Kárpátalja, 1890 (2. évfolyam, 1-46. szám)

1890-02-02 / 5. szám

Második évfolyam.

S-ik szám.

Munkács, 1890. február 2.

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP.

<§®@£xS@@&§3x§®@®<§©^2l]í@®<§3><§®@3Xs&§®©eX§5X§®<^

Előfizetési árak:

. 5 frt. ® Negyedévre 1 irt 25 kr. Kél évre 2 frt 50 kr. Egyes szám ára 10 kr.

E lap megjelen minden vasárnap.

Kiadóhivatal:

FARKAS KÁLMÁN könyvnyomdája Munkácson,

Szerkesztési iroda:

! Mimlcácson, Vár-utcza 564. szám alatt, hová

hová az előfizetések-, hirdetmények és a lap szétkiil (lésére vonatkozó felszólamlások intézendők.

Nyilttér petit sora 35 kr.

E’elelpgs s OSOJIÁR ISTVÄST

szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak.

Hirdetési árszabály; {

Hivatalos hirdetési dijak egyszeri közlésért: 50 szóig|

| 80 kr„ 100 szóig 1 frt 30 kr., 200 szóig 2 frt 20 kr.

1 azonfelül minden szó 1 kr. — Üzleti és többször^ megjelenő hirdetések jutányos áron közöltetnek.

Az iskola kérdése.

Minden népnek helyzetét a társadalomban kijelölik azon módok és eszközök, melyeket a tudományok ápolására létesített és a mely szerint azoknak jótékony melegét átalánossá és áldásossá tenni igyekszik. A tudás mértéke adja az embernek belbecsét, mert az ember tulajdonképen csak ott kezdődik, a hol az öntudatos gondolkozás kezdetét veszi. Sajnálattal olvastuk épen azért, az orázággyülés közoktatási bizottságának tanácskozása közt azon véleményes kijelentést, bogy a tanítás és tanulás megnehezittessék a költségek magasra emelése által, hogy ez áltál a szegényebb sorsuak visszatartassanak a tudományos pályán való haladhatástól; holott a tudomány forrását mindenkinek könnyen hozzáférhetővé kell inkább tenni, hogy minél többen menthessenek belőle, mert a tudományokban való magasra emelkedés ügy is. annyi nehézségbe ütközik, hogy igen sókan leszorulnak, kifáradnak és elmaradnak a térről, mielőtt a célt csak meg is közelitették volna.

Hangzatossá kezd válni azon felkapott szólam, hogy a középiskolák igen sok proletárt nevelnek. Fordítsuk meg- a tételt és mondjuk egyszer azt is, hogy iskolák nélkül miket fogunk nevelni! Nem az iskolák csinálják a proletárokat, hanem az élet, a körülmények. Igen sok szüle van azon szándékkal, hogy gyermekét kereskedelmi, vagy iparos pályára adja, de mielőtt ezt tehetné, a gyermek testi és szellemi fejletlensége miatt kénytelen várakozni, mig a természetes fejlődés folytán a kivánt mértéket megüti. Addig pedig a gyermekkel valamit tenni kell, mert azt a két-négy évet sem átaludni, sem átu górni nem lehet, az elemi iskolát nem kezdetheti elül, tehát; magasabb iskolába meneszti, hol igen sokszor a körülmények másképen alakulnak, mint egyelőre gondolva volt.

A gyermekben áz öntudatos előre haladás érzete 13—14 éves korig ritkán ébred fel, csak külömböző okok hajtják előbb évről-évre. — Ha e ponton ipariskolák várnák befogadásra a tanulókat, sok azok közül, kik igy Isten tudja, merre szélednek el, folytatnék megszakítás nélkül tanulmányaikat az iparos pályán, mig most a 14 éves ifjútól ki várhatja azt, hogy mint inas ott kezdje a mesterség tanulását, hol egy elemi iskolába alig járt ifjú kezdi.

Nagy hátránya van az iskoláknak az is, ha azok csonkán maradnak s nem fejlesztetnek kellőleg a törvény és az életszükségletnek megfelelően. Sok tehetséges és, jó tanuló ifjú van azon helyzetben, hogy megkezdett tanulmányait, mihelyt csak a szomszédos városba kell is mennie, szegénységi viszonyánál fogva kénytelen abba hagyni. ’-^-^Eze'n ' kiviil az iskolának, mint | csonka intézetnek, nem lehet azon befolyása környezetére, melyet egy középiskolától minden tekintetben megkövetel r a közönség, megvár a nemzet és megköveteli magának az iskolának intenzivebb munkássága is, mert a felsőbb osztályokban magasabb korú, érettebb gondolkozásu ifjak lévén, ezeknek szorgalma az alsóbb osztályú gyermekekre határozottan irányadó befolyással van.

A középiskolák érdeke mindenkor

nemzeti érdek. Azt kivánni egy kisebb i várostól, hogy maga erejéből létesítse, tetőzze be, mint,'a mi Munkács várostól is kívántatik, hogv eddigi is- kólái adóját 5 ezer írttal emelje fel évenként, ez bármennyire kívánatos is, de a város nem teheti, mert nem búja meg; lia tehette volns, bizonynyal már régen megteszi vala.

A középiskolák felállításához -—igen kevés kivétellel — azon városokon kívül, melyekben azok szerveztettek, rendeden más idegen elemek is hozzájárultak, vagy mint alapítók, vagy irlőről- iflőre adományozók, litert ez intézeteket sohasem tekintették csak helyi intézetnek, hanem legalább is olyanoknak, melyek egy egész vidékre vannak kihatással. ■'

Beregmegye s ebben Munkács város a közművelődés terén nem fukarkodott filléreivel s nem fukarkodik most s a jövőben sem. E határszéli vármegye teljesiti feladatát mindazon téren, melyet á xtemzeti kötelesség reá irótt, még a törvényes kötelezettségen túl is. A Beregszászban tartott ján. 22-iki Közművelődési egyesület gyűlése is ennek bizonysága, melynek terűéből a iftégyé minden egyes tagjának kijut a maga. réfeze.

Nagyon különös az, hogy az állam nem talált 1873. óta módot .arra, hogy a saját gondozása alatt álló intézetet teljesen kifejlessze ; miután épen az intéző minisztérium kebeléből hang- zott el többször azon állítás, hogy az államnak nem lehet érdekében, hogy csonka intézeteket tartson fel és csakugyan ezen említett idő óta sok vidéki csonka intézetet átvett gondozása alá és azokat kiegészítette, kell tehát,

hogy az állam itt is hozzájáruljon azon munkához, melyet e vidék megkíván, melyet nem lehet egv város terbéül venni csupán, hanem mint közügyben, osztassák meg a teher az állammal is.

Br. Perényi Zs. elnöki beszéde.

Elmondotta a heregmegyei magyar közművelődési egyesületnek 1890. január 22-én Beregszászban tartott közgyűlésén. (A „Bereg“'után.)

T. közgyűlés !

A legközelebb lefolyt egyleti évre s működésűnkre megelégedéssel tekinthetünk vissza, valamint lelki megnyugvással és örömmel az egész cyclusra, mióta égyle- tiink él és működik. Szerény eszközökkel, kis keretben mozogva, tettünk, a mit lehetett, nem lármával,, csillogó, kápráztató külső máz által takart maggal, hanem lényegtelennek látszólag is bizonyára éltető nedűvel. Köszönhető ez a társadalom támogatása mellett egyletünknek minden szép és nemesért lelkesedni tudó alelnöke, Hu- nyady Béla barátom nem lankadó buzgalmának, egyleti igazgatóink : a megye volt s mai tanfelügyelője igaz; hazafias közreműködése fes egyleti titkárunk lelkesédettség- gel teljes tevékenységének.

És most engedjék meg nekem, hogy e megnyitó keretében egy kis történelemmel, egy kevéssé állam-nemzeti és culturális politikával foglalkozzam s ebből vonhassam le . a nézetem szerinti' tíonseqtientiákat. • Ma-holnap ezer éve, hogy a magyar faj itt államot alkotott oly szabad instituti- ókkal, milyenekkel azon időben nemzet alig bírt s azon példátlan tiirelmességgel, hogy az itt talált idegen fajodat nem nyomta el, de magához ölelve,: mint. ...testvért ré- szelteté az állami r§nü, de egyszersmind a szabadság áldásaiban,-.

Kitűnő s bölcs politikusok voltak ez államalkotó őseink, mutatják institutióink, azon helyesnek bizonyult tapintat, hogy felvéve a kereszténységét, a nyugat, az akkor, de máig, is .onnan jövő s ott keresendő civilisafíq bajnokaivá avatták fel magukat.

TÁRCA.

A REGÉNY.

Irta: Roskovits G. Pongrácz.

Ki ne ismerte volna Ormos Gézát, a fiatal tárca írót ? A fővárosi és vidéki lapok egymásután hozták közleményeit és ez által olyan névre tett szert, hogy az uborkaszezonban még a személyi hírek rovatába is bele került.

Volt neki egy szép — értsük, hogy igazán szép imádottja, kinek épen 3 nap íjiulva következett születésnapja, melyen tizennyolc teljes esztendő virágos tavaszát és ugyanannyi tüzes pofáju nyarat, komor őszt és rideg telet láthatott háta mögött elvonulni.

Géza imádottját, születésnapjára egy regénnyel akarta meglepni, melyben a főszerepet ketten képviselték.

Már közeledett cikke a befejezéshez és itt volt tulajdonképen megakadva, mert nem tudta, hogyan fejezze be müvét.

Nagyon természetesen ő úgy akarta, hogy az teljesen az életből legyen merítve és ahhoz hű legyen.

. Híjába ült íróasztala mellett tolla végét rágva, nem jött semmi sikerre vezető eszméje.

— Hasztalan! . . . Nem tudok fordulatot csinálni a szereplőknek! . . . — dör- mögé magában és felkelt az asztaltól, hogy7 fel- és alá járkáljon szobájában.

Két napot és éjét töltött teljesen álmatlanul, de a regény még mindig nincs befejezve.

1 — Boldoggá tegyem az udvarlót és neki adjam a leány kezét? . . . Nem, ezt

nem lehet tennem! ő meg fogja ismerni, hogy mi ez a regény és még ki fog nevetni, hogy boldoggá teszem benne magamat és — tényleg tán boldogtalanná fog tenni. ...

Leült ismét; könyökét az íróasztalra, fejét pedig tenyerébe tette. Mély gondolatokba merült és azon tűnődött, miként fejezhetné be legjobban regényét, — mert holnapra okvetetlenül meg kell lennie.

—■ Elutasítsam az udvarlót ? akkor nemeslelküsége dacára is elhízza magát. . . . Boldoggá tegyem a regény7 hőst — melyet meg is érdemelne! — de akkor meg tényleg elutasít, hogy ilyen szabadon rendelkeztem akaratával. . . Pedig csak ez a két mód van.

Elmélyedve ez utóbbi megjegyzésen, hogy csakugyan ez a két mód van, elővette a regény7 számára magával hozott borítékot és megcímezte az ő imádott Jolánjának.

A megcímzett borítékot félretette szá radni és babrálni kezdte a kéziratokat, miközben ellenállhatatlanul . erőt vett rajta Morpheus szelleme és ott az íróasztal mellett mély álomba merült.

Nem csuda! Két teljes éjét és napot virrasztott ott át a nélkül, hogy csak egy percre is lezárta volna szemeit. Amit ébren nem tudott megtenni, megtette, álmában. Gyönyörű szépet álmodott. Folytatta és nagy sikerrel be is fejezte a regényt s e fölötti örömét az álmában ajakán vo- nagló mosoly is bizonyitá.

Alig aludt el Géza az ő regénye mellett, kopogás hallatszott az ajtón.

Semmi válasz.

— De ez furcsa! — hangzók kívülről, midőn ismételt kopogásra sem kapott választ s alig mondá ki e pár szót a kívülálló és türelmetlenül benyitott a szobába,

a hol, midőn megpillantotta, hogy Géza alszik, óvatosan tette be az ajtót, hogy fel ne zavarja öt álmából. .

Bizalmas, barátja volt Gézának és igy vette a bátorságot, hogy közelébb lépett az asztalhoz

Végig, nézte a címzett borítékot, majd a halmaz kéziratot vette kezébe s felületesen csak egyes, pontokat olvasott át, a mi azonban elegendő volt meggyőzni őt arról, hogy a mű még, nincs befejezve.

— Megtréfálom, —j gondola, — elviszem tőle és átadom a címzettnek. — E közben minden időveszteség nélkül betette a kéziratot a borítékba és leragasztva'; sőt még a közepére Géza pecsétjét is oda nyomta.

j—’ Nem, még sem teszem, — gondol-, kodék tovább — a tréfa nagyon komollyá válhatnék. — Visszatette az asztalra a lepecsételt borítékot a bennlevő kézirattal és semmi más nyomot nem hagyott maga után. eltávozott.

Géza mélyen aludt. Tán épen ekkor volt legszebb álma, tán ekkor fejezte be művét, az imádott „igen“ szavával ? 1

Megviradt. Mire Géza felébredt, a nap már javában lövelé be sugarait az ablakon. Eloltotta a lámpát és megmosakodott. Majd asztalához közeledvén megpillantotta rajta a lepecsételt borítékot s álma folytatásaként erősen hitte, hogy befejezte volt müvét. A mi pedig azt illeti, hogy már át is adta, az bizonyára csak ábrándos eszméinek álomszülemén) e volt.

(0 hát álomban már át is adta a regényt!)

Magához vette a borítékot és feszült léptekkel , közeledett | ház felé hol Jolán lakott.

Epen jókor ment oda. Jolán egyedül volt a külső szobában, az ablak kinyitva és az ott levő virágokat igazgatta.

Géza szemeiben az öröm sugara villant meg, midőn Jolánt üdvözölve; senki mást nem talált a szobában.

Néhány ékes szó kíséretében átadta a borítékot tartalmával.

Jolán mohón nyitotta fel azt, Géza pedig ekkor kötelességszerüen, hogy ne zavarja — dacára a marasztalásnak — eltávozott.

Jolán olvasni kezdte a müvet s midőn bele mélyedt — nem törődött semmivel, hanem olvasott folyton, úgy, hogy elmúlt délelőtt, délután, sőt a közelgő alkonyat kezdé már bosszú árnyékát teríteni a földre, midőn az olvasást bevégezte.

Nagyon tetszett neki. Egészen életbű. De a mit ő legjobban várt, az nincs meg. Kissé boszankodni kezdett, hogy a mü végén még a mondat nincs befejezve.

Visszatette a kéziratot a borítékba, de előbb a kézirat végére odaírta:

„Kérem, fejezze be, a hogy legjobban tetszik!“

Csak ennyit irt Jolán a kézirat végére, mert úgy gondolkodott, hogy ez elegendő válasz lesz, hogy boldoggá tegye saját magat; mert hisz jól tudom, — gondolá — hogy Géza engem szeret 1 csak ügyességem az oka, hogy ez ideig nem árultam el a viszonzó érzetet, melylyel iránta viselkedem.

Azután új borítékba tevén, visszakül- dötte Gézának.

Géza, am'nt megpillantotta a borítékot, roszat sejtett; vér futott arcába, hogy imádottja visszaküldi a müvet, melyet neki ajánlott. Azt hitte, hogy Jolán azért küldi