Kárpát, 1971-1972 (8. évfolyam, 1-2. szám)

1972-05-01 / 2. szám

Jack London:

A NAGY KÉRDÉS

Mrs. Sayther pályája Dawsonban <—» enyhén szólva !—> az üstököséhez hasonlított. Tavasszal érkezett kutyaszánon, diadalmasan ragyogott egy rövid hónapig, aztán tovább ment fölfelé a folyón. Az asszony nélkül maradt Dawson népe sohasem tudta teljesen megérteni ezt a gyors elutazást. Mert

valljuk meg nagyon élvezték Mrs. Saythert és tárt karokkal fogadták. Csinos volt, kedves és mi több: özvegy. Miért jött éppen özvegy erre a vidékre, ez volt a nagy kérdés. De az Északi-föld embere praktikus fajta, egészséges megvetés él bennük a teóriák iránt, viszont vaskézzel ragadják meg a tényeket. És soknak közülük nagyon is lényeges tény volt Karen Sayther. Hogy a nő nem ilyen szempontból nézte a dolgokat, az világosan kitűnt a gyorsaságból, amellyel az egymást követő házassági ajánlatokat visszautasította. S az asszonnyal együtt tűnt el maga a tény is, csupán a nagy kérdőjel maradt meg.

A megoldáshoz a véletlen adta meg a kulcsot.

<—■> Oui, madame, ez az a hely ,—< mondta Pierre Fontaine, a kis expedíció vezetője. Egy, kettő, a harmadik sziget a Stuart folyó mögött. Ez a harmadik sziget.

Beszédközben a partnak támasztotta Pierre az evezőjét és ár ellen fordította a csónak orrát. Erre odasodródott a csónak a parthoz.

<—» Egy pillanat, madame, körülnézek.

Eg ész kutyakórus jelezte, hogy merre tűnt el a part szélén, de egy perc múlva már visszatért:

i—< Oui, madame, ez az a kunvhó. Körülnéztem. Senki sincs otthon. De az ember nem mehetett messze és nem marad sokáig, különben nem hagyta volna itt a kutyákat. Fogadok, hogy mingyárt itt lesz.

i—* Segíts, hadd szálljak ki, Pierre. Kifáradtam a csónakázásban. Puhábbra csinálhattad volna bizony az ülést.

Mrs. Sayther teljes szőkeségében fölegyenesedett állatbőrbundás fészkében, de ha törékeny liliom benyomását tette is környezetében, ugyancsak rácáfolt, ahogyan keményen megfogta Pierre kezét.

Könnyedén szállott ugyan partra, de arca a szokottnál melegebb színben virult és szíve láthatólag gyorsabban dobogott. Aztán tiszteletteljes kíváncsisággal közeledett a kunyhóhoz és arca még egy árnyalattal mélyebb pírban éget.

<—< Nézz oda. <—r Pierre a gerendáknál széjjelszórt

forgácsokra mutatott: — Friss, két-háromnapos, nem több.

Mrs. Sayther bólintott. Megpróbált bekémlelni a kis ablakon. Ez zsírozott pergamenből készült, a világosságot átengedte, de keresztül nem lehetett rajta látni. Minthogy ez nem sikerült, megkerülte a házat az ajtóig, félig-meddig kihúzta a durva reteszt, hogy kinyissa, de aztán meggondolta és viszszaengedte.

A távoli partokon húzódó hegyek fölött szürke volt az ég a láthatatlan erdei tűzektől, a délutáni nap sugarai halványan törtek át a szürkeségen, bizonytalan világossággal és fantasztikus árnyékokkal lepték el a földet. Emberi élet nyoma sem verte föl a magányt, bangtalan csönd mindenfelé. Mintha az ismeretlenség homálya kötné meg a földet, amely belemerül a nagy távolságok titokzatosságába.

Talán ez tette idegessé Mrs. Saydiert; mert folytonosan változtatta helyzetét, hol fölfelé nézett a föl yón, hol lefelé, vagy a sötét partot vizsgába, a szoros félig rejtett torkolatát. Úgy egy óra múlva elküldte Pierre a hajósokat, nézzenek széjjel éjjeli szállás miatt, de ő maga ottmaradt úrnőjével, hogy őrködjék mellette.

<—i Ó, most jön! r-i szólalt meg Pierre hosszas hallgatás után és tekintete elkalandozott a folyón föl a sziget fejéig.

Csónak siklott lefelé az árral, két oldalán fölvillanó evezőkkel. Orrában férfialak, közepén nő lendült ritmikusan munkája közben. Mrs. Sayther ügyet sem vetett a nőre, míg közelebb nem került a csónak és a nő különös szépsége parancsoUIag nem követelte, hogy tudomás vegyenek róla. Mrs. Sayther tekintetét bronzszínű arca kapta meg. Ősrégi mongol faj egészen halvány nyomait árulta el az arc, sok százados vándorlás után visszaütést az ősi törzsre. Még fokozta ezt a benyomást a finom sasorr, remegő cimpáival és az összbenyomás is sasra emlékeztetett, de a vadság nemcsak az arcot, hanem magát az egyént is jellemezte.

A leány hosszú, erős csapásokkal evezett, egy ütemben a férfival, majd hirtelen az ár ellen fordította a keskeny járművet és szép csöndesen parthoz vitte. A kutyák csaholva ugrálták őket körül, a leány becézgette, simogatta egyiket-másikat, úgy állott közöttük, a férfi tekintete pedig Mrs. Saytherre esett, aki közben felállott. Fölnézett, kételkedve dörzsölte szemét, mintha megcsalná tekintete, aztán ismét arra nézett.

i— Karen i—> szólt egyszerűen, előbbre lépett és üdvözlésre nyújtotta kezét. *-» Azt hittem, álmodom.

36