Kárpát, 1973 (9. évfolyam, 1-2. szám)
1973-04-01 / 2. szám
Surányi Miklós: A NAGY SZÁMOK VÉRTANÚJA Körülbelül másfél esztendővel ezelőtt kezdődött a dolog. Eleinte semmi jelentőséget nem tulajdonítottam az egésznek, mert az öreg. Vitális báró szemlélődő természetű ember volt, nagyon érdeklődött a szociológiai tudományok iránt s éppen a társadalmi tudományok iránt való szeretetéből szorgalmasan böngészte a statisztika kimutatásait. Hogy a rendőri és kórházi statisztika, tebát bűnügyek és betegségek érdekelték Ieginká bb, az sem volt csoda. Tudni kell, bogy Vitalis Hugó, régi arisztokrata család sarja francia nyelvtanár, maga is nyomorúságban tengette egész életét. Annyira szegény volt, bogy valósággal viaskodni kellett a mindennapiért s emellett rozoga egészségű, álmatlanságban szenvedő, akit neuralgiák kínoztak gyakorta s emiatt bőven élt idegzsibbasztó és kábító szerekkel. Pillanatokig sem tudta elfelejteni, bogy ősei hatalmas és pompás életű emberek voltak és gyakran emlegette, hogy apai nagybátyja ötven esztendővel ezelőtt kártyaadóságok és becsületbeli tartozások miatt kivándorolt Amerikába. >—< Akasztófáravaló gazfickó volt és most dollármilliomos. Én pedig ében pusztulok —- panaszolta gyakran feneketlen embergyülölettel. Vitális báró másfél évvel ezelőtt kezdte figyelni az öngyilkosok statisztikáját. Hetenkint egyszerkétszer találkoztunk és akkor beszélgetés közben, minden ok és alkal om nélkül, megjegyezte, bogy ma, hétfőn nyolc, kedden tizenegy, szerdán bét, csütörtökön kilenc öngyilkosság történt. Két hónap múUa már azzal állított hozzám, hogy az öngyilkosok száma általában növekedő tendenciát mutat. Hocqzú előadást tartott arról, hogy békében az öngyilkosságok harminc-harmincöt százaléka szerelmi öngyilkosság volt, a háború óta ez a kontigens leszállt tíz-tizenöt százalékra s ma már az öngyilkosság motívumai között az anyagi gondok és a megrongált idegrendszer játsszák a főszerepet.-—' Becsületszavamra mondom ^ és a szemei furcsán meredjek rám r— meg tudom érteni az öngyilkosokat. Elvégre mégis csak jogunk van kiállási a sorból, amelybe valami kegyeden és ostoba Earao ostorcsapásai beledirigáltak, ha nem bírjuk tovább vonszolni az irtózatos sziklatömböket a pyramisokhoz. Hiába minden jóakarat és erőlködés, nincs menekvés se jobbra, se balra, a hátunkon csattog a korbács, a nyelvünk kilóg . . . Becsületszavamra, meg tudom érteni, ha valaki megfutamodik. Ettől fogva valósággal mániákusa lett a statisztikának. Mindennap számadatokkal jött hozzám. Nemcsak a város és az ország, de egész Európa érdekelte. Mindenünnen beszerezte a kimutatásokat. Rájött, hogy valami törvényszerűség van a dologban. Hosszabb időközöket tekintve, az öngyilkossági esetek száma mindenütt pontosan ismétlődik. Újra felfedezte a nagy számok törvényét. Néha szomorúan állított be hozzám. ^ Baj van. Ugyan? ~ A múlt hónapról tizenöt hiányzik. Máskor diadalittasan jelentkezett. —i Anglia 245, Franciaország 192, Németország 538, Budapest 18. Úgy megy, mint a karikacsapás. Mint egy precíziós gép. i—' Micsoda számok ezek? Egyetlenegy sem maradt el a vonatról. Ez azt jelentette, hogy a heti kimutatás pontosan megfelelt Vitalis báró statisztikai számításainak. A csodálatos, hajmeresztő, vagy groteszk eseteket külön kezelte. Egyszer elmesélte, hogy egy hatvanesztendős francia tanár Párizsban, ágrólszakadt szegény ördög, a napokban értesítést kapott a közjegyzőtől, hogy ötszázezer dollárt örökölt Amerikából. Dollárbankjegyekben fizették ki neki az örökséget s a tanár úr zsebre vágta a bankjegy-kötegeket, csendesen hazaballagott s felmászott az ötödik emeleten levő szűk kis odújába. Itt megrakta a kályhát, alágyujtott és egyideig meredt szemmel bámult a lángokba. Aztán sorra vette a dollárkotegeket s egymásután dobta be azokat a tüze. Mikor az utolsó köteg is elhamvadt, a tanár úr elővette öreg, csorba, rozsdás papírvágó kését s azzal mindkét karján felmetszette az ereit. Reggelre halva találták a kihűlt padlásszobácskában. Vitalis felragyogó szemmel mesélte ezt a hírt és bő kommentárral kísérte a megrendítő öngyilkossági esetet. <— Becsületszavamra mondom, meg tudom érteni az öreget. — Bolond volt. A báró dühbe jött. — Ellenkezőleg. Bölcs ember volt és kegyeden bosszút állt az életén, amely hatvan esztendőn keresztül gyötörte és amikor kiölt belőle minden életkedvet, életenergiát és életillúziót, akkor tetejébe még ki is gúnyol'a őt a későn adott gazdagság véres iróniájával. Nem csodálom, hogy az öreg úr dühében elpusztította a gazdagságot és magamagát is, mert ők ketten már nem tudtak mit kezdeni egymással. Jól tette: ez az igazság. Kemény lecke 13
