Kárpát, 1973 (9. évfolyam, 1-2. szám)
1973-01-01 / 1. szám
lankaJozó munkabírásomban és szent fogadalomra kötelez: munkálkodók tovább az Istentől nekem osztott szerszámmal boltomig, <— a nemzet művelődéséért és Egerértl” Eger lelkesedése nem ért véget. Halála tizedik évfordulóján új utcanév, az Egri Csillagok útja jelzi az egriek háláját és szeretetét. A világháború rettentő égése szinte elhallgattatta. Kisebb fia a harctéren, aztán fogságban van. De végül mégis visszamenekül az íráshoz, mint egyetlen mentsvárhoz. 1920-ban a Pesti Hírlap nem meri lehozni Gárdonyi Húsvéti cikkét, ahol így ír: Még Ázsiából hozott legrégibb magyar köszöntésünk: Adjon Isten erőt, egészséget. Különös és magyar gondolkodást jellemző az erőnek mindenek előtt való helyezése. De különösen maga az egészség szó, hogy az egész-ség fogalmát hordozza. És a befejezés: Szegény hazám! Szerencsétlen nemzetem! Horthy Miklós, szívünk felajzott reménysége! <— a feltámadás szent ünnepén . . . adjon Isten erőt, egészséget!...” Életének utolsó két évét kiadójával vívott nagy pőre keserítette meg. A port megnyeri ugyan, de a világháború és Trianon sok idegtépő fájdalma után a pörrel járó izgalmak végképp aláásták egészségét. 1921-ben még egy utolsó megtiszteltetés éri életében: az Akadémia tiszteleti tagjának választja. Legnagyobb kitüntetése volt ez és azért is örömmel töltötte el, mert soha nem kérte, nem várta és magát rá érdemesnek nem tartotta. Ezután már egyre gyengébb lett, de még betegen is az utolsó percig dolgozott Bibi című regényén. Végső napján már nem látott. Kérte, hogy gyújtsanak lámpát, mert korán besötétedett. Nem Iát. Még világos nappal volt, 1922 október 30. Este szokása szerint megcsókolta édesanyját, fiait, elbúcsúzott tőlük: "Jóéjszakát kedveseim!” Ezek voltak utolsó szavai. Eger városa a várban, a Bebek bástyán adott neki sírhelyet, ahol bronzkoporsójára az egri hősök szentelt földje hullt. ❖ * * Ha csak egy is akad, aki most odamegy könyvespolcához, hogy levéve egy Gárdonyi könyvet újra elolvassa azt, akkor talán nem írtam hiába e megemlékezést. Akkor talán sikerült távoli sírján meggyújtanom a szeretet és tisztelet egy kis mécsesét s Ietörlesztenem valamit hálám adósságából a könyveivel töltött feledhetetlen szép órákért. És végül álljon itt egy írása. Levél, amit talán kevesen ismernek. Az a Gárdonyi, aki nem szerette, ha ünnepelték, de ha másokat ünnepeltek, ő is ott állt a tisztelgők sorában, ebben a levélben lelkének és tollának egyik legmelegebb fényű gyémántját ragyogtatja meg. A levelet Prohászka Ottokár püspöknek írta pappászentelésének harmincadik évfordulójára. Méltóbb befejezést nem találhatnék, mint egy nemes lélek szavait, mikor mást magasztal. "... Ahol Ottokár püspököt köszöntik, én is ott állok pálmaággal. Nekem is pásztorom: a fejérvári nyájba írtak be születésemkor. De ha nem oda írtak volna is, mikor Ottokár püspök tiszteletére zúgnak a harangok, nem foghatja el megyehatár azoknak a harangoknak hangját: túlzengenek rajta egész Magyarországra. Köszöntőm Ottokár püspököt, akit Szent István király lelke vezetett kézen Alba Regia püspöki székébe. Szegény püspökség, hiszen részben ma is Budáról kapja kenyerét, i—> de az igazi püspök sohasem szegény: Krisztus kincseit hordozza magával. És Ottokár püspök kezében századok óta nem látott új fényben ragyognak azok a kincsek. Köszöntőm Ottokár püspököt, az új kor nagy papját, aki gondolattal ment fel a lépcsőn a püspöki székbe: Krisztusnak égő gyertyáját vitte fel oda s új fényre gyújtotta vele Betlehem kialudt csillagát, *-> az embervezérlő csillagot, amely ma is minden élő léleknek útra világító vezetője az örök Igazsághoz. Köszöntőm Ottokár püspököt, a huszadik század apostolát! Köszöntőm a napba öltözött embert, kit Isten homlokon jelölt a kiválasztottság fényes jegyével. Márk evangélista oroszlánja él az ő lelkében. És János evangélista tolla ragyog a kezében. Mikor a szónoklásban elfárad, az a pihenése, hogy ír. Mikor az írásban elfárad, az a pihenése, hogy szónokol. És az ő írása fényben úszó Iiliommező. És az ő szónoklása: csillagesső a sötétségben. Boldog a templom, amelybe ő belép! A gyertyák maguktól meggyulladnak ott. S mikor ő megszólal a szószéken, elolvad a jég s a virágok kinyílnak. Merev, óriási kérdőjelek egyenként esnek össze a templom ajtajában és változnak üres árnyékokká. Mert az ő igéje napfény és melegség és erő. Örömmel örvendezik hallatára a földi ember s amen-je után az angyalok tapsolnak a Magasságban . . * * * Felhasznált irodalom: Gárdonyi József: Az élő Gárdonyi, Simon Lajos: Az egri remete. Gárdonyi Géza munkái. 10
