Magyar Nép, 1946. szeptember (3. évfolyam, 155-179. szám)

1946-09-25 / 175. szám

2. oldal, MAGYAR 1946 szeptember 25. Szakasits Árpád: Nem törhetjük el, hogy az egyik oldaton álljanak az éhesek, a másikon pedig a jólakottak Felállítjuk a proleiárköveteléseket Felállítjuk a proletérkövetelése két: tisztességes munkabért. olcsó, egészséges lakásokat, munkát minden dolgozónak, szociális igaz ségot minden termeiőrétag fele, A két munkáspárt egymáshoz való viszonyáról A két munkáspárt egymáshoz való viszonyával kapcsolatban ki* jelentette, hogy oki nem érti okár egyik, akár a másik oldalon, hogy az együttműködés történelmi szük­ségszerűség, azt félreálltjuk az útból, önállóságunkat, független­ségünket nem adjuk fel. A mostani Kútba ugrott egy öreg gazda Szakasits Árpád miniszterelnök- helyettes hétfőn délután a vasas­székházban tartott szociáldemo­krata összvezetősegi ülésén nagy beszédet mondott. — A világ két pontján — mon­dotta beszéde során — a Szov­jetunióban ée Nagybritanniában építik az uj rend uj világát és ezek ellen az erők ellen visel há­borút a nemzetközi kapitalizmus, mindenütt a reakció erőit támo gatve- Bármilyen feszült is a nem zetközi légkör, háború még sem lesz, mert a háborús uszítok is tudják, hogy a háború uj forra­dalmat jelentene, amelynek fegy­verei egyenesen a nemzetközi tőke szive felé irányulnának. Azt is tudja, hogy a világ egyetlen népét sem lehetne harcba vinni a Szovjetunió ellen. — Ma a szocialista világ meg­alapításának korszakát éljük. Egyre szemtelenebbül jelentkezik a reakció — Az utóbbi hónapokban a magyar reakció egyre szemér­metlenebből jelentkezik és már- már offenzivába lendül. Ne higy- jék, hogy ez gyengeség. Ha vala­milyen választási aritmetika alap­ién számon kérnek tőlünk pozíci­ókat, ha ki akarnak bennünket szorítani, azt foggal és körömmel is megvédelmezzük. Ha a kapitalisták nem akar­nak fenntartás nélkül részt- venni a magyar ipar ujjáépi- tétében, akkor magunk wé- gezz ük al a magunk dolgát. Minden áldozatot készek vagyunk meghozni ezután is a lerombolt országban, de nem tűrhetjük el, hogy az egyik oldalon álljanak az éhesek, a másik oldalon pedig a jólakottak. A stabilizációval lejárt a türe­lem, az ongedékenyseg korszaka. Uj politikát akarunk kezdeni és ennek homlokterében a dolgozók problémái álljanak. Geszteréd főutcáján, a templom mellett áll az elmúlt idik véres csatéinak emléke, egy kilőtt né­met harckocsi. Vasárnap délután viháncoló gyermekcsapat vette kö­rül a roncsot és vidám zajongás­sal ugráltak körülötte. Valószínű­leg katonásdit játszottak és nem is gondoltak arra, hogy még mi­lyen komoly következményei lesz­nek az ártatlan játéknak. Az élénk gyermekzsivalyba egyszeresek egy éles kiáltás hasí­tott bele : „Vigyázzatok I" De már akkor késő volt. Hatalmas rob­banás verte fel a falu vasárnap délutáni esendjét. Gyermekjajgatás és rémült kiáltások és futó lábak dobogására lehettek figyelmesek Bénis István vajai gazdálkodó bejelentette a vajai rendőrbiztos­ságon, hogy szomszédja. Kovács György, 72 éves gazda a kutPo ugrott és megfulladt. A megindított vizsgálat során Kovács György hozzátartozói elő­adták, hogy az öreg gazda már több éve világtaiaa. A kérdéses reggelen 3 óra tájban kitapogató­zott az ajtón és kiment az ud­varra. A családtagoknak feltűnt az, Már egy Ízben közöltük a keres­kedelmi miniszter rendeletét az ipar­igazolvány revíziós kérelmek határ­idejének elhalasztásáról. Eszerint az összes revíziós kérvényeket október 15 ,g lehet beadni tekintet nélkül az iparigazolvány kiállításának idő­pontjára. Akik pedig április 30 ig iparjogo- siíványukat nem mutatták be az első fokú iparhatóságnál, ezt október 15- ig beadhatják. A záradékkal való el- . látást az iparhatóság csak akkor tagadhatja meg, ha az iparigazol­a közeli házak lakói, A feldőlt harckocsit pillanatok alatt hatal­mas tömeg vette körfii. Mindenki segitoni igyekezett és igyekezeté­vel még csak hátráltatta a hely­színre siető orvos munkáját. * A rendéri nyomozás megállapi- lotta, hogy az egyik geszterédi fiú, a 17 éves Urbin János egy talált aknát vágott oda a harckocsi ol­dalához, ami azonnal felrobbant. Urzsuly Mihály 11 éves gyermek ezonnal meghalt. Mészáros János, Nagy János, Gulyás István, Fel­földi János és Gaja János gesz­terédi gyermekok pedig súlyos sérüléseket szenvedtek. 1 egyenlí mértékkel való mérést, a szabadság és demekrácia koalí­cióját, azt a kealictót, amely nem jelent megalkuvást jobbfelé. Senki se számítson arra, hegy a szociáldemokraták a mérleg nyelvének a szerepét töltik majd be. Nem állnak a jobboldal és bal­oldal között Baloldaliak voltak és lesznek. Pártunk gerince a proletársás, befogadja a kispolgárokat, az ér­telmiségieket. de a vezetőszerep a proletároké kell, hogy legyen. választási törvénnyel nem válasz­tunk I Kisnyilasok és fasiszták nem í szavazhatnak a demokráciában 1 A nagy tetszéssel fogadott be­széd utén Kéthly Anna a munkás­osztály egységének fontosságára hívta fel a figyelmet. (MTI) hogy hosszú ideig nem tért viaszé. Rosszat sajtve a keresésére indul­tak. Föltűnt nekik az, hegy az öreg gazda kabátját az udvarukén lévő kút mellett találták meg. — Azennal keresni kezdték a kutban és gyanujok beigazolást nyeri, mert megtalálták a halttestet. Az öreg Kovács György való szinüleg világtalansága fölötti el­keseredésében lett öngyilkos. vány egyébként már érvényét ve­szítette. A 4000 -1946. M. E. számú rendelet 9 §-ának 2. bekezdése szerint a hadifogságból visszatért iparos vagy kereskedő iparigazolvá- nyánafc hatályát nem lehet megszűnt­nek tekinteni amiatt, hagy iparát az 1922. XII, K. 61- 72. §-ában meg­határozott egy évi határidő alatt nem kezdte meg, illetőleg azt egy éven át egyfolytában nem űzte. A most emliteti határidők a már visz- szatértekre nézve a rendelet hatály­balépésének napján (1946. máreius 29.) az ezután visszatérőkre pedig visszatérésük napján veszik kezdetü­ket. Eszerint az a hadifogoly iparos, nagykereskedő, aki 1946. március 29 ieke előtt tért vissza a hadifog­ságból, 1947. március 28-ig kezd­heti meg újból iparát, aki pedig 1946. március 29-e után tért vissza a hadifogságból, az a hazatérés napjától szímitott egy éven belül jogosult megkezdeni tevékenységét, mert iparigazolványának érvényes­sége ezen idi alatt nem színik meg. Gyermekimnél találtak » temető árkában Berki István bsktaléréntházai mezőőr jelentette a rendőrségen, hogy a baktalérántházai reformá­tus temető árkában a kora haj­nali órákban gyarmekhullát talált. A rendőrnyomozók azonnal t helyszínre siettek, de a gyermek hullát már nem találták ett. A helyszíntől nem messze azonbar egy frissen betemetett sírra buk­kantak, ahonnan előkerült eg} kezdetleges koporsóban rongyekbi csavarva a gyermekhulla. A rendőrség erélyes nyomozás indított meg a lelketlen anya kéz rekeritésóre, aki gyermekétől ug} akart megszabadulni, hogy kitett« a temető árkaba. Befejeződött az internálótáhorok felülvizsgálása Budapesti jelentések szerint be­fejezték a budapesti internálótá­borok ügyének revízióját. Buda­pesten az internáltak 65 százalé­kát helyezték szabadlábra, igy e kereken 7 ezer politikai és gazda­sági internéit, valamint 2.00C volksbundista és SS-legény inter­nált közül 5000 lett szabad. A bizottság a volksbundisták és SS- legények ügyével nem foglalkozott, A szabadonbocsátottak túlnyo­mó részét rendőri felügyelet alá helyezték. (MTI) Kereskedők és iparosok igazolása Mint az 1080-945. M. E. sz. rendelet értelmében a nyíregyházi járásbíróság területére megalakított Igazoló Bizottság közhírré teszi, hogy Városháza. I. e. 4. sz. hiva­talos helyiségében: i946. évi szep­tember hé 26-án. d. e. 9 órára kitűzött határnapon a következő kereskedők és iparosok igazolási ügyében fog határozni: Weisz Mórná, Pintér Jenőné, Nagy Mihály, Liszkay Béla, Lip- pay Etel, Csákányi János, Molnár István, Koieszér Péter, Koczka Mihály, Klein Sándor, Jankovits Gésáné, Bodnár Joasof. ónody István, őav. Búr Andrásáé, Feiler Bernét, Párnyiczki Mihályné, dr. í-rankó Sándor, dr. Franké And­rás, Hegyessy Bálint, Zajácz An­drás, Kozák József. Antal Józsefné, Lieber Adolfné, Richter Jánosné, Kiss István. Folytatolagos tárgyalásra jönnek a fentjelzett napon i Lukács Béla, Ferber Sándor, Balogh Albertnó, Orgel Hermann, Blum Andráené, Póta Gáspár. Felhívom a lakosságot, hogy mindazok, akik az igazolás alá vont bármelyik kereskedőnek, vagy iparosnak olyan magatartáséról, vagy cselekményéről tudnak, amely a magyar nép érdekeit sértett«, vagy sérti, — ezt és vonatkozó bizonyítékait, tanukat, nálam : Vá­rosháza, I. e. 4. sz. hivatalos hely­ségemben, fenti határnapig szóban vagy írásban jelentsék be. Figyelmeztetem a bejelentőket arra, hogy az írásbeli bejelentés, csak az esetben képezheti az iga­zolási eljárás alapját, ha a beje­lentő nevét és lakcímét a bejelen­tésben feltünteti. Ezen hirdetmény az igazolás alá vontak részére egyben idézé* sül is szolgál. Igazoló okmányait, iratait, mindenki hozza magával. VERESS sk. Igazoló- Bizottsági tag és jegyző. mClH ROBBANT 1 gyermek meghalt, 5 gyermek súlyosan megsebesül* Meddig lehet beadni revízióra a kereskedői iparigazolványokat ? Mit kell tennie a hadifogságból visszaérkezett iparosnak, vagy kereskedőnek? szmimh 3 *rak6r szakszervezeti nagygyűlés 8 ttf>wléí 7- sz*H a|>lt

Next

/
Thumbnails
Contents