Magyar Nép, 1945. augusztus (2. évfolyam, 93-106. szám)

1945-08-16 / 99. szám

„Szakszervezeti Nap“ augusztus 26.-án! «. évfolyam 99. ■iám’; Csütörtök 1945. augusztus 16. A Magyar Nemzeti Függetlenségi Freut Lapja Szerkesztőség és kiadóhivatal; Nyíregyháza, Városház-épület Telefonnám: 33 DEMOKRATIKUS NAPILAP Sxarkumztőblzottmóg: Pintér Andrí» (Magyar Kommunista Párt), Máchel Sándor (Szó* ciáldemokrata Párt), Kelemen László (Független Kisgazda Párt), Bartha László (Nemzeti Paraszt- párt) Dr Elekfy Lajos (Polgári Demokrata Párt) Japán letette a fegyvert! A fegyverszünet feltételei Washington, súg. >5. (Reuter-iro­da.) A Fehér Ház közli, hogy a a svájci külügyi hivatal kedden greenwichi idő szerint 11 órakor megkapta a szövetséges fegyverle- tételi ajánlatra adott japán választ. A válasz tartalmát a keddi nap folyamán egyidőben közük a nyil­vánossággal mind a négy főváros­ban, Washingtonban, Londonban, Moszkvában és Csungkingban. Rcss, Truman elnök saj'óügyi titkára kijelentette, úgy látszik, végre-valahára láthatáron van hosszú ébrenmaradásunk vége, amivel azt akarom mondani, hogy a japán válaszról szóló bejelentés valamikor ma elhangzik. A titkár ezután kifejtette, hogy greenwichi idő szerint 11 órakor kapta meg Bernben a japán választ Amerika svájci követsége, A rejtjeles választ előzőleg meg kell fejteni és ez több órát vesz igénybe, majd hiva­talosan továbbítják Byrnes külügy­miniszternek és Truman elnöknek. New-York, aug. 15, (Reuter) Mint a new-yorki rádió hivatalos jelentésére hivatkozva közli: a ja­pán kormány válasza megérkezett Washingtonba. Berlin, (Reuter) aug. 15, Hivata­losan közük, hogy a svájci külügyi hivatal kedden 19 05 órakor továb­bította a japán kormány válasz­jegyzékét Svájc washingtoni követ- sédéhez. Washington, aug. 15. Az NBC baseli tudósítójának értesítése sze­rint a japán kormány válasza elv­ben elfogadja a szövetségesek fel­tételeit. London, aug. 15. (Reuter-iroda) Japán lette a fegyvert. Attiee mi­niszterelnök kedden éjfélkor rádión bejelentette, hogy Japán letette a fegyvert. Egyben bejelentette a szö­vetséges feltételekre adott japán válasz szövegét, amely a követke­zőképpen hangzik: „Hivatkozással augusztus 10 i bejelentésünkre a potsdami nyilat­kozat határozmányainak elfogadása dolgában az Egyesült Államok, Nagybritannia, . a Szovjetunió és Kina kormányainak Byrnes külügy­miniszter által augusztus 10-én kül­dött válaszára a japán kormány a következőket közli a négy nagyha­talom kormányával : 1. Őfelsége a császár, császári leiratot küldött a potsdami nyilatko- kozat japán részről való elfogadá­sára. 2. A császár hajlandó felhatal­mazni és biztosítani azoknak a fel­tételeknek a kormány és a császári főhadiszállás által való aláírását, amelyek szükségesek a potsdami nyilatkozat határozmányainak telje­sítéséhez. 3. Őfelsége hasonlóképpen kész ' kibocsájtani a közlést minden kato­nai, tengerészeti és légi hatósághoz, hogy azok utasítsanak minden el­lenőrzésük alatt álló erőt — bárhol állomásozzék, — hogy szüntessék be a cselekvő ellenállást és tegyék le a fegyvert.“ Mac Jtrt&ur tábornagy és csapatai szállnak először partra Japánban Washington, aug. 15. A Reuter- iroda tudósítója szerint Washing­tonban az a felfogás, hogy a japán háború befejezése már csak 2—3 órás alakiságon múlik. Már most találgatják, milyen eszközöket vesz­nek a szöv, tségesek igénybe, hogy az elszigetelt japán helyőrségeket a fegyverletétel aláírása céljából elérjék. Washingtonban elterjedt hírek szerint Mac Arthur tábornok első­sorban hadseregével partra- száll a japán anyaországban. Meg­szállja a hadászati pontokat, majd Tokióba vonul, hogy megszerezze a hadvezérek aláírását. Két halálos ítéletet kozott a Néjbiróság Budapesten A Népbiróság kedden tárgyalta a halálraítélt és kivégzett Murai Lipót és Spobner Rudolf büntársá- sának, Mohär Tibor 49 éves sok­szorosító, budapesti lakos háborús bűntettét. Sok tanút hallgattak ki, akik sú­lyosan terhelő vallomást tettek. A Népbiróság bűnösnek mondotta ki Molnárt háborús bűntettben és ezért kötéláltali halára Ítélte. Megállapí­tották, hogy a vádlott úgyszólván egy személy volt Muraival, a mun­kaszolgálatosokkal kegyetlenkedett és nagyrészben hozzájárult ahhoz, hogy az Ukrajnába hurcoltak közül 99% elpuszlult. A védő és az elitéit kegyelmet kértek, a Népbiróság kegyelmi ta­náccsá alakult át, majd kihirdette a tanács vezetője, hogy a kegyelmi tanács határozatát későbbi időpont­ban közlik. Reményi Gyuláné házfelügyelőnőt is háborús bűntettel vádolta a Nép­ügyészség, aki a Dohány-u. 16/18. számú házban mint házfelügyelőnő felszólította a zsidókat, hogy a meg­jelent nyilasoknak engedelmesked­jenek. Egyeseket maga kényszeri tett le az udvarba, idősebbeket, betegeket, másokra pedig felhívta a nyilasok figyelmét. A házba többen még ma sem tértek vissza. A bizonyítási eljárás után a Népbiróság a vádlottat háborús bűntettben mondotta ki bűnösnek és Remény inét kötéláltalí halálra Ítélte. Megállapította a Népbiróság, hogy csak súlyosbító körülmények van­nak és hogy Reményiné az elhur­coltak lakásainak kifosztásában is résztvett. Reményiné és védője kegyele­mért folyamodott, a Népbiróság kegyelmi tanáccsá alakult át, mely­nek határozata azonban nem nyil­vános. i Hadseregünket is meg kell tisztítani a reakciós elemek® Minden tiszteletünk és szerete­tünk Mikola Jenő ezredesé volt. Szomorúan látjuk, hogy nincs olyan igazán demokratikus szellem a fel­sőbb tisztikarban mint amilyen ó volt. Valósággal atyja volt a helyi honvédségnek. Mi az oka annak, hogy elhalá­lozásának hírére valósággal mene­külés indult meg a helyőrségnél, nem kívánnak tovább szolgálni tisztek és altisztek, mert úgy látják, hogy Mikola Jenő eltávozásával ez az atyai szellem eltűnik, a demok­ratikus szellem felszámolódik, Mi tudjuk, ez nem más mint vád azok ellen, akiknek reakciós szel­lemétől fél demokratikus hadsere­günk fiatal tiszti és altiszti kara és mega a honvédség is. Most ír ár nem csodálkozunk azon, hogy az egész országban követelik a hon­védség megtisztítását a reakciós elemektől, hogy követelik uj tiszti­káder megteremtését a legénység számára is elérhető tisztiiskolákon keresztül. Ha egy ember távozásával eny- nyire üressé válik egy vezető hely, ha egy ember jelenti a gondjaira bízott állomány felett a demokrá ciát, az atyai gondoskodást és tincs aki a helyére álljon, aki ugyanúgy bírná a legénység, altisztek és tisz­tek bizalmát és szeretetét, akkor baj van avval a kerettel és baj van abban a hadseregben. Ki a felelős ezért ? Kire tartozik a hadseregnek a megtisztítása a reakciós elemek­től ? Kinek a hibája, hogy a hon­védség búvóhelyül szolgál a reak­ciónak ? Azonnali orvoslást, azonnali vizsgálatot kérünk, mert különben fiatal demokratikus hadseregünk tü­relmét veszti, kedvét veszti foglal­kozásától és faképnél hagyja a hadsereget. A demokratikus Ma­gyarország uj néphadserege meg­követeli, hogy ennek az élén de­mokratikus érzésű, népét szerető, haladószellemű vezetők álljanak, akik meg tudják szerezni alantasaik megbecsülését, szeretetét. Az uj magyar néphadseregnek fejlődni kell a többi demokratikus néphadseregek mintájára, ezt a fejlődést azonban belső magjánál, belső szelleménél kell megkezdeni, hogy vezető és vezetett, hogy tiszt és közlegény egyetakaró, egymást megbecsülő, egymással együttmű­ködni tudó részévé váljanak hadse­regünknek. A hadseregnek ki kell választani magából a reakciót és azokat el kell távolítania. Itt is ér­vényes az az elv, hogy aki tűri, aki elhallgatja a reakciót, az épp olyan bűnös, mint maga a reak­ciós. , ­PÁLFY ERNŐ Ára 4 pengő

Next

/
Thumbnails
Contents