Kárpát, 1970-1971 (7. évfolyam, 1-3. szám)
1970-05-01 / 1. szám
ATTILA HÓDÍTÓ HADJÁRATAI Attila hódító hadjáratait, amelyele sokáig foglalkoztatták a középkor embereit, a krónikások örökítették meg. A többi közt a catalaunumi csata, mint a világ legnagyobb és legvérengzőbb ütközete maradt az emberek emlékezetében. Ezt Attila, az Isten ostora, a mai Franciaországban vívta meg a római birodalom leghíresebb hadvezérével. Aetiussal. Aetius jól ismerte a hunokat, magát Attilát is, mert ifjú korában, mint a rómaiak túsza a hunok között élt. Attila táborában, mint annak szövetségesei vagy adófizetői, ott volt Európa valamennyi népe, akik a Dunától az Ural-begyig Attilát ismerték el uruknak. A rómaiak táborában voltak az alánok, a nyugati gótok vitéz királyuk, Tbeodorik vezérlete alatt. A csata előtt Attila megkérdezte a táltosokat, akik az jövendölték, hogy az ellenség vezére elesik, de azért ő sem lesz győztes. Attila maga köré gyűjtötte vezéreit, s népéhez gyújtó beszédet tartott. Erre kezdetét vette a világ Iegöldöklöbb csatája. A két sereg közt elfolyó csekély patakocska a mondák szerint megáradt az elesettek kiomló vérétől. A csata kora reggeltől késő estig tartott. Százhatvanezer harcos fedte a csatateret, köztük a hős Theodorik gót király is. A sötétség beálltával mindkét tábor visszahúzódott a harctérről. Attila szekerekből sáncot vont tábora körül, a nyergekből máglyát rakatott a tábor közepén azzal az elhatározással, hogyha az ellenség megtámadná, s áttörné a szekérsáncot, az égő máglyára veti magát. Az ellenség azonban a nagy vérveszteségtől annyira elgyöngült, hogy a harc megújítására nem gondolt, s másnap elvonult. így eldöntetlenül végződött a világ legnagyobb csatája. A következő évben a római birodalom szive ellen vezette roppant seregét, magát Rómát tűzte ki hódításai céljául. Útjában azonban majdnem másfél évig feltartóztatta az Adriai-tenger partján épült Aquileja, amelyet szívós ostrom után bevett, s a földdel egyenlővé tette. Az elmenekült lakosok a tenger lagúnái között a cölöpökre épült Velencének rakták le az alapjait. Aquileja alól, Milánó elfoglalása után, Róma ellen indult. Egyik éjjel azonban álmában megjelentek előtte Péter és Pál apostolok, akik a monda szerint így szóltak Attilához: “Mink az Isten küldöttei vagyunk!” “Én is!” felelte merészen Attila. “Minket azért küldött az Ur, hogy boldogítsuk a népeket”. “Engem pedig azért, hogy büntessem őketl” A táltosok azonban azt tanácsolták a királynak, hogy ne folytassa útját. Másnap fényes követség — maga Leó pápa — érkezett Attila táborába, akinek könyörgésére Attila, adófizetés ellenében megadta a kért békét és visszatért székvárosába. ATTILA A VILÁG URA Attilát az Isten kardja csakugyan a világ urává tette. A világ minden táján ismerték a nevét, hire nemzedékrőlnemzedékre szállott. Tisza-Duna közén, a síkságon tartotta királyi székhelyét. Ott volt ékes, szép palotája magának is külön, fiainak is külön. Kelet, nyugat bársonya mind ott volt Attila palotáiban. Fegyverei számát csak a rabszolgáké multa felül, akik arany-ezüsttálon hordották az ételt, a bort pedig aranykupába töltötték. Körülötte minden gazdagságban úszott, de ő maga, a világ ura, nem volt kincsnek, fénynek rabja. Hadiköntösét ha nézed, egyszerű hun vitéznek tartanád, csak a koronája, arca, szeme mutatják, hogy király. Szemében ül hatalmas lelke, mennydörgés a hangja, villám a tekintete. De tudott ez a szem mosolyogni is. A fiaira mindig úgy nézett, mint a szelíd napsütés. Kedvét lelte olykor énekesek szavában, akik emlegették a múltak szép regéit, de a vad mulatság távol volt Attilától. Okos ésszel tartott mértéket evésben, ivásban. Aranytól, aranyos kupák helyett fatálon, fából készült kupában hordták neki az ételt, italt. Világ ura volt és úgy élt, mint egy pásztor. Tudott jutalmazni királyi bőséggel, tudott büntetni királyi szigorral. Egyszer rákiáltott a római császár követére, aki alázatosan csúszott, mászott előtte a földön. i—' Állj fel, nem kell előttem térdepelni, nem vagyok én Isten. —i De az én császárom úgy megbecsül téged, mint az Istent — mondta alázatosan a követ.- Úgy — rivallt rá Attila. •— Azért akarta hát a császárod egyik szolgámat felbérelni, hogy szúrja szivembe a tőrét, amikor alszom. Mindent tudok! A követ megrémülve hebegett és térden állva könyörgött életéért. i—i Állj fel i—i dörgött a király, — csak nem gondolod, hogy a te nyavalyás életed kell nekem? Orgyilkosok vérével nem szennyezi be kezét a hunok királya. Pusztulj a szemem elől! S mikor a követ hálálkodva eltakarodott, egy ajándéklovat is adott alá, hogy hamarabb elhagyhassa a hun földet. Az alattomos, gyáva embereket nem szerette, de a bátorságot, nyiltszivüséget az ellenségben is megbecsülte. Aki meghódolt és hűséget fogadott neki, azt kegyelmébe vette. Udvara tele volt meghódított királyokkal, akiket aranyban, ezüstben járatott. Palotája küszöbéhez járult északnak, keletnek, délnek minden népe. 49
