Magyar Nép, 1946. december (3. évfolyam, 232-255. szám)

1946-12-01 / 232. szám

MAGYAR NIF 2. oidai 1946. december 1 Nem felni kell a forradalomtól, hanem meg kell ismerni — A második csoport szeretne kiépíteni egy uj uralkodó osztályt, ezért a forradalom folytatásától van oka félni. Mi dolgozók azt mondjuk : jó tanáccsal szolgálha­tunk. A forradalom a legkitű­nőbb védekezés. Nem félni kell a forradalomtól, hanem meg kell is­merni azt. Hátha a mi barátunk és a mi érdekeinket, a becsületes érdekeket szolgálja. Nem kell szembeállni vele, mert aki a forradalommal szembekerül, azt menthetetle­nül eltapossa I És aki ré­szese a forradalomnak, az részese nagyszerű eredmé­nyeinek is. — A harmadik politikai törek­vés az, amely a magyar jövendőt — Igazi demokráciát csak úgy lehet teremteni — folytatta be­szédét — ha azok az eszközök, amelyek hivatva vannak a de­mokráciát irányítani, valóban a nép kezében vannak. A dolgozók hármas csoporjának olyan demo" kráciára van szüksége, amely nem­egészen uj alapokra akarja he­lyezni. Egy olyan gazdasági és társadalmi rendet akar megterem­teni ez a törekvés, amelyben min­den jognak alapja a munka. — Ezeknek az igényeit nem elégí­tette ki a feudálkapitalizmus és az utána következő fázisok. Egy ilyen társadalmi rend létrehozása minden dolgozó kötelessége: a parasztoké, munkásoké és azoké az értelmiségieké, akik nem szé- gyelik azt, hogy ők munkások. A dolgozóknak örömmel és büszkeséggel kell résztvenniük eb­ben a munkában. — Most ennek a törekvésnek az előterében áll a közigazgatás de­mokratizálásának a szükségessége. csak egy «sztályra terjed ki, hanem olyanra, amely magában foglalja valamennyi dolgozó ré­teget. Népi, nemzeti demokráciára van szükség. (Nagy taps.) Azt gondolom — folytatta be­szédét Tomasovszky főispán felé fordulva — hogy ma egy magyar főispánnak a legszebb feladatai közé tartozik, hogy ennek a nem­zeti demokráciának a szellemével töltse meg Szabolcsvármegyét. Azt a vármegyét, amelyet mindig reak­ciósnak szoktak kikiáltani. — Az egész ország hangos most attól a követeléstől, hogy dempk- ratizálják a közigazgatást. Év­százados reakciós beállítottsága után éppen most kerül ennek a vármegyének az élére egy paraszt, (Éljen, éljen-) Ez egyik nagy biz­tosítéka annak, hogy ezt a fel­adatot ő tökéletesen meg fogja oldani. Majd igy fejezte be beszédét az államtitkár: — Elhisszük azt, hogy ennek a reakciós vármegyének most fordulóján állunk és büszke tanúi leszünk annak, hogy a főispán ur, aki nemcsak a vérével tartozik ehhez a néphez, de a rög is köti őt ide, hűséggel és sikerre! fogja megoldani ezt a történelmi felada­tát. Sikerülni fog a rekciós Sza­bolcsból demokratikus Szabolcsot teremteni. Kiss Roland államtitkár beszé­dét óriási lelkesedéssel fogadták. A beszéd után a pártok képviselői üdvözölték az uj főispánt, majd a közgyűlés tárgysorozati pontjainak letárgyalására került sor. Népi, nemzeti demokráciára van szükségünk Megszüntetik a földigénylő bizottságokat Az elmúlt hetekben a pártok részéről az az egységes óhaj hangzott el, hogy a földigénylő bizott­ságot a földbirtokreform minél előbbi befejezése érdekében fel kell oszlatni. Értesülésünk szerint a földművelésügyi miniszter már el is készítette az erre vonatkozó törvény- javaslatot, amely a pártok hozzájárulása esetén a legközelebbi hetekben a nemzetgyűlés elé kerülhet. A törvényjavaslat szerint a községi földigénylő bizottságok és a földbirtokrendező tanácsok megszűnnek és hatáskörüket a megyei földhivatalok veszik át. Újabb UNRRA szállítmány érkezik Csehszlovákia a miniszterek hazája Egy Prágából érkezett jelentés szerint a költségvetési bizottság elő adójának megállapítása szerint Cseh­szlovákiában nem 26, hanem 43 miniszter van, mert a költségvetés szempontjából a szlovák állam titkárok is minisztereknek számí­tanak. (MTI) A jövőben Magyarországra ér' kező UNRRA szállítmányból 50.000 bakancsot a városi lakosság leg­jobban rászorult tagjai között osz­tanak szét. Ebből 30 ezret a vas­utasok, 20 ezret pedig a többi rászorultak kapnak. A legújabb szállítmányban 100 ezer gyermekcipő is van. Ebből 60 ezret* a falusi, 40 ezret a vá­rosi gyermekek közt osztanak ki. A szállítmányban nagyobb menyi- nyiségü zsir és cukor is van. (MTI) — A Nemzeti Paraszt Párt ér­telmiségi munkaközössége decem­ber 2-án, délután fél hatkor meg­tartja szokásos értekezletét. Tag­jaink pontos megjelenését kérjük. Titkárság. — A londoni rádió december 1-tál a reggeli és esti műsorát az 1976-os hosszú hullám helyett a 767 méteres középhullámhosszon sugározza. A rövidhullámú műsor­sugárzás változatlan marad. (MTI) VISSZAKAPTUK ELHURCOLT Az Egyesült Államok németor­szági katonai kormányzata beje­lentette, hogy Németország és Ausztria amerikai övezetében lévő 184 dunai kereskedelmi hajó , visszaadása a magyar kormány­nak befejeződött. A magyar hajókat hamarosan honi vizekre úsztatják 35 másik HAJÓINKAT hajóval együtt, amelyek tulajdon­jogát most listázzák. Még 18 ma­gyarnak vélt hajó tulajdonjoga körül vita folyik. (MTI) 5.080 B-listázott alkalmazottat vesznek vissza A szakszervezetek köszöneté A hadi- és polgári fogoly hoz­zátartozók karácsonyi megsegítésére az alábbi adományokat kaptuk és azokért ezúton mondunk köszönetét. Glück butorház 50.— Ungár Lipót 50.— Deutsch Sámuel 50.— Suhanesz Lajos 10.— Fazekas János polgármester 10.— Összesen: 170.— Eddigi gyűjtés: 743.— Összesen: 913,— Természetbeni adományok: Asztalos László: 1 törülköző, 1 m. ruhaanyag. Lantos Vilmos; 2 drb. férfi sál, 6 pár férfizokni. Andrássy Géza: 2 pár férfizokni. Urbán textiles: 12 pár gyermek keztyü. Adami Pál textilkereskedő : 6.70 m flanell. Fried Testvérek Nyírségi Henger malma ; 150 kg. liszt, 10 liter olaj. Ossz-szakszervezetek vezetősége. Szombaton ismét ülést tartott a j közszolgálat köréből történt elbo- | csáíások felülvizsgálására alapított I bizottság. A bizottság Nagy Ferenc i miniszterelnökből, Rákosi Mátyás és Szakasits Árpád miniszterelnök- helyettesekből, valamint dr, Rácz Jenő pénzügyminiszterből áll. A bizottság eddig mintegy 4.600 közszolgálati alkalmazottat vesz vissza állásába és ezzel a felülvizsgálások lényegében már meg is történtek Már csak kisebbszámu ügy étin tézése van hátra és. igy végered­ményben mintegy 5.200 közalkal­mazott kerül vissza állásába. Éjjel-nappal folyik a munka Nyíregyháza baromfifel­dolgozó üzemében Újjáépített, jó! felszerelt üzem benyomását kelti a szemlélőben Bodnár János baromfifeldolgozó üzeme. Ezelőtt három hónappal itt még kopár, leomlott falak, üszkös gerendák meredeztek az elmúlt bor­zalmas háborúra emlékeztető fel­kiáltójelként. Ma már zsibongó élet, lázasütemü munka folyik a halott romok helyén. Bodnár János, a tulajdonos fáradt­ságot nem kiméivé teremtett újra életet és munkalehetőséget a romok helyén. Az üzem iázasütemü munkája A munkateremben fülsiketítő lárma fogadja a belépőt. A ketrecek egész garmadája van itt elhelyezve. Ka­kasok, tyúkok, libák, gyöngytyukok, kacsák, pulykák tarka össze vissza­sága nyüzsög, fészkelődik és lár- mázik a ketrecekben. Munkáslányok serege emeli ki egyenként a baromfiakat a ketrecek­ből és a terem egyik sarkában áll­nak sorban áldozataikkal a metsző előtt, A gyors, ügyeskezü baromfi- mészáros — aki naponta átlagosan 1.500 szásnyast vág ie és pillanatok alatt végez az állatokkal, korszerű, külföldön is jól bevált módszerrel, fájdalommentesen, egy pillanat alatt öli meg a szárnyast. Ami ezután következik, valóság­gal elkápráztatja a szemlélőket. A tisztitólányok a zsonglőr ügyességé­vel egy két perc alatt bőrére ko- pasztják a baromfit. A munkásnők akkord bérrend­szerben dolgoznak. Átlagosan három perc alatt tisztit meg egy jó mun­kás egy tyúkot úgy, hogy heti át­lagos keresete — dárabonkint 30 fil­lért véve alapul — 120 forint. „Az utolsó simítások * A terem egy másik sarkában az utolsó „simiíásokal* végzik a meg- kopasztott baromfin. Jóképű, vidám püspökladányi menyecske nagy szak­értelemmel és gyorsasággal veszi ki a baromfi begyét. Átadja egy másik munkásiánynak, aki visszavarrja a felvágott bőrt, a harmadik munkás­lány pedig surolókeféve! mossa tisz­tára és szép sárgára a szárnyas lábat. A hűtőházban katonás sorban hül-' nek a teljesen megtisztított libák, kacsák, pulykák és tyúkok. Itt már csak be kell csomagolni ezeket és 3—4 nap múlva már Budapest dol­gozói, intézményei, kórházai fo­gyasztják az Ízletes szabolcsi szár­nyaspecsenyét. Az üzemben több, mint nyolcvan munkás kap állandó foglalkoztatást. Bodnár János autói rendkívül élénk forgalmat bonyolítanak le Szabolcs, Szatmár, Bereg, Ung és Zemplén vármegyékben. Csak be szolgáltatásra kerülő baromfit vá­sárol és ezzel nagy mértékben járul hozzá Budapest ellátásához, vala mint Szabó csvátmegye zsir és hús­ellátásának megkönnyítéséhez, ugyanis sertés helyett baromfit is szolgáltathatnak be a termelők.

Next

/
Thumbnails
Contents