Kárpátalja, 1890 (2. évfolyam, 1-46. szám)

1890-03-23 / 12. szám

kellett volna a munkához látni, mig a nagyobb építkezések meg nem kezdődnek, másrészről nagyon méltányos lenne a közön- séget attól a nyakig sártól megmenteni mar valahára.

4. Gyalogutak csinálása. Városunk sokat ad ki évenként a gyalogutak készítésére, de úgy vagyunk vele, hogy mindig csak az ősi nyomon haladva 5—6 év múlva megint vissza kell térnünk a kezdethez, pedig még alig harmad, vagy negyedrészét se tettük meg az egésznek. így aztán a mellékutcák megérik azt, hogy hozzájok sohasem fognak eljutni a gyalogutak készítésével. Ellenben, ha kissé több gonddal, valamivel több költséggel, de állandóbb gyalogsakat készítenénk, lassaban ugyan, hanem biztosan haladnánk előre. Nagyobb városokban ma már a gyermek is tudja, átlátja, hogy a városban állandó gyalogutcákat csak asphalttal lehet késziteni. Nem sokkal kerül többe, mint a mi kövezésünk, sőt ha tartósságát számítjuk, jóval kevesebbe kerül. Midőn most a városháza terétől induló rész újra köveztetni szándé- koltatik, ajánljuk, hogy az asphalttal hajtassák végbe | a fokozatos haladás jelöltessék meg. Ajánljuk ennek sürgetését mindenkinek figyelmébe, különösen azoknak, kikhez még a gyalogutkészités el nem jutott,! mert igy egyszer hozzájok is el fog jutni, mig ellenben jövőre már újra kell kezdeni az eddig készített utakat, sőt már két vonal ki is van jelölve újításra, mert hiába, a nagyobb közlekedési vonaloknak, mégis csak jobban rendben kell lenniök. íme, az ungváriak nem haboztak az asplialtozással, pedig kövük épen úgy van elég mint nekünk, sőt jobb kövezésre való, mint a miénk és nem bánták meg, hogy bele kezdtek.

Ezredéves ünnepély.

Beregmegye közgyűlése egy bi-l zottságot küldött ki, hogy a honfog-1 lalás ezredéves ünnepélyének megtartására a módozatokat állapítsa meg.

E bizottság“ folyó h> 15-én tartá első

Második évfolyam.

Kárpátalja.

1890. márc. hó 23.

ülését Beregszászban Varga Sándor ' tiszti főügyész elnöklete alatt. A bizottság azomban nem azon kezdte, a miért kiküldetett, hanem, hogy mikor tartassák meg az ünnepély. A tagok különböző véleményben voltak, Teunel Ödön főjegyző inditványa folytán az határoztatott, hogy Beregvármegye az ezredéves ünnepélyt 1892-ben tartsa meg.

Az ezredéves, ünnepélynél nem az a fő cél, hogy Beregmegye mikor tartsa meg, s még kevésbbé az, hogy külön taxisa. Ennek nincs értelme. A honfoglalás ünnepének nem szabad, nem lehet eldarabolódni. Annak csak akkor lesz igazán értelme, ha az egész nemzet egyszerre tartja. Hátra igen, de elői’e nem vetheti árnyékát.

Az ünnepély két pontból indulhat ki, Vágy Munkácsról, vagy a fővárosból.

Minthogy pedig Munkács nem képes azt a fényt, azt a díszt kölcsönözni, melyet az ünnepélynek különösen kezdete megkíván, e szerint a fővárosból kell kiindulnia I első napjának nem országra, de világra szólónak kell lennie, azéx-t az egész dolog nem tűnik fel másként, mint túlbuzgóságnak, elhaxxxax*kodásnak.

Be kell várnunk mindenek előtt az országos töi’vényhozás és a főváros intézkedését, vagy azokkal annak idején összeköttetésbe lépni s együttesen, vagy együvé mérve állapítani meg azután a módozatokat.

Akár honnat indxxland is ki majd az ünnepély, Beregxnegye-Munkács nem maradhat ki belőle. A töx-ténelmi tények láncolata ide vezeti az okoskodót. Almos itt pihent meg először s Ax’pád sas szeme innen villant ősi hazája felé.

Az emlékoszlopok, vagy táblák felállításában is meg kell várnixnk, mig a xxemzet megmozdul, a sietéssel nem előre, de hátra megyünk. Ha költségről gondoskodunk, az nem árt, mex-t jó a puskapoi’t mixxdég szárazon tartani, de a tervezetet olvasszuk be a nagy nemzeti összhangba.

Egy mód lemre, melyről már előre is lehetne beszélni. Az, hogy minden város, vagy község, mely nagyobbszerü iixxnepélyt x’endez, rendezzen egyúttal valami kiállítást is, mely már magában csalogató legyen a megjelenőkre nézve.

Ha nenx txxdjuk az időt biztosan megállapítani, akkor ránk nézve mixxd- egy, ha egy-két évvel előbb, vagy később történik is, de ha részletes kis ünnepélyünkkel nem tudunk legalább ox*- szágra szóló hangulatot keltem, akkor élj áldásunkkal dissonantiát vegyitünk a nemzeti hármóniába._____________•

___

He

ti krónika

A képviselőház március 12-én rövid, tiz percnél alig hosszabb gyűlésre jött össze. A karzatok kiváncsi vendégekkel és az ülésezési terem izgatott képviselőkkel a zsúfolásig telt meg. Minden szem a miniszterelnökre volt függesztve, kinek arcáról mintegy leolvasni iparkodtak, vájjon mit fog mondani és vájjon hogyan fogja bejelenteni a saját és az egész kormány lemondását. De a várakozásnak nem tétetett elég: ameny- nyiben az elnök bejelenté, hogy a főrendiház az átküldött törvényjavaslatokat mind letárgyalta, s igy nincs egyéb hátra, mint ezeknek szentesítés végett ő Felsége elé való terjesztése. Azután Hegedűs előadó jelentést tett a pénzügyi bizottságból. A kíváncsiság még csak most hágott igazán tetőpontra; de az elnök csakhamar lehütötte az izgalmakat azzal, hogy az ülést berekesztette és a képviselőket másnap d. u. 12 és fél órára kérte egy újabb összejövetelre.

E másnap március 13-ka volt. A Sándor- utcai palota úgy kívül, mint belül szinte égett az izgatottságtól. A képviselők kivételesen jóval előbb kezdtek gyülekezni a kitűzött időnél. A közönség is minden erejével igyekezett magának tért szorítani. Alig múlt 11 óra s az egész Sándor utca s a muzeumtér, úgy szintén a képviselőház karzatai annyira megteltek, hogy a tömegen keresztülhatolni egyáltalán nem lehetett. A karzati jegyek még március 12-én mind egy szálig elfogytak annyira, hogy körülbelül 600 ember maradt jegy nélkül, akik azután a zsúfolt tömeg közé szorulva kénytelenek voltak kint várni be, mi fog ott bent történni. Megérkeztek lassan a miniszterek is, akik minden feltűnés nélkül mintegy beosan- tak a tanácsterembe. Csak Teleki Géza gróf belépte ragadta tüntető éljenzésre az ellenzéket. Valamivel egy negyed b óra után megérkezett Tisza Kálmán is István fiával s a legnagyobb hidegvérrel elfoglalta miniszterelnöki székét. Ezek után az elnök azonnal megnyitotta az ülést s a ház minden vitatkozás nélkül a lehető legrövidebb idő alatt lemorzsolta a napirend eléggé érdektelen tárgyait.

Most felállt Tisza Kálmán és a következő nyilatkozatot tette: Tisztelt képviselőház! Van szerencsém jelenteni, hogy a mai napon beadtam ő felségének a kabinet lemondását és ennek elfogadását kértem. Ennek természetes folyamányaként kérnem kell a t. házat hogy üléseinek tartását azon, úgy hiszem igen rövid időre, mig az uj kabinet kinevezve lesz, felfüggeszteni méltóztassék. Azután előadta, hogy ő közte és minisztertársai között mindenben teljes egyetértés uralkodott a nov. 22-én tett nyilatkozata kivételével. A lemondás bejelentése alatt az ellenzék zajosan éltette a királyt, egyes ellenzéki képviselők pikáns megjegyzéseket tettek, sőt egy pár „hoch“ is volt hallható. Azután Irányi Dániel szólalt fel a min. elnököt vádolván a múltakért; de vádjait alig mondhatta el, mivel a képviselők nagy része sehogysem akarván azokat meghallgatni, annyira zavarták a szónokot, hogy csak az elnök többszöri figyelmeztetése segélyével adhatta elő mondókáját..

E vádakkal szemben Tisza K. sem maradt adós; mert még egyszer felszólalván addig is, mig később mint egyszerű képvi-J selő alaposabban felelhet, azokat kereken visszautasította. Végül a ház elnöke, minthogy a kormány lemondott, határozatilag kimondta, hogy mindaddig, mig a ház elnökéhez az uj kormány kineveztetéséről szóló királyi kegyelmes leirat nem érkezik meg, a ház üléseit felfüggeszti. A képviselőház elé terjesztetett, de eddig el nem intézett összes törvényjavaslatokat a kabinet újjáalakítása után az illető szakminisztereknek újból be kell terjeszteniük; addig a bizottságok sem tárgyalhatják a hozzájok utalt javaslatokat.

Március 13-án a főrendiház is ülésezett s azon a honvédségről szóló törvény- javaslatot Hollán Ernő rövid felszólalása után úgy általánosságban, mint részleteiben is elfogadta.

Minden lemondásnak bucsuzás a kísérője. így a távozó miniszterelnök is mindjárt délutáni 5 órakor a szabadelvű pártban megjelent, ott szokott helyét elfoglalván, a párt híveitől egy nagyobb szabású beszédben, mely a tagok részéről szűnni nem akaró s harsogó éljenekkeL fogadtatott, elbúcsúzott, a pártot pedig Jókai Mór és báró Podmaniczky Frigyes búcsúztatták el ékes beszédeikkel a távozó vezértől.

Ezután megindultak a találgatások és a kombinációk, vájjon hogyan fog alakulni az uj minisztérium ? Nem mondjuk, hogy nehézségek nem fordultak elő ; de mindezek csak olyan szabásualc voltak, hogy két nap alatt teljesen legyőzettek és egy pár királyi kihallgatás után csakhamar gróf Szapáry Gyula lett megbízva a kabinét alakításával, melylyel ő a lehető legrövidebb idő alatt el is készült, a régi tagokból alakítván azt, csak egy uj embert vitt be t. i. Bethlen Andrást.

A március 15-én kelt legfelsőbb .királyi kéziratok már hozták a régi miniszterek lemondásának kegyes elfogadását és az újaknak kinevezését. E leiratok szerint az uj minisztérium a következőleg alakult meg:

Miniszterelnök és belügyminiszter: gróf Szapáry Gyula; ő Felsége személye körüli miniszter: báró Orczy Béla ; pénzügyminiszter : Wekerle Sándor ; igazságügy miniszter : Szilágyi Dezső ; földmivelési miniszter: gróf Bethlen András : kereskedelmi miniszter : Baross Gábor; honvédelmi miniszter: báró Fejérváry Géza; kultuszminisztér: gróf Csáky Albin és végül horvát-szlavón-dal - mátországi tárca nélküli miniszter: Josipo- vich Imre.

Az uj minisztérium e hó 16-án délelőtti 11 órakor tette le az esküt a királyi palotában. És pedig legelőször tette le Szapáry gróf, ki előtt az eskümintát Orczy Béla báró a király személye körüli miniszter olvasta fel: utána pedig gróf Bethlen András, ki előtt az eskümintát Tarkovich József miniszterelnöki államtitkár olvasta fel. A többi minisztereknek, tekintettel. arra, hogy eddig is mint miniszterek szolgáltak, nem kellett újra letenniők az esküt. Az eskü letétele után a minisztereket elnökük vezetése alatt testüleg kihallgatáson fogadta ő felsége.

A felmentő királyi kéziratok közöl leghosszabb a Tisza Kálmáné. Kiemelendő belőle az, hogy a király a volt miniszterelnök érdemeinek elismerése mellett továbbra is reményli a közügyekben való részvételét. Gróf Teleki Gézát pedig a titkos tanú csosi méltóság díjmentes adományozásával tüntette ki.

A képviselőház március 17-ki ülésén bemutatta magát az ríj kormány. Pécby Tamás elnök délelőtti lO-órakor megnyitván az ülést, bejelentette a ministerváltozást. Legelőször is Dárday Sándor jegyző felolvasta a legfelsőbb királyi kéziratot, mely ben Tisza Kálmán felmentésé és gróf Szapáry Gyulának miniszterelnökké való ki- neveztetése van értésül adva, mely leirat mindjárt a főrendiházhoz is átküldetett kihirdetés céljából.

Azután Szapáry Gyula gróf miniszter- elnök körvonalazta az ríj kormány Programm] át. Az elmondott programmbeszédből a következőket kell kiemelnünk: az új kormány az 1867-ik évi kiegyezés alapján áll; az ez által teremtett közjogi helyzet séifekérnek lássanak. Sötét, koromfekete haja igen sürü és hullámos legyen egész a térdéig nyúlva.

Gyengébb szervezetei ellenére is jó erős, — mozdulatai gyorsak és könnyűek, jó, dolgos, takarékos és gondos legyen.

— Barátom, ez a leány már kezd nékem is tetszeni — szóltam közbe, de ő nem figyelt, hanem folytató :

— Ha megismerkedésünk alkalmával azt találom tőle kérdezni, hogy : „Hölgyem, hogy tetszik ön nekem?“, akkor édes csókokkal kell válaszolnia; tudniillik, hogy igy tetszik legjobban.

— Ha beszélni fogok vele, akkor szellemessége által azt kelljen gondolnom, hogy Sekszpir, Hugo Viktor, Göthe, Schiller, Petőfi és Liszt szelleme van benne egyesülve, de még nagyobb tehetséggel.

Kedvességét egyetlen mozdulatából meg kell ismerni, mert ha esetleg egyik gyűlésen leszavaznak, vagy képviselő választáskor reám nem szavaznak és ilyenkor, ha hazamegyek, hogy képes legyen azonnal feledtetni szégyenemet és hogy a levert lelkiállapottal is azonnal csókja után szomjazzam.

— Kari! Ez már nagyon kedves ...; ne vedd nőül, had legyen az enyém — ki állottam közbe, majdnem hangosan.

——-Várj, barátom, hisz’ még nem ismered egészen — iparkodott megnyugtatni Károly. — Még csak ezután fogom jellemezni.

— Ne barátom, ne mond tovább, mert gyakorlat kedvéért néked leszek kénytelen szerelmemet bevallani. Inkább mond mag, hol van ő. hogy megismerkedhetném vele ?,..

— De gyxílékony vagy! — mondá jóizün nevetve Károly barátom. |

A beszélgetés alatt — mellékesen mondva, álmos és mámoros fővel — mentünk előre, azonban, hogy mely utcákon át- és végig, azt még most sem tudom. Szóró san egymás karjába kapaszkodtunk s minthogy a gázlámpák már csak itt-ott adtak egy kis sárga világosságot, majdnem teljes sötétségben haladtxink a kocsiút közepén.

— Ugy-e nem fogsz haragudni, ha vetélytársad leszek, csak addig, mig személyesen meg fogom ismerni eszményképedet.

— Hogy haragudnám ! — felelt ő — hisz tudod, hogy mindig jó barátod voltam.

— Igazad van és én is az vagy ok. — De mond, hol és mikor ismerkedhetnék meg vele? — kérdém egész hévvel.

— Légy türelemmel; mihelyt alkalmam lesz hozzá.

.

— Bízom benned ! . . .

— Sértenél,, ha az ellenkezőt mondanád.

— Nincs szándékom ezt tenni, hisz néked köszönhetem, hogy személyesen is meg fogom őt ismerni.

— Károly jót kacagott és azt mondá, hogy —— hisz még ez elbeszélésből sem ismered teljesen.

— Tehát folytasd! — kértem Károlyt.

— Hát tudod, édes barátom, az én leendő nőmnek minden szép és jó tulajdonsággal kell bixmia. Amint elmondám, megértetted, hogy kétségtelenül a legszebb hölgy fog lenni. És azon felül milyen szellemes és kedves lesz! Nem kell majd a í „Regény-csarnok“ és „Tárca“ rovatot magamnak vezetni, hanem ő is segíteni fog s én addig hosszuszáru csibukomból vígan eregethetem a bodor füstöket, miközben

több gondom fog lenni nőmre, mint a rovat vezetésre.

— Azt elhiszem! — mondám teljes hangnyomatékkal.

— Képzeld, folytató Károly barátom — azok a nézetek, melyek azokból a koromfekete bogárszemekből a hosszú szempillák alól jönnek; azok az édes mosolyok, azok a kedves beszédek .... a forró csó kok, a deli termet, mindmegannyi szépsége, milyen kéjes érzetet fog bennem ébreszteni. Hidd el, — mondá Károly — már most is úgy hevülök, már most |is olyan mennyei érzés cikkázik át testemen.

— Én is úgy érzem magamat — szóltam közbe — engem is egészen elragadt a bájos angyal.

. |— A te érzeted még semmi sem lehet az enyémhez képest — folytató. Nékem nemcsak szivemet gyújtotta meg, de egész testemben forr a kéj habja, olyan tüzes minden idegem, olyan heves vagyok.

— Én is épen úgy va . . . . — a „gyök“ a szótag a számban maradt, mert e pillanatban egy erős roppanás és mi derékig vizben éreztük magunkat.-r- Vovvuujjj .... — Csak ennyit tudtunk mindketten mondani, mintha csak igazán együtt éreztük volna a tüzes kéj- érzetet.

A zuhanyszerü hideg víztől azonnal kiábrándultunk és szemeinkből az álom, fejünkből a mámor távozott.

Helyzetünket azonnal felismertük, mely abban állott, hogy a városligeti nagy tó korcsolya-terén beszakadt alattunk a jég. De, hogy jutottunk ide, azt csak a szeszes italok tudták volna megmagyarázni, melyek mámorosokká tettek bennünket,

Nagy nehezen kimásztunk a vízből és a lehető legnagyobb gyorsasággal mentünk lakásomra, hol a jó meleg szoba felélénkítő tragikomikus kalandunkat.

Az átvirrasztott éj után azomban erőt vett rajtunk az álom és szépen elaludtunk, mintha semmi sem történt volna.

Másnap este már szorgalmason működtünk szerkesztőségünkben és senkinek egy árva szócskát sem szóltunk az elmúlt éj eseményeiről. . .

Annál feltűnőbb volt, midőn egyszerre belép lapunk főszerkesztője s hozzámlépve, Károlyt is oda intette és elénk tesz egy korrektúrát, hogy javítsuk ki az esetleges sajtóhibákat.

Én és Károly egymás mellé ülve olvastuk és nem fojthattuk el kacagásunkat, midőn a következő újdonságra került a sor :

„Lapunk két belmunkatársa az elmúlt áj folyamán tudományszomjukat enyhítendő, a városligeti nagytó jegére mentek, hogy ott a bizonyára'csak olyankor észlelhetőjter- mészeti tüneményt tanulmányozzák. Azonban nem tudni, hogy e czéluk könyebb elérhetése végett maguk törték-e be a jeget, vagy pedig beszakadt az alattuk és ők a vízbe estek, úgy, hog) csak gyors és ügyes mozdulataiknak köszönhetik, hogy megmenekültek a vizbefulástól.

Én Károlyra néztem, ö én reám. A főszerkesztő mindkettőnkre. Amint mi ketten ő reá néztünk és tekintetével találkoztak szemeink, hangos kacagásba törtünk ki mindhárman és a főszerkesztő meghagyta nékem, hogy „természettudományi“ , kalandunkat írjam meg tárca alakban. Én magamat meghajtva, megígértem és megtettem. Ro«Hovit$ 6. PonarÄcz,