Kárpátalja, 1889 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1889-12-08 / 7. szám
Első évfolyam. 7-ik szám. Munkács, 1889. deczember 8. ECARPATALJA ■ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Előfizetési árak: 5 frt. ® Negyedévre 1 fi-t 25 kr. Eél évre 2 frt. 50 kr. @ Egyes szám ára 10 kr. E lap megjelen minden vasárnap. © Egész evre © Kiadóhivatal: FARKAS KÁLMÁN könyvnyomdája Munkácson, hová az előfizetések-, hirdetmények és a lap szétküldésére vonatkozó felszólamlások intézendők. Nyilttér petit sora 35 kr. Szerkesztési Iroda: Munkácson, Vár-utcza 564. szám alatt, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetési árszabály: fo Hivatalos hirdetési díjak egyszeri közlésért: 50 szóig» 80 kr., 100 szóig 1 frt 30 kr., 200 szóig 2 frt 20 kr.,N azonfelül minden szó 1 ki', — Üzleti é8 többszörjs) megjelenő hirdetések jutányos áron közöltetnek. felelős szear&esjztő =. OS O IvíCÁR. £! Választások után. „Minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs.“ A nagy költő magasztos gondolataival ügy látszik, hogy messze túl emelkedett a föld gőzkörén, midőn a népek erkölcse felett elmélkedett. Talán, ha a mai állapotok lebegtek volna lelki szemei előtt, más gondolatokra fakadt volna. Ha látta volna a mai választásokat, melyekben, midőn akár községi, akár megyei, akár országos jogait látszik gyakorolni az egyén, gondolatainak főrugója, szíve érzelmeinek mozgatója a vesztegetési összeg nagyságának mérlegelése. És ez alacsony számítástól még qualifikáltnak látszó emberek is igen sokszor nem mentek. Volt idő és nem régen, — midőn népünk még pirulva csúsztatta zsebébe, vagy tapogatta meg az odacsúsztatott vesztegetési összeget, ha egy-egy szentföldi atyafi utján megejthették. Ma már megfordítva áll a dolog'. Fürkésző tekintete a felvilágo- sitó szó nyomatékét lesi, mely ropogós banknótákban teszi meg a kellő hatást. Azután következik az evés- ivás, fuvarköltség és a füstpénz. A városi választók haszonleső része a riasztási hely előtt álldogál s várja az utolsó órát, melyben szavazatának értéke mind: magasabbra hág és sokszor többekkel is megfizetteti ugyanazt. A falusi választó mozdulatlanságot tettet, mintha őt mi sem érdekelné, pedig türelmetlenül várja az ajtókilincs nyikorgását s a váratlannak látszó megjelenővel szemben közönyösséget igyekszik magára erőszakolni. A mai választás nagy részben nem a polgárok érdemeinek mérlegelése és nem a bizalom kifolyása a megválasztott egyénre nézve, tehát nem kitüntetés, hanem egy külön ki- adásos alkuszerü eredmény, melynek aztán igen természetes következménye az, hogy a választás után választók és választottak között minden további összeköttetés, minden kötelezettség megszakad. Vannak esetek, midőn megfordítva is áll a dolog, midőn a jobb rész elhagyván egykedvűségét, vállvetve áll össze s egyező akarattal cselekszik. — Ig’V kellene ugvan ennek lennie minO J G«z denkor, de hát az emberi érzem én vek nagyon sokszor összezavarodnak s a közjó vészit általa. Az alamizsna elfogadására könnyű megszoktatni az embereket, de elszoktatni nehéz. Ha forrását kutatjuk emez erkölcs rontó rósz szokásnak, úgy találjuk hogy felülről száll alá és terjed mind jobban-jobban. Mert ha nincs adományozó, nem lehet elfogadó sem. Hányán vannak, a kik nem lát- tak még a választások miatt tönkre ment családokat ? — és hányán olyanok, a kik ujjal tudnának mutatni csak egyet is olyat, ki az egyik oldalon elfecsérelt vagyonból a másik oldalon felemelkedett volna, tehát, a mérleg egyensúlyba hozatott volna. S midőn igy az állam veszteséget szenvedett egy-egy jó magyar család bukása -— alászállása folytán, ugyan akkor nem lett kárpótolva a másik részről semmivel. A kisebb, illetőleg a szíikebb körre szorított választások kisebb arányokban mozognak ugyan, mert a költséget sokan fedezik, de midőn az egyik részen anyagi hasznot itt sem csinálnak, a másik részen bizony igen érzékenyen sújtják a csáladokat. Mert, a mit a családfő talán hiúságának ál- doz, megérzi azt a család legkisebb tagja is. Az erkölcsi kárt pedig kilci levonhatja magának. Legközelebb a megyei bizottsági tagok választása folyt le előttünk. Láttunk sok olyan aspiránst, kikre nézve, — ha kérdeztük magunkban, miért küzdenek olyan helyért, melyet kenyérkereseti állásuknál, elfoglaltságuknál és sok más mellékes körülményeknél fogva be nem tölthetnek, — más feleletet nem találunk, mint a hiúságot. Láttunk bizottsági tagokat, kik hat év leforgása alatt alig fordultak meg a megye székhelyén csak egyszer is s ha megjelentek is ott, nem ponderáltak, legfelebb numeráltak. Ezen túlhajtott hiuságokot meg lehetne gátolni választások alkalmával egyrészről, ha az alamizsna osztogatást mindenki beszüntetné, másrészről, ha közös megállapodások folytán az értelmesebb választók kijelölnék az által ok megválasztandó eg-véneket és egymást támogatnák. így a megváö v ■ O O«/ O lasztott érezné választásának becsét is, érezné azon kötelezettséget is, melyet magára vállalt — és végre, ha a váG O 7 lasztó közönség társadalmi úton is számon kérné választó ttjai tói eljárása eredményét. Igaz, hogy a megvebizottsági ta- gok saját felelősségökre, vagyis inkább saját szakállukra tesznek, szavaznak, intéznek el mindent gyűléseikben. Korlátozza őket egyedül a törvény, vezérli ä józan ész s ha tévednek, egyszerűen emberi gyarlósá- guknak rovatik fel. Azonban lehetne a dolgot másképen is intézni, mely a megyei gyűléseket is érdekesebbekké tenné oly formán, hogy a megválasztott bizottsági tagok, midőn a gyűlések tárgyai velők közöltetnek, választóikat barátságos megbeszélésre, — nem határozat hozátalra, vagy, utasítás adására — egy-egy közbe eső ünnep napon összehívnák. Ezen megbeszélések folytonos kapcsot képeznének választók és Választottak között. A bizottsági tagok sok tárgyra nézve, különösen, melyek saját választóikat közelebbről érdeklik, felvilágosítást nyernének s ennek foly- tán erőt merítenének , szakadatlanul választóik nézeteinek megismeréséből. így közvetve a megyei dolgok elintézésébe is bevonatván, tisztábban fogná fel minden választó egyén polgári jogkörének gyakorlását és saját érdekében levőnek ismerné fel jövőre a helyes választást. Ezek által több és pezsgőbb élet vitetnék be az amúgy is nagyon ellapult s hivatalossá vált megyei gyűlésekbe. A vidéken igazi érdekeltség keltetnék fel iránta s az egész közigazgatás életrevalóbbá tétetnék. Bármennyire tájékozott legyen is valaki a közigazgatás terén, a közgyűlési tárgyak előleges megbeszélése s a választóknak azokra vonatkozó nézete csak előnyös lehetne mindenkor a közügyre nézve. A tájékozatlanok pedig, — mert vannak olyanok is elegen, — ezek által némi előleges fogalmat szereznének tárgyaikra nézve: s ekkor mondhatnák azt is, hogy a megyei gyűlések az egész vármegye meggyőződése és véleménye alapján létező intézkedések szintere. ____|| | Vá rosi ügyek. Lapunkban említve volt már sok olyan dolog, melyek múlhatatlanul megkívántat- nak arra, hogy valamely község a mai modern értelemben városnak neveztessék. Igaz, hogy a talajviszonyok nehezebbé teszik nálunk a rendezést, mint igen sok más helyen, de egy kis jó akarat a nehézségeket is legyőzi. Ha a városban szerté- szét tekintünk, minden felé egy-egy elma radott ósdiság tűnik szemünkbe. Ki gondolná, hogy még arra is fel kell hívnunk a hatóság figyelmét, hogy káTÁRCA. Anyámnak. Oh csak sírni, csak zokogni Soha ne látnálak, Vagy ne a bú lenne oka Szemed harmatának! Mert a kénytől, a mely égőn Arczodon aláhull, Reng a szívem, mint a föld reng Ráomló sziklatul. Párod a törzs, a hatalmas Kidőlt már mellőled, Ki oly büszkén fogadá a Villámos felhőket , . . Aégy ág maradt támaszodul: Kebleden virágzik, Az is húz le, teher néked Osszeroskadásig . . . Életednek sötét napján En is elhagy álak, Könyed látva, rabja leszek Legsulyosb önvádnak . . . Szerelmem, szólj, hisz’ hatalmad Mindent betölt,_átér . . . Anyám, bocsáss meg fíadnak: Kiqsiny unokádéi' ! . . , Hazaszeretet. — Budapest, 1889. november hava. — Az nein lehet, hogy ész, erő És oly szent akarat Hiába sorvadozzanak Egy átok súly alatt. Még jönni kell, még jönni fog Egy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedez Százezrek ajakán. Kedves Szerkesztő Űr, szeretett volt Professorom! Ha az üzenetekből jól értettem, tárczaczikket kíván tőlem. A kívánságnak szives készséggel akarván eleget tenni, elgondolkoztam: miről is írjak én hirtelenében a „Kárpátaljá“-nak ? Banális levelet Budapestről ? Hogy mily rohamosan épül, szépül büszke, szép fővárosunk ? Mily roppant arányokban emelkedik forgalma, kereskedelme, ipara? Mily kellemetlenek ez idő szerint öszi-téli esőtől csuszamlós aszfaltos utczái? — Hogyan tanácskozik nagy komolyan az akadémia Semsey Andor százezer forintos adományáról s illetőleg irodalmunk életébe vágópályázatok kiírásáról ? — Összevissza torlódtak agyamban e gondolátok, de — egyik sem bírt animálni. Lelkem sokkal komolyabb hangulatban van most, semhogy csevegésre lenne hajlandó. A társadalmi és politikai látóhatáron fölmerülő események épen nem alkalmasok arra. hogy az embert vig, könnyed gondolatokra serkentsék, így töprenkedve s reflexiókkal eltelve hazám jelen viszonyairól jutott eszembe kedves Szerkesztő Úrnak s egykori tanáromnak egy mondása, melyet munkácsi gymnasista koromban ajkairól hallottam s mely azóta kitör ülhe tétlenül él agyamban, lelkemben. E visszaemlékezés adott inpulsust arra, hogy banális tárczaczikk helyett néhány sorban visszhangot próbáljak adni azon érzelemről, melyet lelkem „hazaszeretet“ néven ismer; annak a hazaszeretetnek, mely az Ön egykori gyújtó szavain csak fokozódott s melynek a Szerkesztő Urat, illetőleg egyik újabb tanujelét látom a „Kárpátalja“ megindításában. y ri~ Szeressétek fiaim magyar hazátokat — mondotta akkoron _■—s ha vész fe- nyegetné, áldozzatok érte mindent. Tanuljatok, dolgozzatok érte s csak érte, mert e kivül a világon nincs számotokra hely. És ha a sors kívánná, iukább egyenként halunk meg, semhogy az ellen diadalmaskodhassék e szent földön ! Oh, mily szavak voltak ezek, mily lelkesedéssel, mily ragyogó szemekkel, mily hanggal kimondva! Még ma is fülemben csengenek, akár e pillanatban hallanám . .. Hazaszeretet! Beh sok ember száján forog manapság e szó, részint, hogy a szív igaz érzelmét fejezze ki, részint, hogy bla- zirtságot, vagy hazug álarczot rejtegessen. A sors szeszélye az életben annyira összevissza hányt, annyi különféle emberrel hozott össze, hogy e téren bizonyos tapasztalatokat kényszerültem szerezni. — Megengedi kedves Szerkesztő úr, hogy tapasztalatom néhány eklatánsabb eredményéről ez alkalommal számot adjak? Ha igen, akkor én több rendbeli hazaszeretet, vagy a mi' egyre megy: hazaüság megnyilatkozását vélek megállapíthatni. Van hazafi, a kinek hazaszeretettől duzzogó keble a száján keresztül csak úgy szórja a szebbnél szebb frázisokat; de ha az ily ember lelkének mélyére tekintünk: oh be sivár, nyomorult, önző érzületre bukkanunk. Olyan e hazaszeretet, mint a szépen kifestett asszony. Ha arczárói a festéket lemosta: a maga rútságában áll előttünk az igazi lény. Vannak azután a tágasabb értelemben, vatt hazafiak, az lígynevezett osztrák-magyar, vagy megfordítva, magyar-osztrák hazafiak. No ezekről legjobb hallgatni. E hazaszeretet kitalálása csakugyan brillyáns gondolat volt. Csakhogy itt eszembe jut Massillon következő maximája: Ce que nous appelons une pensée brillante n’est ordinairement qu’unq expression captieuse, qui, á 1’aide d’un pen de vérité, nous impose une erreur qui nous étonne. Találkoztam oly hazafiakkal is, a kik a hazaszeretetet privilégiumnak tartják. S ezek a legbántóbb, alakok. Kiállhatíanok a társadalomban, mert a durvaságig lenézők, sértők és henczegök. Szerintük a hazát igazán szeretni csak Tuhutúm vagy Taksony , ivadéka képes. De azért a muszkát egész lelkinyugalommal be tudták vezetni Magyarországba. Ntínc venio a hazafiak , legvészedel
