Kárpát, 1971-1972 (8. évfolyam, 1-2. szám)
1971-10-01 / 1. szám
SZÜLŐFÖLDEM, A BAKONY Irta: Dr. Heckenast Dezső Szülőföldem ;—- valóban a Balcony, mert a Veszprém-megyei Somló-begy tövében láttam meg a napvilágot. S legközelebbi atyafiságomnak is a Bakony-vidék városai: Veszprém, Pápa, Keszthely, Zirc, Sümeg, Devecser voltak a mindenkori otthonai. Ott töltöttem gyerekkorom szép idejét, egyetemi éveim vakációit és későbbi szabadságaimat. A Bakonytól, a Balaton-felvidéktől búcsúztam utoljára, amikor elhagytam hazámat, és oda tértem vissza, amikor majdnem negyedszázad után látogatóban újra otthon voltam. Tehát joggal nevezhetem a Bakonyt nemcsak szülőföldemnek, hanem kisebbik hazámnak is. Ez a lokálpatriotizmus egyben a mentségem is, amikor megemlékezésem során néhol elfogult vagyok a Bakony-vidékkel szemben . . . * * BAKONYI . . . Milyen varázslatos csengése van e szónak! Egyszerre idézi fel a lelkűnkben a hallgatag erdők sötét vadonát, a páfrányokkal szegélyezett vadvirágos tisztásokat, a meredek sziklabérceket, a mohával benőtt várfalakat, az elhagyott barlangokat, s a kristálytiszta patakokat: a Cuhát, a Tornát, a Sédet, a Gerencét és a Bakonyerét. Az elhagyott barlangokon kívül még állnak a hajdani betyárvilág többi díszletei is: az ősfenyvesek, az erdei lakok s nem utolsó sorban az öreg csárdák, amelyek köré regényes betyártörténeteket szőtt a népi képzelet, felnagyítva a valóban megtörtént eseményeket. A betyárok legtöbbje nem volt igazi szegénylegény, ahogy azt az osztrákok magyarellenes propagandája feltüntette; legtöbb a földesúri önkény s az osztrák katonakötelezettség elől bujdosott az erdőkbe a vesztett szabadságharc után, amikor a magyar hazafiak elkobzott birtokait a kiszolgált császári tiszteknek adományozták. A bakonyi betyárok földje <—< Veszprém-megye területe volt, amelynek közel 100 egykori betyár-csárdája közül három ma is épen áll: a Gyöngyösi-csárda > Hévíz közelében, az Ürgelyuk-csárda Tapolcánál és a Vámosi-csárda i—» Veszprémtől 5 kilométerre. A Gyöngyösi-csárda eredetileg a Festetich-családé volt és a múlt század közepe táján élte fénykorát, amikor a betyárok kedvenc tanyája volt. Itt fejezte be életét az osztrák pandúrokkal vívott tűzharcban Vak Illés és Kőkes Pista s a csárda mellett vannak eltemetve, nyírfakereszttel jelölt sírjukon ma sem hiányzanak a kegyelet virágai. A csárdák ma idegenforgalmi látványosságok, a híres bakonyi bandavezérek: Sobri Jóska, Savanyó Józsi, Bogár Pista, Pap Andor, Teliér Jóska, Szegi Lajkó, Kismekkora Ferkó és a többiek emlékeivel. Kit felakasztottak közülük, ki öngyilkos lett, kit meg a pandúrok golyói öltek meg. A leghumánusabb” bakonyi betyár Savanyó Józsi volt, apja is, ő maga is uradalmi juhász volt. Mint betyár hamarosan nagy hírnévre vergődött és különösen a szegény nép emlegette, mert kezéhez vér nem tapadt és a gazdagoktól elszedett összegeket r-i a mondák szerint — a szegények között osztotta szét. Rejtegették is hujdosás közben s csak árulás folytán került pandurkézre, életfogytiglani fegyházbüntetéséből 15 évet letöltött s utána testvérénél élt Tótvázsonyban. Ott is halt meg, ott van eltemetve és az ő sírján is mindig van virág. Nekem van egy külön családi történetem is vele kapcsolatban. Anyai dédapám: Némethy István kántor-tanító volt a borszagú Somló-hegy tövében. Somlóvá sárhelyen. A leírások szerint hatalmas, szélesvállú, nagyszál ember volt, bizonyára jól evett, jól ivott és jól énekelt. Somlai szöllejébe lóháton járt ki, egyszer leesett a lóról és lapockáját törte; azóta hajlottan járt és a falusi nép elnevezte púpos mester ’-nek. Az egyik évben az éjféli misén szép karácsonyi énekeket orgonáit, köztük a pattogó ütemi “Pásztorok, pásztorok örvendezve... kezdetűt. A parasztlegények pedig, akik előzőleg már jól felöntöttek a garatra, csizmájuk sarkával verték hozzá az ütemet. Az éjféli misén, mint kéoőbb kiderült, Savanyó Józsi is résztvett, ismeretlenül, pásztorgunyában, de korán eltűnt, hogy fel ne ismerjék. A templom öreg vaskapuján ugyanis ott díszelgett ákom-bákom betűkkel a felirat: Itt voltam Savanyó Józsi mikor a púpos mester a Pásztorok kezdetű csárdást orgonyázta! . . . * * * A bakonyi hagyományok a honalapítás koráig nyúlnak vissza: a száguldó pusztai lovasnép, a magyar, az új hazában is elkerüli a hegyet, az erdőt, nem telepszik meg benne, mert nem szereti, de a Bakonnyal kivételt tesz. Sőt magának Árpádnak 2
