Magyar Nép, 1946. december (3. évfolyam, 232-255. szám)
1946-12-25 / 252. szám
i94j. december 25MAGYAR MJtP 5. oldal. Pa rasziok karácsonyára ♦ Harang csendül Ének zendiil Messze zsong a hálaének Az én kedves kis falamban Karácsonykor Magába száll minden lélek» (Ady) Magunkba száilunk, Valami megmagyarázhatatlan érzés fojtogatja a lelkünket ma, karácsony ünnepén. Ki-ki közölünk a maga gondolatvilága, származásából adódó lelkibeállitottásága, vagy a jelen életsorsa szabta tényezők hatása aiatt belebámul abba a képzeletíájba, ahol laknak és élnek, könnyeznek, vagy mosolyognak az ő szeretettéi, A mi saere- tetteinknek köre a sok százezres parasztcsalád. De jajj! A nagy •salád ajkán elcsuklik, elhal a hálaimádság. A nagy család még mindig csak keresi, csak várja a szeretetet és a békesség diadalát. Emberektől is szeretett volna érezni szeretetet és feléje sugárzó békességet a parasztság. De a szeretetet csak akkor hazudták feléje, kékében csak akkor hagyták, ha az alázatos parasztszolgák serege bőségesen termelt és szolgált ahhoz, hogy mások bőségesen és békességesen szerethessék a kéjt és mámort dáridés esztendőkön át. Igen. Ezt látva, az én kedves kis falumban magába szállt minden lélek! Igen. Imádkozott sok százezer magyar paraszt. Nyomorból, rongyokban fetrengő gyermekek közül indult el áhitatos útra annyi karácsony ünnepen- Vájjon milyen óhajtással szállott imádsága évszázadokon át a betlehemi bölcső felé ? De kivel közölhette volna panaszát a parasztság az Istenen kívül? Egymásnak hiába panaszkodtak, hiszen együttesen is tehetetlen volt. A rabszolgatartók, a hajcsárok mindig süketek szoktak lenni, ha nyögnek a szolgák a csapások alatt. Ebben a nagyon sivár sorsban szinte egymás fülébe súgta a parasztság a költő sejtését: „A Messiás boldogságot szokott hozni“ Valahogy ugy- érezzük, hogy ma is ez a gondolat élesztgeti sok sok parasztiélek halódó reménységét. Távol áll tőlünk a vallásos érzésekkel való cégéres játék. Nem azért használjuk ezt a hangot, hogy szenteskedő szemforgatásból politikai tőkét kovácsoljunk, mint ez ma divatos némely politikai tájakon, ahol hirlapilag nyugtázzák a párthelyiségben elmondott imádságot, a kért papi áldást, a kereszt kifüggesztésének aktusát. Bizony, sok csapást zúdítottak már erre a világra a kerestyénség érdekeiért folytatandó harc cégére alatt. Eszünkbe jut ilyenkor az iszákos koldus, aki reggeltől estig nyöszörgi az áhítatot, hogy igy bőségesebb legyen az itaira való adakozás. A zsarnok király is elmegy a templomba, de akkor is csak zsarnok és király. Ma nem a párt imádkozik, ma nem a pártnak van karácsony ünnepe ! Ma a nagy parasztcsalád merül el áhítatba. Ma a politikában sincsenek sebző fegyvereink. Ma békés lélekkel teszünk tisztességet a Megváltó jászolybölcsőjé- nél. A nagy parasztcsalád ma szeretné letenni a múltat és köszönteni a mi népünk Megváltóját is, mert „A Messiás békességet szokott hozni“ 1 Nékünk béke kell. Ettől függ jövőnk, Mi ezért fohászkodunk. Szeretnénk, ha azok, akik Ritkás karácsonyfán rőt fénnyel lobognak a gyertyák, amit illúziót álmodó művészek gyújtottak, kis mezitlábosoknak. A karácsonytváró bőségillatú otthonokból nem jött segítség, csak a művészek álmodtak gazdag mecénásokat, akiknek pártfogásából kenyérre egy-két foltos ruhára és «lesó cipőre telik a mezítlábasoknak. A lázadó szegények segítették a művészeket, mert álmuk szép volt — hátha valóra válik — ők nem csalódtak- A művészek nyomorért induló demenstrációja alatt és azon az estén sem — a ritkás szeretet estéjén sem — jöttek el ők, hogy segítsenek, hogy kettőt üssenek egy csapósra, hogy mecénási gesztusaikkal cipőt, jó falatot adjanak a nyomor szentjeinek. Nam jöttek el a parvenük, elmaradtak a kultúrsznóbok és tartózkodtak a szemforgató ünnepi kenetteljosség sóhajtozói is. Tüntettek ők. A művészet ellen, amely a nyomor oldalára állt. Nem volt divat és nem kínált mala8ztot a jól megfontolt ala- mizsnálkodás. A hűvös szobában gyérszámú résztvevő között a festett képek alatt álltak a művész és a mezítlábas gyermek. A mővész szemében könny, a gyermekében kívánság, amelyet sajnos, sem a művész, sem a társadalom nem tudott teljesíteni. Ugyanakkor díszes lakások mélyén elhasznált asszonyaikkal unatkoznak a szerencsések. Már nem is fitogtatják a társadalmi jótékonykodást és most derül ki, hogy az a múltban is csak divatból, csak az adakozás luxusáért tették, nem pedig azért, amit ma többen éreznek, hogy segíteni kell. Nem a gesztusért, hanem az emberért. De nem tüntetnek a parvenük és a kultúrsznóbok sem, mert nincsen ki előtt, nem verődik már össze a kiszáradt előkelők serege, amelyek között az egyik csoport a karácsonyi pecsenyéje mellől a saját jószívének mámorát akarta odamózolai és nem jönnek a társaság többi tagjai sem, akik a kultúrmecénás címében szerettek tündökölni. Ezek helyett ma már fázósan, vékony kabátban, félénken lép be a diák. sóvárgó szemekkel a kepék, szobrok felé, a kis tisztviselő, az irodák napszámosa és az igényes munkás. Meg kell csinálni a mérleget. A képek nem azért nem kelnek el ma már, mert a vigiliás hangulatok alkalmával, — amikor a vásárlók nem a kulturalkotást nézik, — hanem önnön lelkűket tömjénezve akarnak nemes gesztiót gyakorolni, sem pedig a jólkereső pervenük kúltúrmecénósi gesztusai miatt, hanem azért kelnek el — ha elkelnek — mert vannak kultúrára szomjazó lelkek. Ezért tehát, ti művészek, akik csalódtatok, szorítsátok össze az ajkatokat és alkossátok meg müveitekben az uj világot. ' ' (D) aen jön a segítségünkre, vég ennyit seat tudtunk volna adni. Nyíregyházán vannak pénztárcák, de nincsenek hozzá szivek — mondta keserűen. Meleg szavakkal mondott köszönetét a polgármesternek, Rácz Géza tanácsnoknak, a pártoknak, a »Dózsa* nyomdának, az Orosz és Venkovits nyomdának, Farkas Pálnak, a „Magyar Nép* főszerkesztő jének, Kádár Józsefnek, Hankovszki Lászlónénak és Földes Lászlónak, akik segítségére voltak abban, hogy most 12 pár kis cipőt tud átadni a megjelent 12 kis szegény gyermek nek. Rácz Géza kulturtanácsos köszönte meg a művészek sok fáradozását a szent célért, amit csak részben sikerült elérni. Örömmelteli szomorúság tölti el a szivemet — mondotta. — Örömmel azért, hogy a mivészek, akik mi vészetükkel felemelkedtek az átlagemberek fölé, megérezték a szív parancsát. Szomorúság tölti el amikor látom azt a közönyt, amivel egyesek ezt a szent célt kezelték. Mi 400 pár cipőt akartunk kiese tani, de a nyersanyagkormánybiz- tosság nem volt hajlandó kiutalni az anyagot. De a 400 pár cipő meglesz és januárban kiosztjuk azoknak, akik a legjobban rá szorulnak * * * A tizenkét kisgyermek boldogan szorongatta a dobozt, az ajándékot Az édesanyák könnyeztek és a tizenkét vékony kis gyermekhang szinte egyszerre mondta : „Az Isten fizesse meg ... ’ Kint megkondult egy harang, a hó lassan hullott és beborította a várost, a házakat, a sötét önzést, a kapzsiságot és a fekete nyomort Imikor a betörők megijednek Héri Zoltán Rakamaz, újtelepi lakos tanyájának szerszamraktárát ismeretlen tettesek feltörték és kifosztották. A betörők felfeszitették a szerszámraktár ablakának vasrácsát és azon keresztül vitték el a nagy- értékü szerszámokat. Másnap meg lepetten vették észre, hogy az el lopott szerszámok nagy része ismét a kamrában van. A rendőri nyomozás megállapi tóttá, hogy a betörést Pólyák János és bátyja követte el. Kihallgatásuk során elmondották, hogy a kora hajnali órákban törték fel a raktár ablakát és az ellopott szerszámokat a mezőn egy kukoricacsutkacsomóba rejtették el. Másnap, amikor meghallották, hogy felfedezték a lopást és őket gyanúsítják, megijedtek és éjszaka vissza lopták a szerszámok nagyrészét. Pólyák Jánost a nyíregyházi állam- ügyészséghez kísérték. Knítcr-naptár December 26-án, karácsony mé- sodnapján : A nyíregyházi gór. kath. ólt. isk. nyövendékei Nyíregyháza város Szabadművelődési Tanácsának rendezésében délután 4 órai kezdettel a gór. kath. iskola emeleti nagytermében karácsonyi előadást rendez, mely alkalomból mindenkit szeretettel meghív a tantestület. A tiszta bevételt ifjúsági könyvtárunk és iskolai felszerelések pótlására fordítjuk. Nyíregyházán vannak pénztárcák, de nincsenek hozzá szivek... A nyíregyházi művészek ajándékcipőket osztottak a mezítlábasoknak a parasztság szeretetét és békességét ölték, mind kivesznének a nemzet életéből Hogy ne lennének soha többé, akik miatt meghal a gyermekek ajkán a mosoly és az apák lelkében az imádság. Lenne örömteljes parasztélet, parasztélet számára békességben és szeretetben gazdag karácsony. Ma fohászkodunk, hogy a siró hajlékokban enyhüljön a bánat, a szegények, a koldusok baját oldja meg a segítő szeretet. A foglyokat hozza vissza a megértett és megvalósított békesség. A zsarnok mind A teremben, ahol két héten át megfordult a város müértő és ér deklődő közönsége, hétfőn este megható kis ünnepség zajlott le. A képek és szobrok között az egyik sarokba húzódva szerényen áll dogált egy kis csoport Rongyos ruhás munkásasszonyok mellett, az anyjuk szoknyáiba kapaszkodva rossz cipős, kopoltruhás kis gyermekek. Tizenkét kis gyermek az anyja met lett, az anyja karján ülve várt sze- pegve. A Jézuskát várták... A másik sarokban egy csoport, művészek. Festők, szobrászok, akik rendeztek egy kiállítást, hogy boldog karácsonyt csináljanak a város néhány szegény családjának. A művészek között ott látjuk Fazekas Jásos polgármestert, Rácz Géza tanácsost és azokat, akik adományaikkal hozzájárultak a kis ünnepség megrendezéséhez. A terem közepén, a képek között feldíszített karácsonyfa állott, alatta 12 doboz, az ajándék 12 pár cipő. Kigyulladtak a gyertyák, a két cső port odament a karácsonyfa elé és a kis ünnepség megkezdődött. Ősz Dénes festőművész néhány meleg szóval üdvözölte a megjelenteket. Rövid ünnepi beszédében rá mutatott arra a szomorú eredményre, amellyel a nyíregyházi művészek karácsonyi segélyakciója' végződött. Három réteg van városunkban — mondotta. Az egyik, amely akar segíteni, de nem tud. A másik, amely segit is. A legnagyobb az, amely tudna segíteni, de nem akar. Mi szerettünk vo’na adni ezeknek a kis gyermekeknek. De ha Budapest MÉRLEG vesszen el 1 A hatalmaskodó sze gyenüljön meg! S „ez a gyár! ember legyen újra!“ Paraszto karácsonyának áhitatában enm a mi vágyakozásunk. Ennyi les számunkra az ünnep tanítása. E; a lelkületet óhajtozzuk belevim népi életünkbe, politikánkba, me tudjuk, ha mindez valósággá válni úgy ♦ Nem volna más vallás, Nem volna csak ennyi: imádni az Istent És egymást szeretni»... (Ady) Rhédey Józsi
