Magyar Nép, 1946. október (3. évfolyam, 180-206. szám)
1946-10-24 / 200. szám
4. oldat MAGYAR NÉP■ 1946. október 24. . HÍREK Kedvés Nén ém! Olvastam kusza és zavaros Írását. Éppen ezért ne nehezteljen rám, ha egészen „precízen“ úgy értelmeztem, hogy.. ez az írás talán pontosan Önnek szólt. Nemde? Mert ugyebár nem illik azt írni, hogy a nyíregyházi- gyors ellen követtek -el merényletet, ha végeredményben egy motorost siklattak ki. Ami azt illeti ugyan az is gyors, meg nyíregyházi is, de a „precíz“ meghatározása mégsem vonat, hanem kocsi. Na látja kedves Néném. Mennyire igaza volt írásának. Ami cikke befejezésében a kuthasonlatot illeti, hát az egészen költői — és hát mi tagadás benne — tulajdonképpen szakmához is tartozik, mert hát a stílusból úgy vettem ki, hogy költői hasonlatai ellenére még nem tudott teljesen szakítani az adás-vételi szerződések zagyva és körmönfont stílusával. Csak rajta Néném. Gratulálok első próbálkozásához, idővehöreg stiliszta lesz Önből. Es csak gyakorolgassa tovább a hasonlatok helyes alkalmazását. Elöljáróba mindjárt fel is hívom a figyelmet egy másik kuthason- latra, abban is nem egészen a kútról csak a kávájáról van szó. — Igazgatóválasztás. A nyíregyházi községi kereskedelmi iskola felügyelőbizottsága október 21-én megtartott ülésén dr. Merényi Oszkár egyetemi magántanárt, eddigi megbízott igazgatót választotta az iskola igazgatójává. — Bodnár István napszámos, Szentmihályi ui 10. szám alatti lakos bejelentette a rendőrségen, hogy hétfőn délelőtt a Bessenyeiiéin lévő vendéglő előtt elhelyezett kerékpárját ismeretlen tettes ellopta. — Felhívás. Csütörtökön este 6 órakor a Racskó-féle vendéglő külön helyiségében labdarugó szakosztályi ülést tartunk. Kérjük a tagok pontos megjelenését. Madisz TE. Vezetőség. — Márkus József nádasbokori gazdálkodó bejelentette a rendőr- kapitányságon, hogy tegnap éjszaka az udvaron elhelyezett magtakaró boronáját ismeretlen tettes ellopta. Hadifogoly üzenetek A 74-es aránki fogolytábor hadifogoly tisztjei üzenik a Szovjetunióból, hogv jól vannak, egészségesek : • Dr. Elekes Károly tüzér szds. Nyíregyháza, Császár Imre hdgy. Nyíregyháza, Orbán Sándor zls. Nyíregyháza, Halász István zls. Nyirtáp. A fenti címeket Fehér László gyógyszerész, tartalékos főhadnagy hozta. Cime : Budapest, 111. Boróka utca 14 szám. — Balázsi Ilona nyíregyházi Bánság utca 24. szám alatti lakos kabátja zsebéből a hétfői vásár alkalmával iámeretlen zsebtolvaj kilopott 220 forintot. Magyar tanszék a Leningrad! Egye emen Keresztúri Dezső vallás és köz- oktatásügyi miniszter Szentmihályi János miniszteri titkárnak megbízást adott, hogy a Leningrad! Egyetemen létesítendő magyar intézetet megszervezze. (MTI) Karc a dolgozók életszínvonalának emeléséért! A reakciós nagytőkének nem si- került megakadályozni a stabilizációt. Rákényszerült arra, hogy piacra vigye az árut. Az Anyag és Áruhivatal azonban olyan magasra szabta az árakat, hogy a kis forgalom mellett monopóliumos profitot tudjanak a kartellek urai zsebrevágni. Ezért szükséges, hogy a munkásság és parasztság szoros egységben felvegye a harcot és megindítsuk a küzdelmet azért, hogy a stabiiizáció ne a nagytőkéseknek, hanem a dolgozóknak jelentsen jobb életviszo nyokat. Fokozottabb harcot keil vívni a munkanélküliség ellen és el kell érnünk, hogy minden munkás foglalkoztatva jegyen. A mai kerületi és üzemi pártnapjainkon ezeket a kérdéseket fogjuk ismertetni és a párttagok és jelen lévő vendégek javaslataiból fogjuk összeállítani azokat a követeléseket, amelyek Nyíregyházán a legsürgősebben megoldandók. Pártnapjaink a kerületi szervezetekben fél 6 órakor, az üzemekben a szokott időben lesznek megtartva. Magyar Kommunista Párt nyíregyházai szervezete. SPORT Az NB II. V fordulója meghozta a Diósgyőri VTK. első pontveszteségét. Az ózdi VTK és a MA- TEOSz biztosan győzött. Eredmények : Ny. MADISz BSzKRT Előre 1:1 (0:0), Ny. MÁV—Törekvés 2:1 (hl). ÓVTK-GSE 3:0 (1:0), Kisterenye—DMTE 1 1 (1:0), Miskolci MTE—D. Bocskai 3.0 (2:0), MATEOSz-V. Előre 4:1 (2:0). Az I. osztályban vasárnap nagy meglepetésre a KMSE csak döntetlent tudott elérni Nagyhalászban. A halászi csapat nagyszerűen játszott és ha Jakabnak egy kis szerencséje van, akár a győzelmet is megszerezhették volna. Balkány csapata Nyírbátorban 3 3-ra döntetlenül végzett. A bajnokság állása: 1. Mátészalka 6 5 _ 1 21:11 10 2. KMSE 6 4 1 1 23:6 9 3. Nyírbátori SE 6 4 1 1 20:15 9 4. K1SE 5 3 t 1 9:4 7 5. Ny, Madisz II. 5 3 — 2 11:9 6 6. Nagykállói SE 5 3 — 2 7:9 6 7. Ny.Barátság 6 2 — 4 9:11 4 8. Balkány 6 1 2 3 10:13 3 9. Nagyhalász 5 — 3 2 8:11 3 10. Ny. Máv II. 5 — 2 3 9:17 2 11. Dombrád 5 —• — 5 6:25— A MADISz fegyelmi bizottsága kedden este több játékos fegyelmi ügyét tárgyalta. Albertet fegyelmezetlen és sportszerűtlen magatartásáért 2 hétre a játéktól eltiltotta. ■’» KACAGÓ ESTÉK Nevetve fejezzük be ezt a hetet és kacagva kezdjük a jövő hetet. Be- leznay István színigazgató kitűnő debreceni együttese élvonalbeli színészekkel vendég szerepel városunk bah szombaton, vasárnap és hátion. Szombaton és hétfőn egy, vasár nap pedig két eiöadás keretében lépnek fel „Kacagó esték“ cimü sorozatukkal. Szombaton este 7 ófai, vasárnap délután 4 órai kezdettel a legmulat sávosabb zenés vígjáték, Szántó Armad és Szécsén Mihály „Paprikás csirke“ cimü darabja kerül színre Kollár Líviával, Oiáh Klárival, Daniss Győzővel. Csengeri Aladárral és Hortobágyi Artúrral a főszerepekben. Vasárnap este 7 órai és hétfőn este 7 órai kezdettel B Kovács Terus felléptével Szilágyi László „Gólya- szanatórium“ cimü háromíelvonásos operettje kerüi színre, csak felnőtteknek. Vallási és politikai okiratot készit a pápa • Vaíikánvárosbol jelentették, hogy XII. Fiús pápa Castel Gandalfo- ban fontos vallási és politikai ok" iratot készit- A jelentés szerint ez az oka annak, hogy a pápa meghosszabbította nyári lakóhelyén való tartózkodását. (MTI) — EGÉSZSÉGÜGYI ELLEN ÖRZÖ KÖNYV kapható a Dózsa nycmdavállalatnál Nyíregyháza, Vay Adóm utca 5. APROHIRDETESEK Jó karban tévő füszar- üzíet berendezés áruval és egy kézzel hajtható szikvízgyártó gép 140 darab üveggel eladó Baán Zsigmond divatkereskedőnél. Kossuth tér 13 Megvételre keresek egy kisebb világos bükk hálószoba asztalt és egy reksmiét. Cim a kiadóban 3717-3 Uránia Mafirt mozgó mai műsora -. j Egy bátor nő pályafutása dicsősége Következő műsor : Nofredómi toronyőr. Előadások: 5-7, vasárnap 4 fél 6, 7 órakor. Világos Út Törpe lövés krizantén kapható. Bujtos utca 56. Használt kerékpárt gu- minélkül veszek. — Cim Jókai utca 6. 3691 Használi kerékpár- és minden más gumit veszek. KRIZSÁN gumijavitó üzeme. Jókai-u. 2. (udvarban) KÜLÖNBÖZŐ FAJTA szenek és száraz bükkfa kapható Feiler fatelep. Bujtos utca 18. Lőtt vadat m'nden mennyiségben átvesz Balta lőtt vad kereskedő Lőszer vadászíársuíalok részére — a rendelet értelmében — áltajam beszerezhető lpt1 HÍ Októ bér 24-25 - 26 és 27. Amerikai premier film. Csupa izgalom, rettegés. FANTOMOK HÁZA Előadások 5, 3/4 7, Vasárnaq 4, 3/4 6, 1/2 8 órakorÓCSKAVAS fém, csont, rongy hulladékot vásárol Hónig, Körte-uJ9. Akvizitőri munkához női vagy férfi munkaerőt felveszünk. Cim a kiadő- ban. _______3531-3 Uj sezlon eladó. — Szarvas utca 46. 3679-3 Jó állapotban tévő használt bádog fürdőkádat keresek megvételre Cim a kiadóban. 3530-3 Magyar Nép Demokratikus napilap Aprított tűzifa, háztartási és vasalószén jutányos beszerzése Maleczki íatees&fiteéleD Iroda: Telelőn 164 Telep: Véső-utca 6 az. Pancsova-utca 4. 8z. Felelős szerkesztő és kiadó : FARKAS PÁL Megnyílt Barthe Mihály drogériáié Zrínyi Ilona-utca 1. sz. (Kát. bérpalota.) Kölnivizek, pipere és háztartási cikkek kaphatók. Szerkesztőség és kiadó hivatal: Nyíregyháza. Bethlen utca 1. szám. Városháza-épület Telefonszám: 33. Nyomatott: Dózsa nyomdavállalatnál Vay Ádám utca 5 Felelős nyomdavezető: Bernóth László. TŰZIFA ES SZÉN házhoz szállítva kapható a Nemzeti Hiíelintézet rt. fióktelepén íalraK utódai özv. Székely Jakabné ! UZÍt/iVV/iy JcUidU és fia cégnél Lenin tér 9, sz. 5 Aprított tűzifa hazaszállítva. — Építési anyagok.