogy az egyik vendéglőből előállított nő véletlenül elhozta a selyemsálját. A nő táská­jából tényleg előkerül a sál, amit „véletlenül* hozott el a férfitől és azt mondja: — Csak nem gondolja, hogy akarattal hoztam el? Lacika, várjon meg, mindjárt visszamegyek. A főcsoportvezető elmosolyodik és mond valamit, hogy a nő ne hallja meg. A férfi úgy látszik meg­értette, mert ő is elmosolyodott, kö­szönt és elment. Persze nem várta meg a barátnőjét, mert a várakozás egy kicsit hosszú lett volna. Végétért a kihallgatás. Az előálli tottakat lekisérték a fogdába, ahol aztán elmondhatták egymásnak őszin­tén — itt már nem hallották a de­tektívek — hogy miért is hozták be őket. (P) A Musz műsoros bajtársi -összejövetele A Munkaszolgálatosok Országos Antifasiszta Szövetségének sza- bolcsmegyei szervezete március 1-én, szombaton este 7 órai kez­dettel a Korona kóvéház termé­ben nagyszabású, műsorral egybe­kötött bajtársi összejövetelt ren­deznek. Az esten közreműködnek Poór Dezső, a Musz országos tér- elnökei Erdős Tihamér, a Musz országos vezetőségének tagja, Bol­gár Klára, Vadas Zsuzsa, Stark Ervin, Gulyás László, Bleich Béla, Deutsch Miklós és sokan mások. Vasárnap, március 2-án vár­megyei Musz. nagygyűlés lesz a Szarvas-utca 10. szám alatti kul­túrteremben. Poór Dezső és Erdős Tihamér tartanak előadást az idő­szerű Musz. kérdésekről. — Felnőttek Középiskolája a községi kereskedelmi középis­kolában. A községi kereskedelmi középiskolában ősszel megnyíló Felnőttek Kereskedelmi Középis­kolájába való jelentkezést még március 10 ig elfogadja az intézet igazgatósága. A Felnőttek Keres­kedelmi Középiskolája csak kellő számú jelentkezők esetében nyíl­hat meg. — így győztünk... Marshall tá­bornagy szenzációs müve. Ára kötve 18 Frt. Kapható Komlós könyvkereskedésben. drágítást követett volna el. Szerinte a feljelentés bosszú műve volt. özv. Szász Lászlónét árdrágítás gyanúja miatt őrizetbe vették és a tegnapi nap folyamán átkisérték az állam- ügyészségre. Ügyében a vizsgálat még folyik és letartóztatásáról most dönt az állaaflgjrétíség. iz első „tapasztalatok“ vagy a Víz ntcai „panzió“ Gyors léptekkel siettünk végig az utcákon, Elértük az első állomást. Földszintes ház — ami szinte igyekezett összehuzódni a nagy bel­városi házak között, hogy minél kisebbnek látszék — rozoga, dttle- dező kapu, ami «tárva nyitva állt. Beléptünk az udvarra — ez volt az első .ballépésem* az este, mert bokáig merültem a sárba és érez­tem, amint a jéghideg viz belefolyik a bakkancsomba. A hátam mögött szitkozódást hallottam, úgy látszik nem én voltam az egyedüli szen­vedő fél. Kikecmeregtünk a sárten­gerből és megálltunk egy magas, kétszárnyu tölgyfaajtó előtt. Már majdnem benyitottam, amikor ész­revettem, hogy az ajtó lemeze hiányzik, A résen csipős füst és valami ismeretlen bűz áradt ki. A sötét szobát csak gyéren világította be a hatalmas fehér cserépkályhá ban égő gályák és szemét lángja. Más berendezést nem is fedeztem Vadhizasok vágyónk kérem. Átvergődtünk az udvar sarán és elhagyjuk a .panziót*. Rosszul világitott utcába értünk, ahol -- szerencsétlenségünkre — elfogyott a járda és iámét csóna­kázhattunk a sártengerben Második megálló. Hasonló a többihez. Rozoga vityiló, zugszállás Benyitunk az első ajtón, kattan a villanylámpa és éles fénykévéje körüljár a szobában, ahol egész sor ágy van egymás mellett és borzas fejek bukkannak ki a szennyes takarók alól. — Rendőrség — mondja a cso­portvezető Kérem az igazolványo­kat. Egyszerre megelevenedik a szoba, mindenki keres. A furcsa kép a mozivásznat juttatja eszembe. Megszámoltam a szoba lakóit, tizen­öten voltak. Mind nők. Amikor a lámpa fénykévéje a szoba egyik tá­volabbi sarkába világit, fedezzük fel az egyetlen férfit, a tizenhatodik nő­vel, amint igyekszik minél jobban a takaró alá bújni, hogy fel ne fe­dezzük. Felszólításunkra kidugja a fejét és természetes hangon mondja: vadházasok vagyunk kérem ... A szomszédos szobákban már várnak ránk. Az ajtónál sorakoznak a zugszállások vendégei, kezükben igazolványaikkal. Úgy látszik, nem váratlanok itt a razziák. Egyre elkeseredettebben járjuk az utcákat. Az esi egyre esik és a ei­tel a kályhán kívül. A kályha körül borzas és — teljesen meztelen ci­gányok kuporogtak a földön és ijedten hunyorogtak a szemükkel, amikor a villanylámpa éles fénye bevilágított a szobába. Ruhát csak egy öreg, szakálas, talán még het­ven évesnél is több cigányon láttam. Azaz, dehogy volt az ruha. Rongy- halom volt csak, amit olyan .mű­vészi érzékkel* helyezett el az öreg magán, hogy alig látszott ki csík itt ott a fekete bőre. A kis ház nem is volt olyan kicsi, mint először feltűnt nekem. Egész sor lakás húzódott meg az udvarban, mind mind hasonló bű­zös nyomortanyák, piszkos, petró­leumlámpafényes szobák, szennyes putrik és még piszkosabb lakók. Nyomortanya. Behúzódtam az egyik ablak alá, kivettem a jegyzettöm­bömet és a bekarikázott egyes alá azt írtam: „A Viz-utcai panzió.* pők egyre vizesebbek. Zugszállásról zugszállásra járunk. Cigányok, gya­nús kinézésű éjszakai alakok, utcai nők mutatják igazolványaikat és hú­zódnak vissza vackukba távozásunk után. A füstös kiskorc8mákban elhall­gat a zene, amikor belépünk. Itt sem újság már az igazoltatás. Az asztal alá kerülnek a kártyák és az előbb még saerencsejátékot játszó vendégek békésen beszélgetnek, mintha az előbb nem egymást szid­ták volna hamiskártyázásért. A razzia végétért, Ázottan vonu­lunk be a kapitányságra, ahol már kattognak az írógépek és folyik az előállítottak kihallgatása. Fiatal nők, Árdrágítás gyanúja miatt őrizetbe vették Szász Lászlóné cipőkereskedőt

Next

/
Thumbnails
Contents