Kárpátalja, 1890 (2. évfolyam, 1-46. szám)
1890-02-02 / 5. szám
Második évfolyam. KARPlTALJl Munkács, 1890. febr. Ká 2. A kiváló institutiók, e mindenesetre nagyobb conceptióju államalkotás voltak azok, melyek kifejlesztve e nemes jellegét, csakhamar megérlelték az együvé tartozás érzetét i egy erős állam alapját veték meg I a nyugat felé gravitálás, annak kifejezésre juttatása akkor, hogy a nyugoti államcsoporthoz kíván csatlakozni ez uj állam : e helyes politika biztosithatá csak fennállását. És igy állhatott fenn, igy maradt fenn ez állam, dicső hatalmas korszakokat^ élve, nem enyészve el a világrenditö hiillapcsa- pások daczára, de fentartva jelleget, mi mutatja a megvetett alap helyes voltát, e nemzet missióját. Fentartottuk jellegünket, a legutóbbi századokig tartó elposványosodás, elnyomatás korszakában, midőn ép e nemzet kidomborodó jellege nem tetszett és szemet szúrtak a szabad institutiók, a melyek által megérlelt szabadságérzete e nemzet vérének alkotó parányáivá vált. A nemzet különben ép, egészséges testének ébredése, midőn a mesterségesen épült 1 fentartott lethargicus álomtól szabadulni kezdett: a 30-as, 40-es években észlelhető és hogy ép, egészséges volt e! nemzet teste, mutatja az, hogy azon teljes átalakulás, mely 48-ban, minden átmenet, majdnem előkészités nélkül, hogy úgy mondjam máról-holnapra jött létre : minden ráz- kódtatás nélkül történhetett meg Ismét majdnem páratlan jelenség a népek történelmében, hogy mint a duzzadó erőteljes folyó, mely mesterségesen tarta- tik visszaszorítva nagyságához mérve szűk medrébe, végre kitör; de nem rombolva, hanem termékenyitőleg hatva minden téren, melyet eláraszt.' De ez állapot sem tetszhetett: nem tűrhették el a világosságot a sötéthez szokottak, — a homály volt éltető elemük, féltek ők a nap fényétől. Nekünk estek minden téren, nem válogatva .az eszközökben ; hitszegés, ármány, működött közre és győzött a sötétség, — éj boritá a nemzet egét, oly. sötét éjszaka, hogy alig volt remélhető hogy valaha még hajnalodni fog. De a nemzet nem csüggedt, jellegében találta fel az erőt, hogy megküzdhessen a megsemmisüléssel, a küzdelemre történelme dicső korszaki s nagy alakjai ösztönzék, És végre is mi győztünk ; szétfosz- lott az állami és nemzeti életünket beborító és kisütött a nap. . Hozzá foghattunk újra nemzeti épületünk megszakított tovább építéséhez; nem állott ugyan rendelkezésünkre minden szükséges eszköz, de hozzáfoghattunk s hozzá is fogtunk serényen a munkához, azon feltevésben, hogy a hiányzó s netalán szükséges eszközöket megszerezzük esetleg majd idővel. Az építés serényen folyt és valóban bámulatos- az eredmény, mely 20-22 év alatt eléretett, — mi tagadhatatlanul mutatja e nemzet életképességét, daczára, hogy, — mint mondám — sok szükséges eszköznek úgy állami, mint nemzeti életünk fejlesztésénél hiányában voltunk, mint vagyunk ma is. I De ne beszéljünk képletekben. A 67-iki kiegyezés közjogi s politikai részében jó volt; de elhibázott volt pénzügyi és nem- zetgazdászati tekintetben: a velünk alkudók kénytelenek voltak meghajolni közjogi állásfoglalásunk előtt, de jobb nemzetgaz- dászok voltak mi nálunk, e téren felettünk állottak úgy theóría, mint gyakorlatban és midőn kénytelenek voltak elejteni a közjogi politikai, erősen tartott téren velünk szemben a fegyvert : kárpótolni igyekeztek magokat a másik irányban, — mi könnyelműségünk, nagylelkűségünk, de — mondjuk — tapasztalatlanságunk miatt is, sikerült akkor, de sikerült —- fájdalom! — legújabban is. Tagadhatatlan, hogy nemzetgazdásza- tilag függő, hogy úgy mondjam, gyarmati helyzetbe jöttünk 1 vagyunk ma is Ausztriával ; hogy azonban úgy a kereskedelmi, mint ipari téren mégis észlelhető haladás; !ez a természetes fejlődés következménye, jelzi életképességünket és csakis annak tudható be. Törnünk kell e nyomasztó helyzetet; de legyen meg bennünk a szívósság, mely annyi balszerencse és kedvezőtlen constel- látió közt fentartott és fejlődésünk ez akadályait is le fogjuk küzdeni, és végre is átlátandják az illetők, kik még ma sem akarják látni, hogy ez ország képezi főtá- m aszúkat, és hogy mily erőt s hatalmat adna egy fejlődésében támogatott, megelégedett, gazdag Magyarország! Mint emlitém, igy is haladást, fejlődést észlelhetünk minden téren ; de hol volnánk, ha 300 évig álomra nem lettünk volna kényszerítve ? hová fejlődhetett volna ez ország nemzeti életünk legutóbbi ciclusában is, ha akadályok nem lettek volna és nem volnának előttünk ? A 300 éves álomra egyszerre, átmenet, előkészités nélkül következett az ébredés» teljes, duzzadó, életerővel, és midőn 67-ben visszaadattunk önmagunknak, annyi hiányt észleltünk, annyi reformra voit szükség minden irányban, hogy azt sem tudtuk, hol kezdjük. Mig más nemzetek jellegükből fejlődtek, nemzeti institutióikat lassan a szükséglet s a kor viszonyainak megfelelőleg alakították át: mi nem Voltunk e szerencsés helyzetben; nekünk rohamosan kellett teremteni, javitani, reformálni minden téren, s a szükségpaj-ancsolta rohamos fejlődésnek tudhatók be az állami beléletünk reformjaiban észlelhető hibák és részben annak, hogy államférfiaink nem vették maguknak a fáradságot, hogy tanulmányozták volna’a nemzet jellegét, régi, szép és bölcs instity- tióinkat, és innen van, hogy idegen chab- lonokon, idegen theóriák után indulva, készültek túlnyomó részben újabb törvényeink, melyek egy része — valljuk be -— nem nekünk való, mely nem boldogít, mert. azokkal élni nem tudunk. A mit talán indokolni lehetne részben és igy megbocsátható újabb, szükségszerű szervezkedésünk első korszakában, az határozottan hibául róható fel később, és hibának, elszomorító jelenségnek tartom, hogy ez utón haladunk tovább is. Teleszittuk magunkat idegen theóriákkal: megtetszik egyikünknek egy idegen institutio, egy idegen törvény; felkapjuk, cifra tógába öltöztetjük § úgy tálaljuk elő, nem gondolva meg, hogy a mi helyesnek bizonyult másutt, más nemzeteknél, vájjon jó lesz-e itt, meg fog-e felelni a célnak nálunk ? . . E hibás utat követjük, nem igyekszünk nemzeti jellegünk mélyébe hatolni s állami életünket megfelelőleg fejleszteni ; reáfogjuk régi institutióinkra a korhadságot s félrelökjük őket, a helyett, hogy azokat tanulmányozva, gondolkoznánk lényegük felett és ha váljon nem lehetne e azokkal továbbra is élni, átalakítva azokat a kor igényei, az újabb szükségletekre való tekintetből ? Pedig nincs miért kicsinyleni e régi institutiókat; azok alatt fejlődött ki nemzeti jellegünk egész erő teljességében s e jellegnek köszönhetjük, hogy van még Magyar- ország. Az institutiók, a törvények a szükségletek szerint a nemzeti jellegéből származnak s fejlődnek az idegen institutiók, átplántált törvények, képesek lassan-iassan egészen átalakítani egy nemzetet s azt lényegéből kiforgatni. És mert ez utón haladunk, ezt tartom én, mint emlitém, elszomorító jelenségnek. A kultúra átalakítja az embert, változnak a szokások, módosulnak az institutiók; de a jellegnek magának nem szabad változnia ; sőt oda kell hatni, hogy ne változzék, ha e jelleg magva egészségesnek és jónak bizonyult. Pedig tagadhatatlanul jónak bizonyult nálunk, mert e sajátos szívós nemzeti jellegnek köszönhetjük — mint emlitém — hogy ez állam fennáll, más nemzet hasonló helyzet s bajok közt már rég elpusztult volna; ugyancsak 1 jelleg szívósságának, a nemzeti ideálok iránti lelkesedni tudásnak számitható be, hogy lépést tartva a korral, kifejlődött az akadályok dacára kultúránk, csakis saját ős erejéből fejlődött, midőn még a társadalom is csak részben támogatta, az állam nem segítette, sőt, midőn a hatalom fejlődését akadályozta, elnjmmní igyekezett. Ma — Istennek hála! — máskép állunk. A társadalom minden rétegei nemzeti kultúránk szolgálatában áll; az államh italom is kötelességszerüleg elősegitője, htbár nem tehet annyit, mint kívánatos volna, rajtunk kivül álló okok, s ez okok által előidézett pénzügyi helyzet miatt. E hiányt a társadalomnak kell pótolni egyesületi utón, ha kis berekben is mozogva, de lelkesedéssel és érős;‘ akarattal: ez féladata a közművelődési egyesületnek. De van még egy más feladatuk is (levonom a consequentiát azokból, a miket mondtam), t., i. igyekezni fentartani nemzeti jellegünket, mely eddig életképesnek bizonyult, a maga hamisítatlan voltában azt erősíteni, kifejleszteni a benne rejlő életerőt, s nem engedni, hogy elsatnyuljon, átérezni s terjeszteni a tudatot, hogy e nemzetnek mint volt missiója, van ez államnak missiója ma is, Törekedjünk oda, az egyesületek és mindenki a maga körében, hogy e missiót teljesíthetjük, annak megfelelhessünk, mely nemzeti missióban lobogtassuk mindig ma vissza a regényt, mert a saját részére olyan előnyösen fejezte be, a mint hitte, hogy tette. Nem is nézte meg a boríték belsejét, hanem zsebébe tette s gyors léptekkel Jolán lakása felé sietett, hogy megkísérelje kiengesztelni imádottját. Jolán megint csak egyedül volt a szobában. Géza kopogtatott s alig lépett be a szobába, már előállt Jolán és pajkosan szólt Gézához: — Ön gyáva ember! . . . Géza ennyire nem számított, mert e szavakat komolynak vette s halotthalovány lett, mikor ezt meghallá. Térdre esett és könyörögni kezdett előtte. — Ezer bocsánat . . . , nagysád. Bocsánat ! . . . Beismerem, hogy nagy bűnt követtem el, midőn oly szabadon rendelkeztem az ön jövőjével szerény művemben. De mit tagadjam, szivem parancsolta, hogy tegyem — és én tettem. Most csak bocsánatáért esedezem és ezt megadhatja, mert megbántam bűnömet, i • — Hát mi bűne van ? — kérdé Jolán, nem tudván felfogni a helyzetet. — Igen, ismétlem, beismerem nagy bűnömet, de azt hittem, hogy — ha boldoggá nem is tehetem, de legalább is 1 percnyi örömöt szerzek általa. Legyen tehát irgalmas és engedjen felkelnem e helyről, hová . vétkem köt. ... Jolán ámulatból bámulatba esett, azt hitte, hogy talán elfogultságból mást talált ifni a kézirat végére, mint akart. — Uram ön bocsánatot kér! I— Kérdé. Jolán mintegy felindultan. — Igen | adja meg j . . jóvá teszem bűnömet, a miért zokog keblem. Jóvá; igen, minden alkalmat fel fogok használni, hogy ne legyen oka megbánni bocsárat adását. Adja meg s boldog leszek ezzel, ha már más földi boldogság nincs számomra. Legyek bár üldözöttnek ismerve és a megvetés kígyója marjon, de vigasztalni fog, boldoggá fog tenni a tudat, hogy ön megbo- csájtott. Kérem tehát, legyen szánalommal és bocsásson meg . . . Jolán remegett kissé, nem tudta, mit tévő legyen. Azt hitte, hogy e percben keblére szorítja lovagját és ime, előtte térdel bocsánatért, anélkül, hogy bocsánatkérésének valami okát tudná. x Géza lázas türelmetlenséggel várta, mint fog megnyílni a leány ajaka s észrevehetőig vigasztalódott midőn azt habozya gondolkodni látta. Végre Jolán szólni akart: — ... Nem, úram . . . nem értem ..... Géza meg sem hallgatta az egészet, hanem amidőn a „nem“ szavát hallotta, — elrohant a leány lábától és búcsú nélkül hagyta ott a házat. Jólán nem tudta tisztázni magát, hogy miért kéri Géza az ő bocsánatát. A kér evetre dőlt és erős zokogásba tört ki az ifjú eltávozása után. Géza az utcán nem törődve semmivel, egyenesen hazasietett. Elszántan lépett szekrényéhez és egy gyilkos szerszámot hatlövetű pisztolyt vett elő, „hogy“ megkeserített életét egy nyomással megsemmisítse. Egy pillanat műve volt, hogy a hat ólomgolyót belérakja, hogy egy más világban keressen boldogságot. Minden habozás nélkül szegezte mellének a pisztolyt és azon pillanatban, midőn annak ravaszát meg akarta nyomni, egy ötlete támadt. Letette a revolvert és íróasztalához ült, hogy művének más befejezést adjon, mint hitte, hogy befejezte. —- Legyen egészen az életből merítve ; elejétől végig! — dörmögé magában. — Hisz; úgy is legtöbb regénynek halál a vége. Én is megírom a a befejezést — gondolá — és pedig még mielőtt megtörténnék, meid azután már csak más fejezhetné be művemet. Elővette zsebéből a borítékot és nyugodtan, de gyorsan nyitá fel. Kivette a kéziratot és minden keresés nélkül az utólsó oldal akadt kezébe. Bámulva olvassa a rajta levő sorokat és nem akart szemeinek hinni. Nem tudta, hogy a Jolán sorai fölötti öröm, vagy az önmaga iránti harag dúl-e keblében, Az előtte nagyon is rejtélyes esetet a szerint fejtette meg, hogy bizonyára álmában pecsételte le a borítékot^ mert sehogy sem emlékezett reá, hogy mikor tette azt. Azzal már tisztában volt, hogy csak az álom volt müvének előbbi befejezője, Hamarosan nem tett egyebet, mint a kézirat végére oda irta: „Folyatása következik.“ Azután lélekszakadva sietett Jolánhoz, kit a szobábaban még mindig sírva talált és felvilágosította a tévedésről. Jóizüt nevettek az eset félszegése fölött és néhány perez múlva az édes remény, melyben oly kéjesen ringatództak, — megvalósulást nyert. Most már bő tárgya volt Gézánk a regény befejezéséhez. Egy hónap múlva gyönyörű typogra- phiai kiállításban adta ki müvét, mely úgy volt befejezve, hogy mindketten nagyon boldogok lettek, csupán a boríték lepecsételője — elég tévesen — Morpheus, az álom istene volt. gasan a szabadság zászlaját, ápoljuk magunkban s származtassuk át másokba is az igaz, hazafias érzést, és tekintsük mindig pietással történelmünk dicső korszakai íj nemzeti életünk nagy alakjaira! Heti krónika. A képviselőház január 22-én. a vallás és közoktatásügyi minisztérium költségvetését tárgyalta. Pécliy Tamás elnök a földművelési és pénzügyminiszter betegeskedése folytán célszerűnek látja az igazságügyi tárca költségvetésére inenni át a kultus- miniszteri költségvetés letárgyalása után. Beöthy a. és Beksics O. hozzájárulnak ezen előterjesztéshez, de panaszkodnak, hogy a képviselők egész a nevetségig csekély számban jelennek meg e tárca targ/alá'sáuál: mire az elnök hajlandó a képviselőket a házszabályok szigorúbb alkalmazásával is kényszeríteni kötelességeik teljesítésére. Napirendre térvén, Kovács Albert azt állítja, hogy Eötvös óta közoktatásügyünknek sohasem volt programja és hogy Csáky miniszter a kiadott németnyelvi rendeletével és a fölvetett göiögnyéívi kérdéssel az iskolai fegyelemre bomlasztólag hat. Orbán Balázs alaposan fejtegeti, mily nyomorúságosak közoktatási viszonyaink, mikor közoktatásra minden száz írtból nem többet, mint 44 krajcárt áldozunk ; holott katonai célokra, melyek sokszor nem egyebek egyszerű próbálgatásoknál millió es milliókat költünk. Közoktatásra bármily nagy összeget képes megszavazni, P követeli, hogy a közoktatás ne legyen ötödik kereke az intézményeknek s ne legyen valóságos koplalási rendszernek alávetve. A demokrácia kívánja a kultúra felkarolását, mert csak igy lehet ‘ ön tudatos polgárokat nevelnünk. Áttérvén. ajj népoktatásügyre kifejezi, hogy mostani haladásunk mellett csak száz esztendő múlva lesz minden községünkben iskola, a tanfelügyelőkről szólva pedig hangoztatja, hogy ezek eddig nagyobbára kortescélokra jhasználtatlak .fel, Komlósi Ferencz a katholikus autnomoiáról beszélvén, azon határozati javaslatot teszi, hogy a kultuszminiszter a kath. kongressus által 1871. március ,29-éu elfogadott és ő Felségének elfogadás céljából átnyújtott elaboiatnmot tanulmány tárgyává tegye, s legközelebb erről az országgyűlésnek jelentést;. tegyen. Erre a kultuszminiszter válaszolólag kifejti, hogy as említett elabarutumot tanulmányozni nem kell, mert ismerd azt; de hibásnak találja azt, mivel mint valami deus ex machina reá nem oktrojálható a nagy testületre annál kevésbé, miután 19 év alatt a nézetek nagyon változtak. Szerinte a katholikus autonómiák is, mint minden autonómiát alulról kell felépíteni; miért is előbb a hitközségekben kell a helyi autonómiát megcsinálni, Székében hallja a központban egyes kiváló katholikus férfiak által az autonómiát g emlegetni és annak létesítését sürgetni, holott országszerte hallgatnak az autonómiáról a katholikusok . millici. Madarász József a kultuszminiszter feladatául részi odatörekedni, hogy az autonómia kérdésének helyes megoldása végett egy felekezet se légyen, az országban, mely önkormányzattal ne bírjon, s végű, kéri a minisztert, hogy mindent mégtégyen a magyarnyelv terjesztése érdekekében. Január 23-án a képviselőházban még mindig a kultuszminisztérium költségvetésének tárgyalását foly- ' tatták. A közoktatási és az egyház-politikai függő kérdések felett folyván a vita, Horváth Adám a * jogakademiák védelmére kelt, Fenyvessy Ferenc 'a ; katholikus autonómia körül ■ igyekezett babérokat szerezni, Zay Adolf pedig a görögnyelv • megtartása mellett beszélt vagy háromnegyed óráig; mire Csáky gróf kultuszminiszter kijelentette, hogy a kath. autonómia ügyében hajlandó megtenni a kezdő lépést.,] Végül Madarász Imre adatokkal mutatta ki, hogy a felekezetek aránytalanul többet Áldoznak közoktatási , célokra, mint az állam és hogy nagyon alaptalan azon ürügy, mely a kötelességteljesités elmulasztását í a költségek hiányával akarja kimenteni. „Ugyanezen 1 napon a főrendiház is ülésezett, mikor is Szlávy.l József koronaőr elnöknek a főrendiház elhunyt tagjai feletti megemlékezése és a miniszterelnöknek az i állandó országház építkezésének előhaladásáról ; tett,’ jelentése után több helyiérdekű vasút engedélyezésé-" ről s a budapest-pécsi vasút megváltásáról szóló - törvényjavaslatot minden vita nélkül elfogadták,“ A képviselőház 24-ki ülésén az elnök . által ■ • tett néhány bejelentés után Polónyi Géza nyitót a meg a tanácskozást nagyobb szabású beszédével,) melyben a katholikus autonómiával foglalkozván, azt csakis a „szabadegyház a szabad államban“ elvei alapján véli megoldhatónak. Asbóth János a maga konservativ álláspontját fejtegette, Veress arról J pa-. naszkodott, hogy az állam épen a magyar ■ vidékek . kulturál.s szükségleteiről gondoskodik a legkevésbbé, Hermann Ottó pedig zajos helyeslések között mutatta ~ ki, hogy a kormány tanügyi politikájában, ha ugyan lehet ilyenről beszélni, teljesen hiányzik a nemzeti- momentum. A képviselöház január 25-ki ülésén ' Vadnay Károly a színházak, feletti felügye- • leinek a közoktatási tárcához való áttételét sürgette. Csatár Zsigmond szónoklata csupa . panaszokból állott, melyek között igen sok ■’ megszívlelni való is van. így a többek kö- J zött kívánja, hogy a felekezeti tanítók a j községi pénztárból kapják a fizetéseiket; a ; klinikákat elégteleneknek találja a betegek ( elfogadására; és erősen kikel az ellen, hogy a tanársegédek először is a beteg vagyoni > állapota felől kérdezősködnek, azután meg- j pumpolják a beteget a tanárok, a segédek, j az ápolók s a szolgák, s ha a miniszter ki- vánja, ő kész az igy eljáró klinikákat meg is nevezni, mivel ő Vele is úgy töri ént. A tanfelügyelőségi intézménynél felhozá, hogy sok tanfelügyelő van, Id Írni sem tud orthog- ,2 raphice, mert akkor nem írná a saját ne- j vét kis kezdőbetűvel, mi nem kis de- '1 rültséget, idézett elő. Sürgeti a kath. auto- J nomiát és kijelenti, hogy az irodalom tengő- j désének és a főváros magyartalan jellegének ’ a „mózes vallásu“ urak az okai. Schvarc 1 Gyula hosszasan és érdekesen beszélt a gö- I rög nyelvről, melyet kihagyandónak vél a . középiskolákból. Elvárja a minisztertől, hogy I ez ügyben mihamarább megteszi a kezdő I lépést. Utána Ugrón Gábor beszélt a kath. 9 autonómiáról, Beszédében kritizálta kormány egyházpolitikáját, mely szerint az 1 csak hatalmi és pártérdeket ismer, de egy- ; szermind megvilágítja a kath. egyház s az :
