Magyar Nép, 1946. szeptember (3. évfolyam, 155-179. szám)
1946-09-07 / 160. szám
2. oldal, MAGYAR NÉP 1946. szeptember 7, Nagy Ferenc miniszterelnök és Gyöngyösi János külügyminiszter tárgyalásai az osztrák külügyminiszterrel Bécsből származó hivatalos közlés szerist Gruber osztrák külügyminiszternek Párizsban alkalma volt a francia fővárosban tartózkodó Nagy Ferenc miniszterMegörökitették azt a házat, amelyben a köztársasági elnök a német megszállás alatt menedéket talált Csütörtökön délután bensőséges ünnepség keretében örökítették meg a Ráday-utcának azt a házát, amelyben a német megszállás idején Tildy Zoltán köz- társasági elnök menedéket talált. A köztársasági elnök köszönetét mondott vendéglátó gazdájának, Rácz Endre református lelkésznek. majd hangoztatta, hogy járjunk tiszta látással, egymás megbecsülésének, az egymásért érző bensőségnek azon az utján, amely fel fog emelni bennünket, bármilyen nehéz hírek szállingóznak Párizs felől , a magyar jövendőt illetően. Élni fogunk, mert amit a dolgozó Magyarország mutatott az elmúlt másfél esztendőben, azt megcsodálhatja mindenki, aki tudja, milyen nehezen és milyen szörnyű rombolás után kezdtük el a munkát. (MTI) elnökkel és Gyöngyösi János magyar külügyminiszterrel hosszabb barátságos megbeszélést folytatni. A megbeszélés során kialakult az e kétoldalú vélemény, hogy a két szomszédos ország között baráti együttműködésre van szükség. (MTI) Leta'tóztatták, mert drágította a vajat A piaci árellenőrzés során fölhívták a hatósági közegek figyelmét Szuhánszky István Horváth-bokori gazdára, aki egy bögre vajat, — ami szerinte egy fél kiló volt — 11 forintért árusította. Amikor a vajat megmérték, megállapítást nyert, hogy a vaj súlya csak ^5 dekagram. Az árdrágító gazdát letartóztatták és átadták az ügyészségnek, ahol gyorsított eljárással rövidesen ítélkeznek fölötte. „Ha békét akarsz...“' Washington: Az Egyesült Államok hadügyminisztérumának szóvivője szerint az amerikai hadsereg légi erejének mérnökei „beható kutatásba kezdtek olyan elkövetkező védelmi fegyverek megszerkesztésére, amelyek még az atombombánál is kártékonyabbak lehetnek.“ A szóvivő szerint lehetséges, hogy az atombombát soha többé nem használják és a hadsereg légierejének műszaki embere, „teljesen uj“ fegyverekre összpontosítják munkájukat, valamint a régi hadviselési módszerekre és az elmúlt háborubán használt felszerelés nagyrészét kikapcsolják. A hadügyminisztérium szóvivője „biztonsági okokból“ nem volt hajlandó részletes felvilágosítást adni a készülékek természetéről. (MTI) ____ Távirati iroda rágalmai A Csehszlovák Távirati Iroda prágai jelentés alapján közli, hogy Magyarországon a hatóságok „üldözik a Csehszlovákiába áttelepülni szándékozó szlovákokat.“ A jelentés szerint a magyar munkáltatók elbocsátják a szlovák alkalmazottakat, holott az áttelepü- lés időpontját még nem állapították meg. Megállapították ezenkívül csehszlovák részről, hogy az áttelepülési jegyzékbe felvett szlovákok nem kapnak élelmiszerjegyet és rendkívül nagy összegű illetékeket kell fizetniük, sőt legutóbb mór lakásaikból is kiüldözték őket azzal az indokolással, hogy a Szlovákiából kivándorlóknak van rá szükségük. Ezzel szemben illetékes magyar helyen megállapítják, hogy a Csehszlovákiába való áttelepítésre jelentkezett szlovákokat a magyar hatóságok semilyen formában sem üldözik. Ami a vegyesbizottság magyar tagozatának úgynevezett halogató taktikáját illeti, ismételten megállapítják, hogy a halogatás éppen Csehszlovák részről nyilvánul meg. Semmiféle magyar hatóság nem kapott utasítást arra, hogy az áttelepülők jegyzékébe felvett szlovákokat fossza meg élelmezési jegyeitől és ilyen intézkedés miatt egyetlen magyar hatóságnál nem hangzott el panasz. Az illetékre vonatkozólag pedig leszögezhető, hogy a Szlovákiába való áítele- pülésre jelentkezettek ugyanazon szabályokat kötelesek követni, mint a többi magyar polgár. Alaptalan az az állítás is, mely szerint a magyarországi szlovákokat lakásaikból és házukból kiüldözik. Masaryk külügyminiszter: Csehszlovákia kész tárgyalni a demokratikus Magyarországgal Á Nyirbogdányi Petróleum- gyár Rt, ajándéka a Kertészeti Középiskolának Hónapok óta folyik a szívós munka a kertészeti középiskola szervezésé vei kapcsolatban. A vármegye közönségének összesége tisztában van az iskola jelentőségével és azzal a fontos szereppel, amelyet be kell töltenie a vármegye gazdálkodásának sürgős reformja érdekében. A szeptember 17-én nyíló első évfolyamra eddig beérkezett 135 drb. felvételi kérvény — tökéletes bizo nyitéka annak, hogy a vármegye lakosságának igen széles rétege jött már rá arra, hogy az ifjúság jövője szoros kapcsolatban van mezőgazdaságunk fejlődésével. A kereskedők és iparosok, különböző ajándékaik, kai nagy mértékben járultak hozzá az iskola internátusának felszereléséhez. A gyűjtési akció lezárása után külön újságcikkben fog az iskola megemlékezni az ajándékokról és az adományokról. Úgy érezzük azonban, hogy külön kell kiemelnünk az ajándékozók közül a Nyirbogdányi Petróleumgyár Rt. A cég értesítette az iskolát, hogy 132 holdas tangazdaságának őszi felszántásához szükséges 18 q gázolajat és 150 kg. kenőolajat ingyen bocsájtja az iskola rendelkezésére. A nagyértékü ajándék már le is van szállítva az iskola gazdaságába. Ezzel az ajándékozással a Nyirbogdányi Petróleum Rt, igen nagy mértékben lendítette elő az iskola ügyét és tökéletes tanujelét adta annak a megértésnek és közösségérzésnek, mely kizárólagos alapja fennmaradásunknak. Ez utón is hálásan köszönjük ezt az igazán szép gesztust és az iskola tökéletes munkával fogja ezt a segítséget meghálálni. Párizs : Az AFP munkatársának arra a kérdésgre, hegy mi a csehszlovák magatartás a csehszlovákmagyar határ ügyében, Masaryk csehszlovák külügyminiszter kijelentette, hogy Csehszlovákia kész tárgyalni a demokratikus Magyar- országgal minden vitás kérdésben. Az AFP munkatársa ezután aziránt érdeklődött, folytak e már megbeszélések a határkérdésben a két küldöttség között A külügyminiszter azt válaszolta, hogy már bizonyos érintkezés fennáll a magyar küldöttséggel, de területi kérdésekről még nem volt szó. (MTI) — Megváltozott a posta felvételi ideje. A postavezérigazgató, ság rendelete értelmében szeptember hó°l tői az utalvány, csekk és postatakarékpénztári takarék be- és kifizetéseket 8—12 és 14—17, mig a csomagfelvételt 8—12 és 14—18 órák között eszközli a postahivatal. Az ajánlott levél, távirat, nyilvános távbeszélő felvétel és értékcikkáru- sitás 7—31 órák között történik. Időntul pótdij fizetése mellett távirati utalványokat 17—21 órák között fogadunk el. Vasár- és ünnepnap a pénzfelvétel általában szünetel, csak távirati utalványokat lehet feladni a pótdij megfizetése mellett. Postahivatal. — Ügyeletes gyógyszertári szolgálat. Ügyeletes szolgálatot tart (IX. 7—14-ig) a Gonda Gyógyszertár (Nyirviz-palota) Az anya a család őre legyen a forint őre is Egy fegyverrejtegető megtámadta a rendőrt Az államrendőrség baktalóránt- házi kapitányságának ófehértói biztossága jelenti: Az ' fehértói biztosság tudomására jutott, hogy ifjú Kozma István ófehértói, szőlőteiepi lakos óra- és pisztolyjavitással foglalkozik és lakásán fegyvereket rejteget. A rendőrség figyelmeztette ifjú Kozma Istvánt, hogy a fegyvereket szolgáltassa be. Ennek azonban nem tett eleget, hanem beküldte édesapját, idősb. Kozma Istvánt, hogy „intézze el a dolgot“. Kozma István be is ment az ófehértói rendőrbiztosságra és az ott szolgálatot teljesítő rendőrnek nekitámadt azzal, hogyan mernek olyat feltételezni az ő fiáról, hogy fegyvereket rejteget. Szóváltás keletkezett köztük, idősb. Kozma István nekitámadt a szolgálatot teljesítő rendőrnek és megverte. Majd a nála lévő baltával fenyegette meg, hogy agyonüti. A rendőrt csak segítségére siető társai mentették meg az erőszakos gazdától. Az eredményes házkutatás A Kozma Istvánéknál megtartott házkutatás során, amely csak erős rendőri karhatalommal volt lehetséges, meg is találták a kertben a szöllőprés alá dugva egy teljesen uj katonai pisztolyt és két forgópisztolyt. A két Kozma azzal védekezett, hogy távol laknak a falutól és igy nem volt tudomásuk a fegyverek beszolgáltatásáról szóló hirdetményről. A két fegyverrejtegetőt letartóztatták és rövidesen megindul ellenük az eljárás. Id. Kozma István ellen súlyos testi sértés és hatóság elleni erőszak vétségében is vádat emelnek.