Kárpátalja, 1889 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1889-11-10 / 3. szám

Első évfolyam.

Harmadik szám.

Munkács, 1889. november 10.

KA

PÁTALJA.

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP.

Előfizetési árak:

5 fit. © Negyedévre 1 fit 25 kr.

Egyes szám ára 10 kr.

E lap megjelen minden vasárnap.

Egész évre Fél évre 2 fit. 50 kr.

Kiadóhivatal:

FARKAS KÁLMÁN könyvnyomdája Munkácson, hová áz előfizetések-, hirdetmények és a lap szétküh désére vonatkozó felszólamlások intézendők. Nyilttér petit sora 35 kr.

Szerkesztési iroda:

Munkácson, Vár-utcza 564. szám alatt, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak.

Hirdetési árszabály:

Hivatalos hirdetési dijak egyszeri közlésért: 50 szóig 80 kr., 100 szóig 1 fit 39 kr., 200 szóig 2 fit 20 kr., azonfelül minden szó 1 kr. — Üzleti és többször megjelenő hirdetósek jutányos áron közölhetnek.

Munkács helyzete politikai és kulturális szemponttól

Megyénket a szernye-gát-derceni mocsár teknője két egymástól külöm- böző részre osztja el. A kisebb részt teszi Beregszász és vidéke a sikságon le a Tiszáig, felfelé a kis Borzsa folyócska mentén elterülő rész és Hát- meg vidéke. A nagyobb részt a La- torcza és mellék völgyei foglalják el Galicia határáig, a sikságon szintén a Tisza felső kanyarulatához közel ér véget s Ungmegye déli csúcsával érintkezik.

E nagy vidék természetes középpontját foglalja el Munkács város. Az egész vidéket a csap-bátyu-lavocznei vasútvonal szeli ketté, összekötő kapcsot képezvén az egész területen, úgy, hogy legtávolabb eső részei is alig vannak túl 8—10 kilométeren.

A magyar államnak, ha teljesen konszolidálódni akar, azon kell lennie, amennyiben határszélei köröskörül különféle idegen ajkú népektől vannak elfoglalva, hogy ezek közt erős metropolisokat teremtsen, melyeket, ha szükség, mesterségesen is ápoljon, hogy ezek a vidék gyűlő és gyújtó pontjaivá váljanak.

A biblia szerint a 99 juhot, t- melyek biztonságban vannak, — ott kell hagyni és a századikat kell fel keresni s megtartani.

Mi nem tagadjuk „sőt egész nyil- tan bevalljuk, hogy a magyar állam egységére, egyöntetűségére törekszünk. | Nem erőszakosan, de okosan. Meggyőzve és megnyerve az erre szükséges erőket és elemeket. S épeh ezen cél lebeg szemünk előtt, midőn azt óhajtjuk, hogy e vidéknek egy erős központi városa legyen, mely erkölcsi

súlyánál fogva is nyomást gyakorolhasson a maga környezetére.

Ha nem volna Munkács a Latorca völgyén, meg kellene azt a magyar államnak teremtenie, a létezőt pedig oly erővel kell felruházni, hogy mint hajdan várából védte a magyar szabadságot, most erkölcsi vára legyen a magyar államnak. Megvannak a kellékek hozzá teljesen, csak azokat mozgásba kell hozni.

Beregszásznak — mint megye székhelyének — e vidékre semmi befolyása nincs erkölcsi tekintetben, mint akár Aradnak vagy Temesvárnak. — Érezzük hatalmaskodását, egyebet nem. Támogatásában nem részesülünk, de mesterséges ellenhatásába^ : igen ! — Azért nem csoda, ha nem is igen lelkesedünk érette.

Beregszásznak súlya, ha van, a Tisza mentén s a beregmegyei felvidéken érvényesül. Jótékony melege, .mielőtt hozzánk érne, a Szernye mocsárba fül. Amott érvényesitheti magát, de itt nem ; ott hasznára lehet a magyar államnak épen úgy, mint Munkács a Latorcza mentén kell, hogy azzá legyen.

Nem kicsinykedésből mondjuk ezeket, de a valót táljuk fel. Most, midőn a közigazgatás államosítása kilátásba van helyezve, melyet többé — úgy látszik — semmi sem akadályoz meg, nekünk is föl kell emelni szavunkat saját érdekünkben, hogy a megye határán túl is meghallják. Mi Beregszászból jó közigazgatást a magunk részére soha sem reményiünk, mert ott oly mesterségesen csinált elfogultság létezik irányunkban, a melyet mi semmikép sem tudunk kiirtani, még kevésbbé megérteni.

Azért, midőn mi kívánjuk, hogy

Beregszász a maga vidékének éljen és virágozzék mint megyeszékhely s tegye meg kötelességét hatása körébenT nem feledjük el azt sem, hogy e mi városunk is oda emeltessék, hogy az erkölcsi erők minden attribútumaival felruházva megtehesse azt, a mire hivatva van.

Lehetetlen, hogy Ugocsa-, Bereg- és Ungmegyék viszonyai a közigazgatás rendezése folytán ne szabályoz- tassanak és hogy akkor városunk érdekei is figyelembe ne vétessenek a Jegmagasb helyen is, ha ehez a szükséges lépéseket már előre megtesszük s nem fogjuk engedni csupa álszerénykedésből, hogy saját legfőbb érdekeink háttérbe szorittassanak.

Magyarország csak úgy lesz erős befelé, ha egységes, tömör nemzetté alakul, ha nem fogják cibálni kabátja szárnyait minden oldalról, ha nem .lesznek Román Miron-ok s még kevésbbé olyanok, kik nekiek hozsánnát kiáltsanak.

Hogy ezt elérhesse, kiváló gondot kell fordítani a szélső városokra, hogy azok ne csak tengődjenek holmi megyei hulladékukon, ne csak kegyelemből tartassanak fenn, de, ha szükség, mesterségesen is ápoltassanak. Arra kell törekedni, hogy ezekben a nemzeti elem, minél erősebb vonásokban domborodjék ki, a nemzeti kultúra melegítő, gyújtó fészkeivé váljanak, minél szélesebb hatáskörben.

A mi volt hajdan a határőrvidék fegyveres ereje külsőleg, azzá kell lenni újabb időben a szélső városoknak belsőleg, de hogy azzá lehessenek, meg kell nekiek nyitni az éltető erő forrását is.

Munkács hivatva van — úgy múltjánál, mint jövőjére kiható előnyös

helyzeténél fogva is — arra, hogy e vidék székhelyévé tétessék, melyet még inkább támogat lakosainak számaránya a vidéki többi városok felett s fellendülő közmivelődési állapota.

Ha a Latorca vidékéhez csatolta- tik Ungból Szerednye, Helmecz, Ge- jőcz vidéke és Bátyútól fel azon községek, melyeknek külömben is természetes piacuk Munkács és így minden héten itt vannak kisebb nagyobb számban, könnyen kikerekíthető azon terület, melynek góczpontja e hely lesz s mely hatásában a mostani nagy hiányt teljesen pótolni fogja. Egyúttal ezekközt jobban helyre lesz állítva az egyensúly is, mely a felvidék és a magyar községek közt ma e vidéken létezik.

Városunk ellenében azt hozzák fel igen sokszor és előkelő helyeken is érvelnek vele, hogy sok benne az orthodox zsidóság s ebből ellenünk fegyvert kovácsolnak, mely irányadó helyeken is hatást keltett arra nézve, hogy bennünket háttérbe szorítsanak ott, ahol egész jogosan és természetesen támogatást kellett volna találnunk.

Igaz, elismerjük, hogy sok városunkban az orthodox zsidóság, kiknek viselete, gondolkozás módja még ma is majdnem olyan forma, mint hajdan Arábia sivatag téréin volt. De vannak köztük, habár kisebb számmal, tiszteletre méltók is, kik velünk haladnak a közjó előmozdításában.

És midőn ezeket elismerjük, nem feledjük azt sem, hogy nekünk a vár- megye székhelye ezekkel szemben sem nyújtott semmi támogatást. Nem érintkeztek velünk, csak akkor, ha mi- reánk volt szükség odaát.

Ily körülményeknél fogva méltányosan, sőt jogosan vetjük fel azon

2Ü TÁR CZ A.

A daltársulat estélye.

Megrendült a zene, táncra perdült a fiatalság s olyan jókedvű kis mulatság lett belőle, bogy nagynak is. beillett volna. -A daltársulat táncoltatta és mulattatta a jó-, kedvű közönséget.

Ha jól van hangolva a kedv, híjába ereszkednek akkor meg a hegedű húrjai, csak egy ökölnyi cigány legyen is, mely talp alá tudja rángatni a vonót, a mulatságot az nem. zavarja meg. Mert megjegyzendő, hogy ez a munkácsi barna fiúkból álló zenei ársaság sehogy sem akar haladni; mennél többet igér, annál kevesebbet ad, s olyan rátartók a saját kárukra, hogy mikor legjobban ki kellene magukért tenni, legrosszabbul muzsikálnak. Cigány filozófia.

Ez azonban a Csillag nagy termében összegyűlt válogatott közönséget cseppet sem zavarta mulató hangulatában. A megjelent családfők örömmel tették kezöket a megdézmálatlan zsebre, a mamák nem tudták elképzelni, hogy miért is nem jöttek már rég azon gondolatra, hogy az ő lányuk igy sokkal szebb és kedvesebb természetes bájadban, mint a magas bolti kontó kicifrázott, ösSzevagdalt, megint összeforrasztott apró-cseprő osecse-becséivel.

De a fiatalság is, mintha érezte volna a külső-belső hatást, kifogyhatatlan volt jókedvében, szívesen beleegyeztek volna, hogy a november 3-iki éjen két óra számíttassák egybe, s talán még altkor is ke- 'eselték volna. Nem mondták ugyan, de

soknak látszott arcáról Petőfi verse, hogy: húzd rá cigány, húzzad jobban, táncolni való kedvem van !

Es én csak egyet sajnáltam — a szép látványon elmerengve, —• hogy az idő kikopott alólam s a pezsgő vérű fiatal nemzedék úgy tekint rám, mint valami vadkörtére. Önkénytelenül visszagondoltam a múltra, csillagos estékre, holdvilágos éjekre, pity- palaty énekekre és tudja Isten mire s mindég azon gondolat lebegett előttem, mily szép a természet a maga egyszerűségében; mennyivel szebbek, elbúj olób bak a nők természetes, házias viseletűkben.

Most hozzájok lehet férni, beszélni lehet velők, hangjokat egész kényelmesen fel lehet fogni. Ama korban pedig, melyre az én gondolatom tévedt, a három méteres átmérőjű acélabroncs csak bizonyos távolságig engedte a közeledést, a titkos beszélgetés lehetetlen volt. Hihetőleg ez ösztönözte Edisont a phonograf feltalálására.

Azon is gondolkoztam, hogy kit jelöljek ki szépnek, szebbnek, legszebbnek, — mert elhatái’oztam, hogy ez egyszer báli tudósítónak csapok fel, — de fucsba ment az egész jó akarat, mert a nők mindnyáján gondoskodtak róla, hogy legszebbek legyenek. Ez alkalommal követték a jó tanácsot.

Csak azt sajnáltam, hogy gyenge mellűket a felkavart por nagyon belepte, a rendezők ^felejtkeztek egy kis mázat adni a padlózatnak, ezért a közönségen állott bosszút. Sőt a daltársulat tagjain is nagyon meglátszott a por hatása, midőn közben - közben szép dalaikra gyújtottak.

Az is nagy hiba volt, hogy a nagy terem közepén állottak össze, mert így a

hang nagyon szétoszlott s a külömböző, villanyozó darabok a közönségre hatásukat vesztették.

Ha talán valaki az én napvilágra hozott élményeimet, vagy inkább érzemé- nyeimet kifogásolná, kijeleniem, hogy a latin közmondással tartok: De gustis (ibus), non (est) dispis (utandum).

Minden leányt oly szépnek láttam egyszerű házi öltözetében, hogy, ha választanom kellett volna közülök, szemeimet hunyom vala akkor be, és aki így kezembe akad, az lett volna a legszebb.

Szokásban van a szépeket névszerint is elsorolni, melyíiek én nem vagyok barátja, már csak azért sem, mert ha valakit eltalálnék felejteni, örökös haragot táplálhatna ellenem é3 méltán. Az is megtörténhetik, hogy most meg mindnyájuk haragja zúdul reám, de azzal vigasztalom magamat, hogy mint a légnyomás egymást egyensúlyozza, úgy én függve maradok a sok harag között. DixL

Többet észszel, mint erővel.

— Úti kaland. —

Beh boldog időt élünk ma I Baross miniszter keresztül vitte azt, ami egy elődjének sem jutott eszébe, ö eszközölte ki azt, hogy ma már Budapestre, vagy hazánk bármely messze vidékére is kevés pénzzel igen könnyen utazhatunk. Bezzeg egészen máskép volt ez az én gyermekkoromban!

Élelmes emberek akkor is voltak és azok érdeme, hogy akkor vasút helyett Kassa, Ungvár, Munkács és Máramáros- Sziget között társaskocsi közlekedés volt,

Én is, mint más fiatal ember, a kiben egy kis ambiczió volt többnek lenni az apjánál, budapesti fiatal ember voltam, hol az egyetemi tanfolyamot keserves izzadások között végeztem. Ma már az utazás jóval könnyebben megyen, mert itt a zóna; de akkor 70—80 kilométert kellett társaskocsin utazni^ mig az ember vasutat ért. így történt velem is a hetvenes években.

Budapestről jöttem hazafelé Ungvárra.

Kassán kellett éjjeleznem és csak másnap indulhattam hazafelé társaskocsin. Daczára annak, hogy a jegyet még megérkezésem estéjén váltottam meg, másnap reggel mégis lemaradtam a főkocsiról; merít tudnivaló, hogy mint mindenütt, úgy ott is a protekeziö uralkodott. Jöttek kassái uta-; zók, azoknak elsőbbséget adtak é3 igy én három más utassal a társaskocsi-tulajdonos kényszer udvariaskodása folytán egy külön könnyű fogaton voltam kénytelen utazni.. Utazótársaim közt két férfi volt, akik csak németül tudtak és egy nő, a ki meg csak francziául beszélt.

Kocsisunk sült tót volt.

A fuvarbért előre kifizetve én, szépen neki indultunk a hosszú útnak. Elértük az első falut; de a kocsis okul adván, hogy csak a reggel érkezett meg egy hosszabb útról, lovai fáradtak és igy ö nem hajthat tovább.

A közvetítés egészen rám maradt, a mennyiben csak magam voltam, aki a fran- czia- é3 a németnyelv mellett a tótot iá értettem.

Megkisérlettem kérlelni, fenyegetni, de egyik sem használt és hamarjában eszembe sem jutott, hogy ennek csak pálinka kellene. Később rájöttem a bibére, de akkor már