Magyar Nép, 1945. szeptember (2. évfolyam, 107-119. szám)
1945-09-13 / 112. szám
1945. szeptember IB. 3. oldaL MAGYAR MS? Ks*o&m;CMauaM£3«*&'s»aM A nyilas uralom alatt felaikasstatott két katonát A rendőrség letartóztatta Szabó Lajos mátészalkai lakost, aki 1944. óv október havában feljelentett két magyar katonát, akik a frontról szöktek haz8, mert nem akartak az oroszok ellen harcolni. Szabó feljelentésére a nyilas hatóságok letartóztatták a szökött katonákat, akiket -S perc m :lva már fel is akasztottak. Szabó Lajos Népbíróság elé kerül. Letartóztatták Crellért Vilmos költőt A fasizmus éveiben a jobboldal ismert költője volt Gellért Vilmos, akinek versei és cikkei a .Magyarság “-ban, az .Egyedül vagyunk“- ban és több Hitlerbérenc lapban Jelentek meg. A budapesti Népügyósz- ség Gsllért Vilmost letartóztatta. Egyszerű házat keresek megvételre, eladni szándékozó a kiadóba jelentse. Hadifoiiyok lösziele a nyírségi falvaknak Kővári Marcell ezredes, honvédkerületi parancsnok rendelkezésére a laonvédkertiiet beszerzőgyüjtést indított Szabolcs, Hajdú, Bihar és Szat- xnár megyékben a hadifoglyok részére. A gyűjtés Szabolcs megyében anast ért véget és az akció ezen az úton mond köszönetét Nagykálíó, Nyírbátor, Nyírgebe, Nyírcsászári ás Nyirbogát földműveseinek, mert nemcsak jelentős mennyiségű lisztet, baromfit, tojást, tejtermékeket; és élelmiszert, harem 36.462— pengő ■készpénzt is gyűjtöttek össze a hazatérő hadifoglyok részére. közvetlen, egyenlő és közséyen- kénti választójog alapján. A pártok választókerületi lajstromain minden 12.000 érvényes szavazatra esik egy képviselői megválasztás. A tervezet 16 választókertiletet állít fel. További 50 képviselőt az országos lajstromon választanak meg a pártok olyképp, hogy öszszeadják minden pártnak az ösz- szes kerületekben megszerzett szavazatait és ezt elosztják az ötvenes osztószámmal. Az így egybegyűlt nemzetgyűlés első ülésén 10 képviselőt választ kagjai közé az országnak párion kívül álló szellemi és közéleti vezetői közül. Trencsénifi Józsefet A nyilasuralom legsötétebb pribékje került rendőrkézre-1 A vármegyei rendőrkapitányság pofitikai osztálya hónapok ófa hajszolta a nyilas- 1 uralom legsötétebb pribékjét, Trencsényi í József csendőr alhadnagyot. Van-e, aki e j nevet nem ismeri? A nyíregyházi kon- í centrációs tábor hírhedt porkolábját, aki brutalitásával és kegyetlenkedéseivel fe- í liilmulta avéreskezű Gestapo hóhérokat is. i j Trencsényi Jősssf? \ A kassai csendőrnyomozó alosztály kémelhárító altisztje volt Trencsényi József. Nem volt olyan baloldali megmozdulás, munkás-sztrájk, vagy büntetés, amelynek leverésében ne vett volna tevékeny részt Trencsényi József. Rendszerint civilruhában nyomozott, így szedte össze a frontról hazaszökött katonákat, a földalatti ellenállási mozgalomban részívett, baloldali egyéneket és még hirhedtebbé vált ; neve a gettózás idején. ; A harangodi és a nyirjesi deportáló táborokban, garázdálkodott Trencsényi. Minden emberi elképzelést felülmúlt az a sok kegyetlenkedés és kínzás, amit ez a szadista hóhér véghezvitt. Gyermekeket, asszonyokat, öregembereket hajnalban csuklógyakorlattal, futással és „tornázás- sal foglalkoztatott* majd gumibottal félholtra verte őket. Kedvenc szórakozásai közé tartozott többek között az is, — hogy a deportált tábor lakóit, gyermekeket, asszonyokat a fák tetejére küldte fel és azt parancsolta a szerencsétleneknek, hogy ott „kuko- rikoljanak“! Hogy a .tréfa“ teljes legyen Trencsényi kiadta a parancsot: — Látjátok a verebeket? Kovácsevics Müsst Budapestre hozzák A Gestapo hírhedt hóhérát, Kovácsevics Milos, — volt budapesti vendéglőst, — aki Szálasiék uralma alatt detektivfelügyelő lett, Szombathelyen elfogták. Kovácsevics Miios a nyilas rendőrpribék Budapesten sorozatosan követte el gaztetteit. Erős rendőri fedezettel szállítják fel a fővárosba. Újra púSztít a baronjfiptstis A nemzetgyűlési választásukat a törvény hatálybalépésétől számított 60 napon belől kell megtartani Budapestről jelenük: A nemzetgyűlési választásokról szóló törvényjavaslat, amelyet a belügyminiszter a nemzetgyűlés keddi ülésén terjesztett be, megállapítja, hogy a nemzetgyűlési választásokat az ország egész területén a törvény hatálybalépéstől számított 60. napon belül kell megtartani. A nemzetgyűlés megbízatása első ülésétől számított 4 évre szól. A nemzetgyűlés képviselőit a pártok választókerületi lajstromával kell megválasztani áltatános, titkos, Az ország baromfiállományát — főkép a tyúkféléket — ezidán is pusztitja egy rendkívül veszedelmes fertőző betegség, a baromfipestis. Úgy látszik, hogy a baromfitartó közönség nagyrésze nem szívlelte meg azokat a jótanácsokat, melyeket már többizben intéztek hozzá, pedig sohasem volt fontosabb a baromfiállomány betegségektől való megvédése, mint napjainkban, amikor csakis a gyorsan szaporodó baromfival és termékeivel tudjuk pótolni azt a hiány, amely az állati eredetű élelmiszerekben előállott. Hogyan védekezzünk a baromfi- pestis ellen ? A betegségnek a baromfiállomá nyunkba való behurcolását legbiztosabban tudjuk megakadályozni, ha kellő körültekintéssel vásárolunk baromfit és ha azt legalább egy hátig elkülönítve tartjuk és csak akkor bocsátjuk baromfiállományunk közé, ha egészségesnek bizonyult. Ha baromfipestis a községben (városban) már valahol jelentkezett, ŐRIZETBEVETTEK egy embernyúzó őrmestert A rendőrség politikai osztálya őrizetbevette Fekete János csendőrőrmester, baktaíórántházai lakost. Fekete János a fasizmust szívvel- lélekke! szolgálta és embernyúzó tevékenységével tette hirhedtié a a nevét. Kisvárdán a geííózás idején levetkeztette és félholtra verte az embereket és nagyértékű ékszereket szedett el a deportáltaktól. A rendőrség Fekete Jánost átkísérte a nyíregyházi Népügyészségre, ahol elrendelték letartóztatását. — Lőjjük le őket! Ezután megkezdődött a „cállövő verseny* élőeraberekre. Így dolgozott Trencsényi József 1944. április — május havában. Autós rendőri hajsza a nyilas hóhér után A vármegyei rendőrfőkapitányság politikai osztálya hétfőn délben bizalmas értesülést szerzett arról, hogy vasárnap hajnalban Trencsényi József hazaérkezett Kálmánházára családjához. A hírre megmozdult a rendőri apparátus. Ismerve Trencsényi múltját a rendőrségen bizonyosra vették, hogy a hírhedt csendőri nyomozót elfogni nem könnyű dolog. Autóra volt szüksége a rendőrségnek, mire Kalla István nyíregyházi kereskedő önzetlenül felajánlotta autóját és azt maga vezetve, indult a rendőri különítmény Trencsényi után. A rendőrfőkapitányon kívül Palitz György, a politikai osztály vezetője és Andrássy nyomozó vettek részt a hajszában. Kálmánházán nem találták meg Trencsényit, mert a volt csendőri nyomozó közben Ujfehértóra ment. A rendőri különítmény autója tovább robogott Ujfehértóra. Trencsényit már ott sem találták meg, mert időközben Kállósem- jénbe ment, ahol felismerték és a rendőrőrszem őrizetbe vette. Mire a rendőri különítmény odaérkezett, Trencsényit Kál- lósemjénből a nagykállói járási kapitánysághoz kisérték át. Itt találtak rá a nyíregyházi nyomozók. Este 10 órakor a nyíregyházi rendőrkapitányság elé gördült az autó és a régen keresett Trencsényi Józsefet erős kísérettel a rendőrségi fogdába vitték. saját érdekünkben gondosan ügyeljünk arra, hogy a betegség ragályanyagát udvarunkba se magunk be ne hurcoljuk, se mások be ne hurcolták. Azért ne menjünk olyan udvarba, ahol bítromftpesíis van, ne vizsgál- gassuk ismerőseink beteg állatait és na engedjünk baromfiállományunk közelébe idegeneket. A baromfit, ha járvány fenyeget, ne engedjük az utcára és a szomszédba, sőt arról is gondoskodjunk, hogy a szomszéd baromfija se jöhessen át udvarunkba, Amig a községben baromfipestis van, sem élő, sem levágott baromfit lehetőleg ne vásároljunk. Egyébként hatósági engedély nélkül lezárt udvarból és az azzal szomszédos udvarokból élő és leölt baromfit, tollat és tojást kivinni nem szabad. Eiső és legfontosabb kötelességünk, hogy a baromfipesíist .vagy annak gy ^mjéí a hatóságoknak azonnal jelentsük be, mert ha a baromfipesíis még csak egykét udvarban jelentkezett, a hatóság — odaadó és lelkiismeretes támogatásunk mellett — gyorsan helyhez tudja azt kötni és eí tudja azt fojtani, viszont ha a mulasztásunk következtében a betegség elterjed, az egész község (város) baromfiállományát kipusztfthatja. A Magyar Kaankta Párt H í R 6 I A Magyar Kommunista Párt ismeretterjesztő előadássorozatában f. hó 16-án, vasárnap délután 6 órakor Krassói Lóránt tart előadást „József Attila, a munkásosztály költője* címen. Ismeretterjesztő előadásunkat páríonkívüliek is látogathatják. * [i Á Magyar Kommunista Párt nyíregy- | házi szervezete f, hó 13-án, csütörtökön | ös8z-taggyűlést tart d. u. 5 órakor az J Iparosszékház nagytermében. Megjelenés ! kötelező minden párttag részére. * | A Magyar Kommunista Párt nyíregyházi szervezete jninden héten szerdán és ! szombaton 11 órától 1 óráig panasznapot | tart. E panasznapokat a párt közigazga- j tási és jogi osztálya vezeti. Fordulj pa< naszoddaf a Kommunista Párthoz 1 I I j | — Uj népbírósági helyettes ve; zető Az igazságügyminiszter dr. \ Margitics Imre nyíregyházi járásbírót | helyettes népbírósági vezetőnek ki- j nevezte. Értesüléseink szerint a leg-- ! közelebbi népbírósági tárgyalást már ! dr. Margitics Imre vezeti. — Kézbesíthetetlen táviratok A jj nyíregyházi távirdai hivatalhoz nyfr- l egyházai címzéssel a következő nevekre, címzés hiányossága miatt | kézbesíthetetlen távirat érkezett: < Szendrei Mihály, Krizsán József, Kiss | Istvánná, Bay Józsefné, Szeltenszki Anna, Rónai Gézáné, sz. Pák Kató, Barts körüzlet, Aszódi János tizedes. Nevezettek a táviratot a kellő igazolás mellett a rendőrkapitányság közigazgatási osztályán, II em. 7. alatt átvehetik. EGRI rendőrkapitány. — Hirdetmény. Értesíti a pénzügyigazgatóság az érdekelteket, hogy a kormány a Magyar Közlöny 112, számában megjelent 6980/1045. M. E. számú rendeletével az állandó - összegű okirati és közigazgatási illetékeket 1945. szeptember l-től kezdve újból szabályozta és felemelte, továbbá az illetékekre vonatkozó egyes jogszabályokat kiegészítette és módosította. Egyben a f. évi augusztus 31 ig kikézbesített fizetési meghagyásokban foglalt és eddig még be nem fizetett felemelt illetékek kedvezményes fizetésére irányuló határidőt 1945. szeptember 1. kezdőnappal újra engedélyezte. Érdekeltek az állami adóhivatalnál, pénzügyőri szakaszoknál és községi körjegyzőknél részletes felvilágosítást kaphatnak. Dr. Nagyfslussy a pénzügyig-.zgatóság vezetője. — FELHÍVOM mindazon Nyíregyházán és környékén illetékes föld- igényjogosult honvédegvéneket (illetőleg azok hozzátartozóit), kik az új hadseregben szolgálatot teljesítenek, illetőleg teljesítettek és fö'digénylé- süket hivatalosan benyújtották de kielégítve nem lettek, illetőleg ügyüknek elintézése reájuk nézve sérelmes, hogy f. hó 24 én és 25 én 12—2 óráig a nyíregyházi 64. kiég. parancsnokságon (Dessewffy-tór 15) jelentkezzenek. 2 x