Magyar Nép, 1945. július (2. évfolyam, 80-92. szám)
1945-07-12 / 84. szám
1945. juhua 12. r En mégis magyar vagyok ! (Bácsik József nemzetgyűlési képviselő verse, melyet a Szociáldemokrata Párt vasárnapi nagygyűlésén Máchel Katóka szavalt.) Már ezer éve kiizködök Ezen a földön az élők között. Bilincsbe verve, lenézve, rúgva, Jobbágy és paraszt sorsára bízva. És én mégis magyar vagyok! Jött török, tatár, Mint pusztító ár mindent elsepert, De a nincstelen, a hontalan senki ismét ott terem S megalkot újra hont, hazát, Ajkán rebegve e szent imát; Én mégis magyar vagyok! Dőzsölő urak kénye, kedve, A mi verejtékünknek, volt a gyümölcse. És ha egymás között néha összevesztek, A mi vérünk folyt el, mert mi védtük őket. És aki közülünk megmaradt élve, E szó vésődött örökre szívébe; Én mégis magyar vagyok! Anyaföidünkön nem volt hely részünkre, Idegen szennyt, piszkot ültettek fölénkbe És ha bilincseink hangosan zörrentek, Börtönnel, bitóval nem szerénykedtek. Zokogott az özvegy, sikongoit az árva, Panaszát az égre esdve kiáltja, Én mégis magyar vagyok! Amikor rabságát tovább már nem bírta, Bilincsből, béklyóból kardot kovácsolva, Vérével áztatta e szent anyaföldet, Hol szabadság részére soha nem született. Harcában leverve, honából kirúgva, Évekig bujdosva idegen országba, Mindég csak azt mondta; Én mégis magyar vagyok 1 De a rabságunknak örökre vége lett, Keletről, nyugatról indult egy fergeteg, Elsöpört innen minden szennyt és piszkot, Magyar proletárok, most szabadok vagytok! Fel szocialisták ! — Előre! — Rajta! Vörös zászlótok lengjen a magasba Az egész világnak bátran kiáltsátok Nincs többé rab-iga És én mégis-magyar vagyok! MAGYAR NÉP ssHKsa&Ba 8. óid®? üagyafcfe gyakorlattá! bíró bakost keresünk azonnalra, olajütést hétfőn megkezdjük. Fűrészkorpa kapható. Nyírségi Hengermalom és Olajgyár Szent István-u. 67. S. O. S! Ezt sugározzák a szélrózsa minden irányába a veszélybe került hajók. Azt jelenti: segítsetek I Mentsetek meg! Nem mondjuk azt, hogy Nyíregyháza sportja veszélyben van, de az S. O. S. kisugárzására van okunk. Mi is történt eddig a város sportéletében ? Sok minden, de mégis kevés. Az elvi kérdések tisztázódtak, eldőlt az a főkérdés: több egyesület legyen-e, vagy egy nagy egyesületbe tömörüljön a sportkedvelő közönség. Ez sem volt könnyű dolog, de a demokratikus rendünkhöz méltó szabad viták és vélemény nyilvánítások, de ami még fontosabb, a vélemények meghallgatása meghozta a maga gyümölcsét s ez a főkérdés eldőlt s impozáns méretekben és keretekben alakult meg a MADISz. Nyíregyházi Testedzők Egyesülete. Átestünk tehát az első nehézségeken, de mindjárt szinte megoldhatatlan feladatként állott elénk az anyagiak elö- teiemtése. Szomorú megállapítás, de a múltban is, a jelenben is ez a kérdés foglalta le a vezetők tevékenységének nagyobbik részét. Nem volna szabad, hogy ez így legyen. Tudjuk és belátjuk, hogy az ezer sebből vérző ország és társadalom máról-holnapra nem tudja megoldani az itt felmerülő problémákat, a Nemzeti Sport Bizottságtól sem várhatunk csodákat, viszont ölhetett kézzel sem ülhetünk tétlenül mondván: hát ha egyszer nincs pénzünk, várjuk meg a jobb időket. Nem tehetjük ezt annyival inkább sem, mert a helyzet ugyanez minden más városban s mégis azt látjuk, hogy mindenfelé az országban lüktet a sport és minden akadályt legyőzve, szép és értékes eredményeket érnek el. Nincs tehát más hátra, minthogy addig is míg a Nemzeti Sport Bizottságtól komoly támogatást élvezhetünk majd, a magunk erejére támaszkodjunk. Nem elég, hogy a MADISz legszűkebb körében éppen azok a személyek, akik egyébként is erősen kiveszik a részüket a munkából, csak azok támogassák az Egyesületet. Ki kell terjeszteni a segítségért kinyújtott kezein- két mindenfelé, ahol megértést találunk. Ettől az elgondolástól vezettetve jelennek majd meg ifjaink a városi sportkedvelő közönség köreiben. Támogatást kérnek majd, ami mindig nehezebb, mint adni. Ezúton is kérünk mindenkit, fogadják megértéssel és szeretettel ifjainkat, gondoljanak az idősebbek arra, milyen jó volt nekik is fiatalabb éveikben, ha kimehettek a zöld pályára és szabad idejükben kijátszhatták magukat. A pénzt nem idegen y. n „sztárok“ megszerzésére kívánjuk adni, mint ahogy az régen nem egyszer megtörtént, hanem a pályák gondozására, sporteszközök beszerzésére, hogy azáltal kicsinyek és nagyok részére varázsolhassuk elő a romokból a sportolás lehetőségét. Gyűjtési akciónkat f. hó 16, 17 és 18-án fogjuk lebonyolítani s bizton remélve Nyíregyháza sporttársadalmának szíves érdeklődését és támogatását küldjük mindenkinek sportbaráti üdvözletünket: a MADISr. Nyíregyházi Testedzők Egyesületének Vezetősége. Érdekes új lakóval gazdagodott a nyíregyházi ügyészség fogháza. Megérkezett Deák István „okleveles“ költő és gazdálkodó Nyírkárász községből. A 62 éves fűzfapoéta azért került lakat alá. mert 1942 ben és 43-ban verseskötetet jelentetett meg^ melyben dicsőítő hangon énekli meg Hitlert, Mussolinit és uszító hangon versel a nagy Sztálin marsall ellen. Deák István fogházba érkezésének első éjszakáján már újból verse). Első kihallgatása során be is mutatja művét, melynek első sorai a következő : „Szombat este érkeztem a fogdába, Hárman fekszünk a deszkapriccsen sorjába nais Nem jön álom a szemünkre, gyokat sóhajtunk, Jaj Istenem, öreg korra hova jutottunk* Deák István rímekben beszél és kihallgatása során elmondja, hogy 1942-ben Budapesten „Pünkösdi tűz" című irodalmi pályázaton „Csalódás“ című versével oklevelet nyert. Ä díszesen kiál ütött oklevelet bemutatja, kísérőlevelével együtt. Ebből kitűnik, hogy Csernohorszki Gyula, Ottó lelkész a budapesti bírálóbizottság elnöke tüntette ki dicsérő oklevéllel Deák István nyirkarászi költőt. A fűzfapoéta beismeri és szánja-bánja bűnét. ígéri, hogy soha többé politikai verset nem fog írni. Deák István rövidesen a Népbíróság elé kerül. fftsszonyfiüldöttségeü várják 0. Szabó isiván honvédelmi államtitkárt és Baj- csy-Zsiiinszky Endrénél Mint ismeretes, a Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt július i5-én, délelőtt fél 12 órakor Nyíregyházán, a Lenin- téren /Dénes László tól) politikai nagygyűlést tart, amelyen Tildy Zoltán országos elnökön, Nagy Ferenc újjáépítési miniszteren, Kovács Béla belügyi államtitkáron kívül B. Szabó István honvédelmi államtitkár és Bajcsy- Zsilinszky Endrévé nemzetgyűlési képviselő is felszólalnak. Szabolcsvármegye asszonyai küldöttségeket állítottak össze. Tioav felkeressék B. Szabó ríHngititkárJ es á'Hagy vértanú özvgyét, hogy felvilágosítást kérjenek legégetőbb problémájukról, ~a hadifoglyokról. Tudvalevő ugyanis, hogy B. Szabó István mindent elkövet a hadifoglyok hazaengedése ügyében. Baj- csy-Zsilinszky Endrévé pedig legutóbb is asszongküldötiséget vezetett Puskin követhez, a Szovjetbirodalom magyarországi meghatalmazottjához. A nagygyűlés rendezőbizottsága már meg is állapította az időpontot, amikor a szabolcsmegyei asszonyok a két nagy vendéggel beszélhetnek. — A két mnkáspárt tagértekezlete. Ma délután 6 órakor a Szociáldemokrata Párt és a Magyar Kommunista Párt együttes tagértekezletet tart a Korona nagytermében. Ezen az értekezleten a pártok vezetői a legaktuálisabb kérdésekről számolnak be, ae ország újjáépítéséről és problémáiról tájékoztatják a párttagokat. „Szambát este érkeztem a tildába, Hárman fekszünk a deszkapricesen sorjába.. Dsák István „ókieifeies" költő a nyíregyházi ügyészség fogházában Arccal a posta felé! & nyíregyházi postai alkalmazottak rohammunkája A munkáspártok kiadták a jelszót: mindent az újjáépítésért! Ez azonban nem jelszót, hanem munkát jelent. Magunknak építünk országot és sorainkban csak olyanokit tűrünk meg, akik vállvetve dolgoznak a demokráciáért és az újjáépítésért. Példaadó módon vesznek részt az újjáépítés munkájában a nyíregyházi postahivatal tisztviselői, altisztjei és munkásai. A Postás Szakszervezet kiadta a jelszót: „Felépíteni a 2 es postahivatalt I“ Hétfőn d. u. 3 órakora nyíregyházi pó.jtahivaíal alkalmazottai ásókkal, szerszámokkal felszerelve zárt sorokban kivonultak az állomásra és hozzákezdtek a lerombolt 'S es számú postahivatal felépítéséhez. Férfisk, nők vállvetve dolgoznak, fűd őket az újjáépítés lelkesedésének tüze. Az építőmunka minden délután továbbfolyik és késő este vidám énekszó mellett vonul haza a lelkes munkássereg. — fi Magyar Demokratikus Nők Szövetsége saját helyiségében táncesiélyl rendez. A Demokratikus Nők a segítés szol gálatába állították minden erejüket. Első ténykedésük, hogy a szülők nélkül maradt gyermekek segítségére siessenek. Ehhez a segítéshez azonban pénzre van szükség, ezért ha- \ tározták el, hogy f. hó 14 én, szóm j baton este 8 órakor jótékonycélú í táncestélyt rendeznek a Szövetség j Béla u. 1 sz. alatti helyiségében. A j belépődíj mindössze 5 P, azonban a nemes cél érdekében adományokat szívesen elfogadnak. Kitűnő büffé és zene várja a fiatalságot. A Szövetség vezetősége szívesen látja tagjait és azok vendégeit. Szekszárdi Molnár István nagysikerű irodalmi estje a Városi Színházban Hétfőn este tartolta irodalmi estjét Szekszárdi Molnár István, a kitűnő fővárosi költő és író. Az előadóművészek az író néhány munkájának csodás színfoltját meggyőzően ecsetelték. Az irodalmi-estet Fazekas János polgármester közvetlen, keresetlen szavakkal nyitotta meg, majd utána Árvay Gusztáv színigazgató beszélt a könnyű fajsúlyú és a komoly irodalomról. Az előadóművészek sorából ki kell emelnünk a szép Lask?.y Babát. Üde, friss jelenség, aki Szekszárdi Molnár István melegszívű verseit- « *•••;-.. a - -o''' - 1 - -' ■»'»-J* íiagy sikerrel adta elő, A szereplő színészgárda közül elsősorban meg kell említenünk a bájos Ujváry Viktóriát, aki ugyancsak verseket adott elő a közönség elismerő tapsai mellett. Nagy sikere volt Décsy Györgyinek és Áginé Bocskay Ibolya művésznőnek. A férfiszereplők közül ki kell hangsúlyoznunk Lengyel Antal főszerkesztőt, Békefi Benő igazgatót, és a kitűnő Solti Bercit. Jól konferált és szavalt Bogdán István. A nagysikerű irodalmi-est Szekszárdi Molnár István zárósza- vaiva! ért véget. ’ Porgaimiadó blokk-füzei kapható a Magyar Nép 1 kiadóhivatalában I E 5 — fi Polgári Dsmokrata Part f. hó í 12 én, csütörtökön d, u, fél 7 órakor * egyesített választmányt és tagértekez- j letet tsrt, melyre az összes választ- j mányi és a többi tagoknak megjeleli nését feltétlenül kéri a Vezetőség. 5 — A Szociáldemokrata Párt ‘ nőbizottsága vasárnap d. u. 5 órakor „Nők napja“ ünnepélyt tart a i párt Vay Ádám-utcai székházának ! nagytermében. A Szociáldemokrata , Párt felhívja nőtagjait, hogy ezen az ünnepélyen mindenki jelenjen meg. — Felhívás a szárító üzemi munRásoirä hoz, A volt orosz katonai burgonya \ szárító üzem munkásait telkérem, j hogy a parancsnokság utján kezeimhez juttatott májusi munkabér hátraléknak elszámolása és kifizetése j ügyében e hő 15 én vasárnap d. u. 3 órakor a Papp fale szárító-telepen feltétlenül megjelenni szíveskedjenek. Igazgató. 2 x — Felhívás. A kereskedelmi alkalmazottak figyelmét felhívjuk, hogy a szakszervezeti tagfelvételt július 15 én lezárjuk. Felhívjuk azoknak az alkalmazottaknak a figyelmét, akik még a szakszervezetbe nem iratkoztak be, hogy f hó 13-án, pénteken d. u. fél 6 órakor tartandó taggyűlésünkön jelenjenek meg, annál is inkább, mivel ezen határidőn túl csak szakszervezeti tagok alkalmazhatók. Vezetőség — Állatvásár. Közhírré teszem, hogy 1945. június hó 13-tól, azaz szombattól kezdve állatvásárt tartunk. Figyelmeztetem úgy az eladókat* mint vevőket, hogy állatjaikat ne a Széna-térre, hanem az állatvásártérre hajtsák, mert az ott eladásra kerülő állatokat, melyek sem nyilvántartásba véve, sem marhalevéllel ellátva nincsenek, az idevonatkozó rendelet értelmében minden ellenszolgáltatás nélkül el lesznek kobozva. Nyíregyháza 1945. június hő 10-én, Polgármester. 1 x — Dr. Vighvári László orvos a szociáldemokrata párt előadás sorozatában 14 én szombaton este 7 órakor előadást tart, fertőző betegségek címen a párt hely ségé L en. 2 x