Magyar Nép, 1946. október (3. évfolyam, 180-206. szám)

1946-10-24 / 200. szám

2. oldal. MAGYAR NÉP 1946. október 24. n Disputa Egyik laptársunk a többségi párt országos központi pártszervezőjének tollából cikket hoz arról, hogy miért tagja a többségi pártnak. Erre úgy válaszol, hogy azért tagja annak a pártnak, mert magyar, vagyis az Isten magyarnak teremtette, hogy azt a magyarságát nem bocsátja áruba és a magyar függetlenséget itt érzi legjobban biztosítva. Ezt az érvelést tovább tűzi azzal, hogy az Isten rendelte el, hogy milyen val­láshoz tartozzon és ő, már mint a cikkíró a vallás szabad gyakorlását és a hit feltétlen szükségességét, a lelki újjáépítés programmját tartja a legfontosabbnak és ezt pártja kere­tein belül látja legjobban kihangsu- lyozottnak. Még ráadásul valamilyen világ­szemléletről elmélkedik, valami ma­gyar világszemléletről, valószínűleg a magyarság és a vallásával egybe- füzött világnézetről és ezzel tartozik a többségi pártnak. Kénytelenek va­gyunk foglalkozni ezzel a nyilvános ság előtt, sajtó utján tett hitvallás, sal, mert hasonlatos ez a hitvallás a bibliai emberhez, aki elmerülve lelke langyos iszapjában, tetszelgett önmaga előtt, a mellét büszkén ki- düllesztve, hogy nem olyan bűnös, mint ama vámos. Mi a Baloldali Blokk pártjai, sé relmesnek tekintjük ezt magunkra nézve, mert úgy érezzük, hogy a nyilatkozat bennünket bűnösnek dek­larál. Mi, vagyunk olyan jó magyarok, mint a Kis Újság é> kapcsolt részei. Ezt bebizonyítottuk azzal is, hogy a gyárak, műhelyek és földek dot gőzéit mozgósítottuk a nemzet nyo­morúságában és helyreállítottuk a legszükségesebb gépeket és szer számokat, hogy a termelést meg­indíthassuk. Vájjon az az ember szereti-e hazáját és népét, aki tesz érte valamit, azaz cselekszik annak az érdekében, mint ahogyan azt a Baloldali Blokk pártjai tették, vagy inkább azok, akik melldöngetve áll­nak a magyar politikai élet ország­iján és a hazaszeretet bizonyitvá nyát csak magukról hajlandók ki­állítani. Ami a vallás szabad gyakorlását illeti, ezen az oldalon nemcsak Kiss Szalézok és más Papok vannak, hanem ezen az oldalon voltak Hók Jánosok is és vannak ma is kom­munista, szociáldemokrata és paraszt­párti papok, akik hűséges gyermekei egyházuknak és ez azt bizonyítja, hogy a Baloldali Blokk pártjai nem­csak hogy a szabad vallásgyakorlás elvén állanak, de a szabad vallás­gyakorlást meg is védelmezik. A világszemléletünkről szólva tér. mészetesen szemben állunk minden maradisággal, minden olyan konzer- vatizmussal, amely jelszavak mögé bújva tulajdonképpen a régi, feu­dális úri Magyarország rendjét szeretné visszaállítani. A haladás hívei vagyunk mi azért, mert az emberiség eddigi életéből bebizo- nyosodást nyert, hogy a szabadság hiánya, a népi demokrácia hiánya elsorvasztja a tudományt, a kultú­rát, a humanizmust, az erkölcsöt, lezülleszti az emberiséget, a vadság színvonalára, megbomlasztja a nem­zetet és árucikké változtatja a val­lást. Szent és szilárd meggyőződésünk -ennélfogva az, hogy a többségi párt által hangoztatott frázisok nem tud­ják többé befogni a magyar nemzet fiainak szemét, mert a nemzet nem jelszavakban, hanem tettekben él. PÁLFY ERNŐ A világ meg fogja ismerni békés küzdelmünk értékéi Az angol külügyminiszter alsóházi beszéde Beviri, angol külügyminiszter nagy beszédet mondott az Alsóházban, amelynek során többek között kije­lentette, hogy az egész világ uj megegyezést keres a megértés alap­ján, mert az emberiség általános vágya újabb katasztrófa elkerülése kölcsönös engedmények elkerülésé vei. A jövő biztonsága érdekében a német támadóval kötendő békét a nemzetközi tárgyalások végső idő szakára hagytuk, abban a remény­ben, hogy a megértés szelleme egyre erőteljesebben fog érvénye­sülni a győztes hatalmak egymas- közötti viszonyában. A nemzetközi helyzetre kártékony hatással van a brit birodalom el leni érvelés. Ez a propaganda nem egyetlen forrásból táplálkozik. Lesze­reléshez türelemre és szilárdságra van szükség. A görög kérdésben megtettünk minden tőlünk telhetőt, hogy meg­mentsük Görögországot a válságtól. A gazdasági megsegítés mun­káját folytatjuk. A trieszti kérdés Nagybritannia érdekeit csak a nemzetközi keres­kedelem szempontjából érinti. Csa­patainkat a Biztonsági Tanács ren­delkezésére mindaddig ott ked tar­tanunk, amig az Egyesült Nemzetek Szervezete meg nem szavazza a szabad állam végleges formáját. A brit kormány reméli, hogy Ju­goszlávia időközben megváltoztak :i makacs politikáját és nem ismétli meg az első világháború utáni olasz akciót. A Duna szabad forgalmának biz­tosításához nemzetközi szervezetre van szükség. Ausztria számára sürgősen bizto sitani kell a teljes függetlenségei és állami szuverénitást. A Szovjetunió­nak joga van Ausztriával szemben jóvátételre, de ennek észszerű kere­tek között kell mozognia. Japán leszerelése a szó katonai értelmében jól halad. A Dardanellák kérdésében a szov­jet követelések nem férnek össze a török szuverenitással. A szorosok védelméért és ellenőrzéséért Török országnak kell vállalni a felelősséget. A kérdés további megvitatásának nemzetközi értekezleten kell meg­történnie. A középkeieti kérdéseket rend­kívül nagy óvatossággal kell kezelni. A középkeleti államok biztonságára és független fejlődésére egy ország sem tett többet, mint Nagybritannia. Az egyiptomi tárgyalások végleges befejezését Egyiptom belpolitikai nehézségei késleltetik. A Szuezi csatorna egyenlő ' feltételek mellett' nyitva áll minden nemzet számára. A továbbiakban hangoztatta Bevin, hogy a nemzetközi politikában je­lentős új tényező a Szovjetunió rész vétele. A new yorki értekezlet kilátásairól szólva azt mondta, hogy a béke megszilárdítását és a gazdasági jó­létet csak akkor érheti el a világ, ha minden nemzet alárendeli nemzeti érdekeit a közös érdeknek. A német kérdés a nagyhatalmak együttműködésének kulcsa. Német­országban először szilárd belpolr tikai helyzetet kell teremteni, amely lehetetlenné teszi újabb önkény- uralom létrejöttét. Majd igy fejezte be beszédét Bevin : Viselkedjünk értelmes, érző emberek módjára. Ne kívánjuk utánozni a nácik elvakult politikai módszereit. Bármilyen lassú is munkánk előrehaladása, a világ meg fogja ismerni békés küzdel­münk értékét. (MTI) Erdély földjén a szeretet törvényeit akarjuk érvényesíteni — mondotta a román miniszterelnök Groza, román miniszterelnök Marosvásárhelyen tartott választá­si beszédében többek között ezt mondta : A nemzetiségi türelmetlenkedé­sek ideje elmúlt és mi Erdély földjén a szeretet törvényeit akar­Felmentő ítéletek a nyír­egyházi népbiróságon A nyíregyházi népbiróság tegnap K. Nagy Károly csarodai földműves háborús és dr. Orosz István volt rendőralezredes, nyíregyházi lakos népellenes bűnügyét tárgyába. A vádiratok szerint: K. Nagy Ká­roly 1944-ben- nagy társaság elölt több ízben az oroszok elleni háború további, fokozottabb mértékben való folytatására izgatott. Dr. Orosz István rendőralezrede3 1944. év tavaszán visszaélve hatal­mával, hivatali ténykedése során a nép egyes rétegei ellen olyan tévé kenységet fejtett ki, amivel nép­ellenes bűntettet követett el. A két főtárgyaláson a megjelent tanuk vallomásából nem igazolód­tak be a vádak és a két vádlottat a népbiróság bizonyítékok hiányá­ban felmentette. juk érvényesíteni- Amikor a román kormány hivatalosan azt hangsu* lyozza, hogy Erdély földje a mi­enk, akkor nemcsak a románokra gondol, hanem minden erdélyi magyarra is, akik ezen az ősi földön születtek. (MTI) | A mulatós költségeit lopott dohánnyal fizette : ifjú Márkus Mihály nyirbogdányi I kőmüvessegéd feljelentést tett isme­retlen tettes ellen, aki az egyik éj- i szaka feltörte dohánypajtája ajtaját 1 és onnan 15 kötél dohányt ellopott. A nyomozás kiderítette, hogy a ; lopást Gál László nyirbogdányi lakos i követte el. Gál az egyik nyirbog- ! dányi vendéglőben mulatott. Már : elfogyott a pénze és dohányt ígért ' a korcsmárosnak Eltávozott a korcs­mából, feltörte az őrizetlen hagyott , dohánypajtát és az ellopott dohányt j a korcsmárosnak vitte. A korcsmáros gyanútlanul átvette tőle, nem is sej­tette, hogy Gál lopta a dohányt. Az eljárást megindították a dohány­tolvaj ellen. IB0DAL1I MORZSÁI KŐVÁRI ZOLTÁNT DÉLI TIBOR: Alvilági játékok a demecseri ipartelepek volt főkönyvelőjét a népügyészség letartóztatta A nyíregyházi népügyészség le­tartóztatta Kővári Zoltánt a deme­cseri ipartelepek volt főkönyvelőjét. Az ellene lefolytatott vizsgálat során megállapitást nyert, hogy Kővári Zoltán még 1945. évben dr. fíajniss Ferenc volt országgyű* lési képviselőnek levelet irt, amely kétségtelenül beigazolta a vádlott jobboldali beállítottságát. Kihallgatása során azzal véde­kezett, hogy a levelet Bérezés László, volt csendőrtiszthelyettes irta és ő azt csak aláírta. Megállapították azonban, hogy a levelet állítása ellenére ő irta. Szavahihető tanuk vallomása sze­rint az elmúlt rendszerben a de­mecseri ipartelepen, mint hadi­üzemi előadó, előadásokat tartott, amelyeken a háború fokozottabb továbbfolytatására izgatott. Tagja volt a nyilas pártnak, majd mikor bevonult katonának és Szálasba letette az esküt, a német csapatok mellett harcolt az orosz hadsereg ellen. Kővári Zoltán ellen a vádirat összeállítása most van folyamatban. (Szikra kiadás) A háború, Budapest ostroma, iz­gatott katakombaéletét mutatja be az iró művészi készséggel. Munkások, szegényemberek, . középosztálybeliek izgalmát az ostromolt városban, ahogyan várják a háború végét, talán az életük végét, de minden esetre valami újat, valami mást, ami a rettegés, a nyomorúság, a meg- félemlitettség végét jelentené. Kitűnő jellemrajzokat találunk eb- ben a könyvben, amely kiegészíti Ma­gyarország utolsó őt évének történe­tét. GYAPJÚT veszek PAPP DENES Luther u. 6. Telefon: 2

Next

/
Thumbnails
Contents