Magyar Nép, 1947. február (4. évfolyam, 26-49. szám)
1947-02-15 / 38. szám
1947. február 15. Szombat íV. évfolyam 38, szóm. Az adókivető bizottság súlyos hibái- * ■ i . gjjläpj _• «^ppgH^S MjSftM 'A Magyar Nemzeti Függetlenségi Front Lapja Az összeesküvés * újabb meglepő részletei Kovács Béla a Kisgazda Párt hivatalos bélyegzőjével látta el az Összeesküvőknek adott megbízóié vetet A belügyminisztérium közli; Az összeesküvéssel kapcsolatos nyomozás folyamán előkerült adatok újabb fényt derítettek a demokráciaellenes földalatti összeesküvés részleteire. Ráyiiágitanak arra is, miért vált szükségessé már 1945. őszén, hogy a Magyar Közösség Kovács Béla bevonásával és hozzá járulásával teljhatalmú megbízottat küldjön ki Ausztriába Szügyi Zoltán volt vezérőrnaggyal, a Szent László hadosztály Ausztriában tartózkodó parancsnoka, val való tárgyalások felvételére A nyomozó hatóságok kezébe került Szügyi Zoltán Összefoglaló .Jelentés* e. A jelentés pontokba foglalva tartalmazza a demokrácia megdöntésére irányuló szervezkedés legfőbb célkitűzéseit. A jelentés beszámol arról, hogy elhatározták a külföldi magyar katonai erők egységes központi főparancs noksáialá helyezését. Fő- paran«noknak „vitéz* Farkas Ferenc, volt vezérezredest jelölték ki. Ennek a hadseregnek az lett volna a célja, hegy támogassa a magyarországi összeeskü vést a tervek megvalósításában, a .jogfolytonosság* helyreállításában. Programmba vették a régi országgyűlés összehívását és ott Horthy Miklós újra ! választását és Horthy kormányzásának biztosítására az összeesküvők számára megbízható fegyveres alakulatok létesítését, elsősorban a csendőrség visszaállítását, a demokratikus elemek el távolítását a közigazgatásból és a régi rendszerű közigazgatás visszaállítását, E célok érdekében és hogy biztosítsák a magyarországi összeesküvők és a külföldi Havaseső, ónoseső Mérséklődő északi, észak- nyugati szél, jobbára borult, ködös idő• Többfelé havazás, havaseső, énos- eső. A hőmérséklet a nyugati megyékben alig változik, keleten még csökken horthysta diplomaták, vala mint a nyugaton állomá sózó csapattestek között az együttműködést Szügyi Zol tán több ízben futárt kül döfi haza a kapcsolatok felvételére. Béky József százados, aki a rendőrség őrizetében van és Vadász főhadnagy fel keresték Raffay Sándor buda pesti részvénytársasági igazgatót, a földalatti Magyar Közösség tagját, aki a Füg getlen Kisgazda Párt gazda sági bizottságának szövetkezeti előadója volt. Közöl lék vele, hogy mozgalmuk összhangbahoz italára feltétlenül szükséges, hogy egy megbizóievélíel ellátott meghatalmazottat küldjenek ki Ausztriába, aki Szügyivel és rajta keresztül más körökkel is felvegye a tárgyalásokat. A letartóztatásban lévő Gyulai László nemzetgyü lési képviselő és Arany Bálint bevallották, hogy ők ismertették Kovács Bélával Szügyi Zoltán üzenetét és felkérték, hogy adjon meg bizólevelet Raffay Sándornak. Raffay Sándor Ausztriá ból irt sürgetésére Kovács Béla 1946 januárjában saját aláírásával ellátott megbízólevelet küldöl Ausztriába Raffay részére. A megbízólevél, amely a Független Kisgazdapárt hivatalos levélpapírján íródott és a Független Kisgazdapárt hivatalos pecsétjével volt ellátva, a következő sáövegü volt : „Raffay Sándor urnák. Megbízom a párt nevében, hogy külföldi tárgyaláso- ' kát folytasson. Egyúttal személyes jelentéstéteiré kérem. Budapest, 1946. január 5 én. Kovács Béla országos főtitkár, minisz tér." Raffay azt vallotta, hogy 1946. januárjában meg is kapta Kovács Béla hivatalos megbízólevelét, Raffay vallomását megerősíti a Budapesten tartózkodó Fóthy Ernő tanúvallomása, aki abban az időben a Magyar Vöröskereszt klagenfurti megbízottja volt. A letartóztatottak azt vallják, hogy Kovács Béla saját autóján szállította ei Raffayt Szentgotthárdig. — Ezt megerősítette Kovács Béla akkori kocsivezetőjének vallomása is. A megbízás értelmében Raffay Sándor Ausztriából számos esetben küldőit beszámolót Budapestre. Egyik ilyen levelét, emely a múlt év október 27-ről kelt és amelyben Kovács Bélától újabb utasítást kért. a fenti újabb nyomozati adatokkal együtt áttették a nemzetgyűlés mentelmi bizottságához. (MTI) Az összeesküvők második csoportját átkisérték a népügyészségre Budapestről nyert értesüléseink szerint az összees küvők első csoportjának vádiratán ma végzik ei az utolsó simításokat és még a mai nap aláírják a népügyészség vezetői. A sokszorosítás munkálatait a holnapi napon befejezik, utána haladéktalanul átadják a vádiratot a népbiróságnak. Tekintettel a népbiróság nál elvégzendő feladatokra és arra, hogy a vádiratokat a főtárgyalás előtt legalább 9 nappal kell az érdekeitek kezéhez juttatni, a tárgyalás legkorábbi időpontja február 27. lehet. A földalatti fasiszta összeesküvés résztvevőinek má, sodik csoportját ma adják át a népügyészségnek. A második csoportban azok a letartóztatott Független Kisgazdapárti nemzetgyűlési képviselők vannak, akik résztvettek a földalatti összeesküvésben és akiket párttagságuktól a Független Kisgazga párt politikai bizottsága időközben megfosztott. Ezeket, a másodrendű vádlottaknak első nagyobb csoportjával, mintegy 14 fővel együtt szállítják át az ügyészségre. 5400 tonna amerikai búzát indítottak útnak Magyarország felé Korányi Jenő kereskedelemügyi miniszteri tanácsos Washingtonban tárgyal az UNO szervekkel elsősorban hiányzó kenyérgabonánk biztosításáról, valamint az?UNRRA hátralékok szállításának rendezéséről és lehetőség szerint kenyérgabonára való átcseréléséről. Tárgyalásai első eredmé nyérői táviratban értesítette Rónai Sándor minisztert. A távirat szerint február 3-án 5 400 tonna búzát indítottak útnak az UNRRA utján Magyarország felé. Elfogtak egy tömeggyilkost 140 ember legyilkolásában volt része* A nyugati határszélen szolgálatot teljesítő határvadászok elfogtak egy Ausztriába szökni akaró fiatal embert. Budapestre szállították az államvédelmi ősz tályhoz. • Kihallgatása során kiderült, hogy Kerekes Ferenc Józsefnek hívják és a Városmajor utcai nyilas pártházban teljesített szolgálatot 1944. őszén. Sokszor vett részt zsidók kínzásában és kivégzésében. Mintegy 140 ember legyilkolásában volt része A felszabadulás idején még Budán tartózkodott, majd csónakkal átevezett a Dunán és vidékre szökött. Kecskeméten letartóztatták, de a hiányos nyomozati adatok miatt néhány hónapi internálás után szabadon engedték. Azóta ide oda bolyongott az országban, mig végüt most janu árban elhatározta, hogy kiszökik Ausztriába. Terve azonban a határvadászok éberségén meghiúsult Ügyé. vei kapcsolatban több tanút hallgattak ki, akiknek vallomása után Kerekesnek, a tömeggyilkosságokban való részvétele kétségtelenné vált. A íömeggyilbos Kerekest átadták a ríépögyészségnek. (MTI) ÁRA; 40 FILLÉR Csehszlovákia tárgyalásokat kíván kezdeni Magyar* országgal Az amerikai rádió jelentése szerint a „NewYork Times“ csütörtöki számában ismertette • Masaryk nyilatkozatát. A nyilatkozatot a csehszlovák külügyminiszter Párizsban tette a lap munkatársának. Masaryk csehszlovák külügyminiszter kijelentette, hogy Csehszlovákia tárgyalásokat kíván kezdeni Magyarországgal a két ország közötti kérdések és elsősorban a kisebbségi kérdés megoldására^ Csehszlovákia — mondta — azzal a szándékkal kivan tárgyalást folytatni, hogy különféle szerződéseket kössön Magyarországgal. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha a magyar békeszerződést ratifikálják és Magyarország felvéteti magát az Egyesült Nemzetek Szervezetébe. f ., ' i* ff. , J Yi äi lí