Kárpát, 1971-1972 (8. évfolyam, 1-2. szám)
1972-05-01 / 2. szám
DIPLOMÁCIA Mária Lujza (1791-1847) osztrák főhercegnő 1810 április 2-án ment férjhez I. Napóleon francia császárhoz. Az esküvő után néhány nappal Napóleon éppen fiatal neje lakosztályában időzött, midőn egy bécsi futár útján érkezett levelet hoztak neki. A császár elolvasta a levelet és az arca elborult. Egyet toppantott a szőnyegen, majd heves léptekkel kezdett fel s alá járkálni. A fiatal, csak tizenkilencéves császárné aggódva figyelte ura viselkedését. A császár végre abbahagyta dühös járkálását. Nyers mozdulattal fölkapta kalapját és a bécsi levelet zsebre gyűrve, az ajtó felé indult. Mielőtt azonban kiment volna, visszafordult és haragosan odavetette nejének: Az ön atyja egy igazi “ganache” (ostoba fickó, tökfilkó). Mária Lujza, dacára, hogy elég jól beszélt franciául, a "ganache” szót nem ismerte; többször ismételte magában ezt a különösen hangzó kifejezést és aggodalmasan tűnődött, vajon mit jelenhet? Világos volt előtte, hogy férje Bécsből valami kellemetlen hírt kapott. Nagyon nyugtalan lett. Néhány perccel később a külügyminiszter, Talleyrand herceg jelent meg nála. A fiatal császárné élénken üdvözölte a herceget, kit szellemes csevegése miatt már nagyon megszeretett. >—• Örülök, hogy láthatom *-> szólt a miniszterhez keresetlen, bájos közvetlenséggel és hellyel kínálta meg öreg vendégét. i—> Segítsen rajtam —< folytatta mosolygó arccal, bár közel volt a síráshoz, <— rajtam, szegény német nőn, alti még nagyon hiányosan ismerem a francia nyelv gazdag szókincsét. —- Felséged nagyon igazságtalan saját maga iránt >—> válaszolt a gáláns Talleyrand. —' Mondja, herceg, mit jelent az a szó: “ganache”? Talleyrand, ki már megtudta, hogy a császár Bécsből nagvon kellemetlen híreket kapott s jól ismerte Napóleon heves és kíméletlen természetét, csakhamar fölfogta a helyzetet. Itt óvatosságra van szükség gondolta magában, — no meg egy kis diplomatikus hazugságra. Okvetlenül szükséges, hogy a császárné az ominózus szó igazi értelme fölött legalább egyelőre csalódásban éljen. Ehhez az elhatározásához híven, tehát megkezdte a magyarázatot: —> Ganache, felséges asszonyom, az egy kitüntető szó. Ezzel a szóval Franciaországban a kiváló eszű, nagyérdemű államférfiakat, hírneves diplomatákat szokták kitüntetni. <—< Igazán? i— felelte kissé csodálkozva a császárné. >—< És ön, herceg, egészen biztos benne, hogy nem csalódik? i—' Tökéletesen biztos <—< hangzott a válasz. Néhány nap múlva ünnepi fogadtatás volt az udvarnál. A csázsár ez alkalommal bemutatta ifjú nejének az idegen hatalmak képviselőit, a nagyköveteket, marsallokat, szenátorokat és több udvari embert. Mária Lujza, aki élénk eszű volt, nagyon válogatta a szavait. Mindenkinek valami kellemes, vagy hízelgő dolgot tudott mondani, úgyhogy általános elragadtatást keltett. Amikor a bemutatás rendjén Cambacéres hercegre, a császárság nagykancellárjára került a sor, Mária Luja kitüntetésképpen egy lépést eléje ment és kedves mosollyal mondta: ~ Ah, ön az uram? Gratulálok magamnak, hogy ön, akit már régen hírből ismerem, most személyesen üdvözölhetem. Tudom, hogy ön a legnagyobb “ ganache” egész Európában. Általános konsternáció. Napóleon azt hitte, hogy Mária Lujza hirtelen megőrült. Tallevrand, ki a császár közelében állott, zsebkendőjét félig a szájába tömte, hogy valahogy elfojtsa a nevetését. A teljesen megzavarodott kancellár gyorsan eltűnt az udvaroncok sokaságában, ahol nem egy gúnyos pillantás irányult feléje. A szertartás után Napóleon tüstént felkereste nejét és meglehetős hevesen magyarázatot kért a “ganache-esetre” vonatkozóan. De Talleyrand már ott volt és a síró Mária Luj za helyett ő szolgált felvilágosítással. A császár nevetett, a császárné is nevetett a könnyei között és végre r-> a kitüntetett kancellár is nevetett. KI A NEMZETKÖZI? Magyar, ki honát megveti És mindent, ami nemzeti, Mindegyre szid, mindegyre mar: Ó, az még nem nemzetközi. Csak rossz magyar. Palágyi Lajos 24
