Kárpátalja, 1890 (2. évfolyam, 1-46. szám)

1890-01-12 / 2. szám

2-ik szám.

Második évfolyam.

Munkács, 1890. január 12.

KÁRPÁT ALJ

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP.

Előfizetési árak:

5 frt. @ Negyedévre 1 frt 25 kr.

Egyes szám ára 10 kr.

E lap megjelen minden vasárnap.

Egész évre F8I évre 2 frt. 50 kr.

Kiadóhivatal:

FARKAS KÁLMÁN könyvnyomdája Munkácson, hová az előfizetések-, hirdetmények és a lap szétküldésére vonatkozó felszólamlások intézendők. Nyilttér petit sora 35 kr.

Hirdetési árszabály: p

Hivatalos hirdetési díjak egyszeri közlésért: 50 szóigg 80 kr., 100 szóig 1 frt 30 kr., 200 szóig 2 frt 20 kr./ól azonfelül minden szó 1 kr. — Üzleti és többször)») megjelenő hirdetések jutányos áron közöltéinek g

Szerkesztési iroda:

Munkácson, Vár-utcza 564- szám alatt, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő.

Bérmentet'.en levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak.

«§£X5®X§®®®!§®!§®<§®<§®®®<^®®@®<§®@®®®@®®®@®@®@®2®®®^ 5®®sx»®®& á»i&j

Sf*©!©!©© ©s©£,2£©gs,fe© s I

A béke.

Az újévben szokásos tisztelgések megtörténtek ez idén is, úgy az alsóbb, mint felsőbb rendű hivatalos testületeknél. Minden hivatalos személy a maga köréhez képest fogadá a tisztelgőket. Az üdvözlő küldöttség, vagy társaság magasabb állású tisztviselőjétől rendesen némi megnyugtató körrajzban hallja fejtüntetni a múltat s gyönge világításban a jövő programmját.

A legfelsőbb körök újévi kijelentései igen sokszor esemény számba mennek, s népek és nemzetek sorsára vannak kihatással. Áttekintést nyújtanak az államok külső és belső viszonyai felett. Megpendítik a jövő munkásság eszméjét s megjelölik az irányt, mely felé mozogni kívánnak.

Ném volt hiány a békés kilátásokra való utalásokban ez idén sem. Az államférfiak, a fejedelmek mind reményük, hogy a beállott 1890-ik év békésen fog lezáródni. És mégis minden nap bizonytalanságra ébredünk fel. Déli határainkon, a balkán-félszigeti kis államokban; forrongó’ elérnék kavarognak, mélyről mindenki tudja, mégsem akarja túdni senki, honnan veszi táplálékát.

Mig á nagy Amerika vezérférfiai a földgömb .egyik felén azon tanácskoznak, hogy egy állandó szövetségkötéssel örök békét hozzanak létre, népeik jólétét biztosítsák, hogy az emberek mun- kájók után a föld javait élvezhessék, azalatt a vén" Európában mindenki arra gondol, vajha túllennénk már a kétes állapotokon. ...

Mi,apró .porszemei a nagy egésznek,, kételkedve váijuk és fogadjuk a bizonytalan jövőt. Hiszen az a talpig fegyverbe öltözött béke olyan terhessé vált már, hpgy azt sem tudjuk, mit kívánjunk inkájrb. Akármerre tekintsünk szét Európában, mindenütt a békét hangoztatják s mégis mindenütt a fegyverek készítésével vannak elfoglalva, s a puskapor szárazon tartásáról gondoskodnak.'Mindenütt a. békét óhajtják s mindenütt az ellenkezőjétől félnek.

Legjobban óhajtja pedig a békét a föld népe, mert az ő foglalkozása legtöbbet szénvedhet*. legtöbbet veszíthet a béke megzavarása • által. Egy esetleges háború akár jól, akár rosszul üssön ki, csapást, szenvedést hord méhében, mely- ■ nek.vége beláthafatlan.

., Békeségre. vágyunk mindnyájan,: hosszú,. . tartós békére. Nekünk az idő legkisebb részecskéjét is kétszeresen kell megbecsülnünk, melyet a béke munkájára használhatunk fel. De, ha a világbéke máskép meg nem szerezhető, mint. katasztrófa árán, abba is bele kell nyugodnunk, ott is helyt kell államink, hogy., létünket biztosíthassuk.

Mi .elhisszük, hogy azok, akik a kormány élén állnak, szeretik hazájo- kát, meg van bennök a teljes jóakarat, hogy, a hirdetett béke fentartásán őszintén fáradoznak.

Azonban lehetetlen, hogy egy jelenség le ne kösse figyelmünket, melyet a montenegrói- fegyveres kivándorlás •— Szerbiába —- tüntet föl.

A hol nagy az éhség, onnat nem- j csak a munkabíró férfiak menekülnek el, és nem az eltávozottak segélyeztetek, láttatnak el költséggel, hanem, — ha már úgy történt, — a tehetetlen hátramaradottak.

Ám most kerülő utakon mennek a feketehegyiek Szerbiába, mert a közös hadsereg útjokat elzárta Herczegoviná- ban. A novibazári kerület a két álla- mocskát nagyon messzevetette egymástól.

Mi történt volna akkor, ha a mi hadseregünk nem lenne most útjok- ban!? — Ma már Magyarország határszélére húzódott volna fel a Boszna folyó pariján ama fegyveres éhező nép s csinálta volna a heccet Horvátországban s az egész al-Duna vidékén, s még hihetőleg igyekezett volna a Dráva közép vidékét is hatalmába keríteni, s a magyar államot bele kényszerítették volna a veszedelembe.

Most azonban, mig a két állam közös hadereje Bosznia-Herczegoviná- ban ura a helyzetnek, a határainkon való tűzcsinálás lehetetlenné van téve, s igazolja az idő, hogy a kormány politikája, melyet akkor nem szívesen láttunk, helyes volt.

Ki tudná megmondani, hogy a feketehegyi ínségesek a hercegovcok és bosnyákokkal minő tűzijátékokat rendeznének most, ha ott szabad bejárat, szabad gazdálkodásuk lehetne ? így tehát Szerbiába kell huzódniok, hol a tér még sem oly háládatos, mert mig az előbbi két tartomány mit sem kockáztatott volna, Szerbiának, mint önálló államnak, sok meggondolni valója van, hogy az osztrák és magyar hadsereg Belgrádba ne tegye át sátorát.

Romániának szintén vannak felizgatott elégedetlen elemei, kik szeretnének egy kis területi nagyobbodást látni, de a józanabb rész megtanulta az orosz-török háborúból, hogy midőn nyer, akkor is veszít. Elvesztette a szép Besszarábiát s kapta helyette a puszta, mocsáros Dobrudsát.

így határainkon a béke bontás nem könyen történhetik meg s miután magunk óvakodunk attól, nyugodtan mondhatták egyelőre az állam intéző körök, hogy a béke kilátások meglehetős biztos alapon nyugszanak, tg, 7 i.

A Bereg felvidéki levélírójának.

Az eddigiekből talán azt is át fogja látni a felvidéki levelező, hogy eddig a megyék voltak a nemzeti eszmék gyűjtő, és gyújtó pontjai, ezután a városoknak kell átvenniük ama szerepet, melyet a megyék gyakoroltak. Nem oly módon az igaz, mert a megye kezében végrehajtó hatalom is volt 48-ig, hanem az eszmék fegyverével kell szükség esetén harcolniok. Szükebb és tágasabb körű népgyülések lesznek hivatva arra, hogy a nemzet és a kormányzó hatalom előtt a vidék érzelmeit, kivánságait tolmácsolják, napfényre hozzák és annak érvényre juttatását sürgessék.

Én elhiszem Önnek, felvidéki levelező úr, hogy, . . . „azok, a kik hajdan a vármegyét alkották, nagyon jól tudták, mit csele késznek,“ ... de másrészről azt is hiszem, hogy nem tudták, mi fog történni a 19. század utolsó tizedében a vármegyékkel, hogy az teljesen meg fog szűnni. Az is tisztán áll előttem, hogy Un nem sokat törte a fejét rajta, mik voltak azok a régi

vármegyék és mik lesznek ezután az új vármegyék. A dolog legkényelmesebb oldalát választotta Ön, vagy azért,' hogy ne kelljen gondolkoznia, vagy azért, hogy tudatlanságát a nagy hangú fatalismus alá rejtse, mert egy betűvel sem okolta meg állítását' és igy azzal nem mondott semmit. Nem az ám a kérdés, hogy jó volt-e a vármegyék alakítása a múltban, hanem, meg fog-é felelni hivatásának a jövőben.

Magyarország, mig a vármegyék teljes erejükben állottak fenn, épen olyan volt formájára nézve, mint az éjszak-amerikai köztársaság, vagyis a hány vármegye volt, ugyanannyi kis tartományból (Svajcz- ban kanton) látszott állani, melyek szoros szövetségben állottak egymással a korona j alatt. Volt mindegyiknek szoros jogköre, melyben mozoghatott, mellhez a területet is, mint az erők forrását, alkalmazniok kellett.

Hogy mennyire nem tudja a felvidéki levelező, mit beszél, mikor ő a régi vármegyékről beszél, fényes bizonysága az, hogy megelégszik azzal, ha az alak sértetlenül megőriztetik. A iényeg, a vármegye belső ereje, előtte semmi. Félti a tálat, hogy a ; máz le ne kopjék róla, a pecsenyét azonban megeheti más. Védi a megyék államosítását s féltékenykedést erőszakol magára azok netalán másképen való beosztása miatt.

A régi vármegyékről úgy látszik levelezőnek fogalma sincsen. Azok az országgyűlésre nem képviselőkét, hanem követeket küldöttek, kik nemcsak képviselték a1 megyéket, hanem valósággal azok nyelvével beszéltek. És, ha ellenkezőképen cselekedtek, visszahívták őket az országgyűlésről. Minden ügy megbeszéltei ett előbb a megyei gyűlésekben, melyek a diétán tárgyalandók voltak s a követek azok értelmében tartoztak eljárni s igy a megyék közvetetten folytak be a törvényhozásokba is.

A régi megyék activ szerepet játszottak a nemzeti élet terén, valóságos nemzeti tényezők voltak, a jövő vármegyéje passiv szerepre lesz utalva. Amott a tartalom és a forma szoros viszonyban állottak, mert összeestek egymással, émitt a tartalmat a kormány és az országgyűlés fogja t.-nni, tehát mi marad meg belőle ? . .

Igaz, hogy nézetem szerint a közigazgatás jobb, gyorsabb és olcsóbb lesz a ki- I nevezési rendszer mellett, de a vármegyét hiába keresem, nem találom fel benne és nemcsak a régit nem, de a mait sem.

Ha a tisztviselők kinevezése be fog következni, „mi értelme akkor a közigazgatási bizottságnak, a mely szintén kinevezett tagokból fog állani, legtölebb egy-két laikus ember marad benne, a kiknek helyzete bizony nagyon feszélyezett lesz.

A főispán többé nem a régi főispán lesz, hanem, ha megtartjuk k a cimet, hivatal főnök lesz, kinek akár kerületi hivatal főnök cimet is adhatunk,- illetőleg adhat a törvény.

'Ilyen módón azután lehet három-négy vármegyének is egy hivatal főnöke, sőt magától fog következni, hogy úgy legyen f takarékossági szempontból pedig nagy előnyére lesz az államnak.

Ekkor előáll az a körülmény, hogy a tisztviselők decentralizáltatni fognak azon vidék szükségletéhez képest, melyre hivataloskodásuk kiterjed és befog következhetni az, amit én jélefctem.

A közigazgatás államosításával, — sőt már nagy részhen ma is, — csak illuzórius kép a vármegye, épen olyan kép lesz a régi alakhoz való ragaszkodás is. A helyett tehát fejleszteni kell a városokat, úgy alulról, mint felülről, azaz a városi elemeknek meg kell jelölniük, hogy mire van szükségük a nemzeti erő és eszme teljes kifejtésére, a kormánynak figyelembe kell vennie az ajánlott, a megjelölt módokat s ha helyesek, még áldozattal is teljesítenie kell.

így történik ez Európa többi államaiban is mindenütt, hol a nemzeti tömörülés eszméjét az intéző körök megértették és azt létesíteni óhajtják. Ha figyelemmel kísérte volna levelező az olasz, . franczla, angol nemzeti alakulásokat, még ott is. a hol

a nemzeti szellem összehangzó, az exponált helyeken levő városokat a nemzeti erő minden attribútumaival igyekeznek felruházni. Vagy nem veszi észre, hogy az éjszaki kolosszus, Oroszország, miként tolja kijebb-ki- jebb megerősített városait a rokonfaju, do ellenséges érzelmű Lengyelországban, miként erősitgeti fokozatosan a határszéli városokat. Ön, — a nagy politikus, — szerint minden úgy van jól, a hogy van. Ne bolygassunk semmit, ez a legkényelmesebb módj | az okoskodásnak s hogy ravasz szándékát eltakarja a levelező, melyet görbe utakon akar elérni, azt veti oda, hogy én ezt azért akarom, hogy lapom hivatalossá legyen benne. Sőt olvasta is már valahol a saját kátéjában ennek világos kifejezését; csakhogy ellenkezésbe jön logikája itt is, mert a következőkben azt mondja mindjárt, hogy én „harcra hívok minden társadalmi osztályt“.

A kit a jó isten józan ésszel áldott meg, és a ki ez adományt helyesen használja fel, az egy rátckintésből láthatja, hogy a felvidéki levelezőnek mily hamis következtetései vannak, tehát állítása nem becsületes szándékból eredt. Mert, a ki mindenkivel harcban áll, az nem remélhet senkitől sem támogatást I igy a féltékenykedés a „Munkács“ és „Bereg“ szerkesztőitől bizony nagyon helytelen volt. Mert a felvidéki levelező nem más, mint Kozma László a „M.“ szerkesztője. Egyik vállalkozott a valótlanságok megírására, másik •annak nyilvánosságra "hozatalára. És az, ilyén emberek tisztességről beszélnek!

Az a Kozma László gyanúsít engemgt, a ki 1885 ben, midőn én voltam szerkesztője a „Munkácsának, jól tudja, hogy a város által megszavazott 150 frt tisztelet-., díjból egy krajcárt sem vettem fel, hanem mind ő kezelte el; akinek nyugtája kezeim közt van most is, melyre 45 irtot fizettem' ki a lap nyomdai költségére, tehát a mel-. lett, hogy a szellemi munkát én teljesítettem, még rá is fizettem.

Igaz, hogy ezek nem valami ékes dől-; gok, de ha annyira a személyeskedés terére ‘ kényszerített, nem tehetek mást, minthogy, á hamis vádakat tényekkel utasítsam vissza.

Hogy „harcra hiv'ok) ki minden társadalmi osztályt“ azt egy szóval sem okolja meg, hogy mivel . . ? Kozma úrnak azt nagyon jól kell tudnia, hogy a lap tere nyitva áll a közönségnek, s nem minden a szerkesztő tollából ered, mely nem is lenne helyes, minthogy akkor a lap csak személyt, nem társadalmi nézeteket képvisel* hetn°. így tehát nem Í3 képzelhető az, hogy egy-egy laph ;n megjelenő minden, cikk a szerkesztő érzelmeit és gondolatait tolmácsolja. Hozzá értő, tisztességes emberek nem is szoktak általánosan kifejezett nézetek miatt egyenesen doron gal menni a szerkesztőknek, hanem visszautasítják a vádat, kimutatják alaptalan.ágát 1 ez csí k a „Munkács“ és „Bereg*-hen nem s oká \

A mi azonban lapomban megjelent és személyemet r. nt’ák elő érte, nem térek ki a felelet elől. A nov. 17-én megjelent számban volt cikk fúrta a Kozma úr oldalát mind addig, mig a felvidékre nem ragadta. Cime: „A szép érvénye és az Ízlés városunkban“. — Ennek egy mondata igy szól: „a ki az ábs ét tanltja, az többnek képzeli magát, mint egy egyetemi tanár;“ Megvallom, hogy mielőtt sajtó alá adtam vo'ni, kifogást t ttem ellene, de minthogy írója ragaszkodott a szöveghez, nem talál- tim benne semmi veszedelmes dolgot. Most azonban átlátom, hogy igazsága volt a cikk Írójának. íme Kozma úr a maga pásztor- botjával ott a felvidéken irodalmi ellenőr szerepre vállalkozik; a ki annyira tudja a szók helyes alkalmazását, hogy mindjárt levele negyedik r órában igy dicséri meg a 1Bereg“ szerkesztőjét: „a humanizmus érdekében tettre hívja fel lapja útján a szunnyadozó erőket“. — Hát jól van ez igy : tettre hívja fel lapja utján, talán akarta mondani.* lapjában; aztán ez : tettre hívja fel a szunnyadó erőket. Fogalma sincsen önnek Kom1, rr ar ó’, hogy az irodalomban az elvont fogalmakat is fo-