Kárpát, 1970-1971 (7. évfolyam, 1-3. szám)
1970-05-01 / 1. szám
Ezekután már nem volt meglepő, hogy a legközelebbi napon valamennyi disznó ostort szorongatott a csülke közt, hiszen egyébként is ők voltak a munkafelügyelők az egész farmon. És az sem volt különös, hogy egy napon dróthuzalokat vezettek be a farmházba és telefonkészüléket vásároltak s előfizettek a John Bull-тя, a Tit-Bits-те és a Daily Mirror-та. És azon sem ütköztek meg, mikor Napóleon pipázva bandukolgatott a farm kertjében. Nem bizony. S amikor Mr. Jones régi pantallóiba öltöztek a disznók Napóleonnal együtt, már fel sem tűnt. Napóleon fekete kabátot húzott, kekiszínü bricseszt bőr lábvédővel. Kedvenc kismalaca pedig Mrs. Jones vasárnapi selyemruhájában díszelgett. Égy héttel később egy sereg homokfutó jelent meg a farmon. A szomszédos farmerek küldöttsége volt, kik farmlátogatásra jöttek. Mindent megmutattak nekik a farmon és a legnagyobb csodálatukat fejezték ki: legjobban a szélmalom nyerte meg a tetszésüket. Az állatok a répaföldön dolgoztak. Mikor észrevették a látogatókat még inkább elmerültek a munkájukban, azt se tudva már, hogy kitől féljenek jobban — a disznóktól-e, vagy az emberektől? Ezen az estén hangos nevetés és nótaszó szűrődött ki a farmházból. S hirtelen kimondhatatlan kíváncsiság fogta el a farm állatait; vajon mi történhet odabent, most, amikor állat és ember először találkozik, mint egyenrangú fél? Egyet gondolva óvatos, zajtalan léptekkel lopakodtak be a farmház kertjébe. A kertben egy pillanatra megtorpantak, féltek előbbre menni, de Lóhere tovább vezette őket. Lábújjhegyen értek el a házig, s azok az állatok, akik elég magasak voltak, bekandikáltak az ebédlőszoba ablakán. Ott ült a hosszú ebédlő asztal körül vagy féltucat farmer és ugyanannyi disznó-kiválóság. Az asztalfőn természetesen Napóleon trónolt. A társaság kártyázott, de egy pillanatra megszakították a játékot: valószínűleg tósztot ittak. Egy óriási kancsó járt körben az asztalon, s ebből töltötték meg az időközben kiürült sörös korsókat. A csodálkozó arcú állatokat senki sem vette észre az ablak keret előtt. A Rókás-farm tulajdonosa emelkedett szólásra, kezében söröskorsót tartva. Arra kéri a társaságot, hogy igyanak tósztot, mondotta Mr. Pilkington. De mielőtt ezt tennék, kedves kötelességének tartja, hogy pár szót szóljon. Nagy megelégedettséggel látja — mondotta — és bizonynyára az itt jelenlevő társai is, hogy a bizalmatlanságnak és félreértéseknek egy hosszú periódusa ért most véget. Volt idő, amikor az Állatfarm nagyrabecsült tulajdonosait — hogy is mondja csak? — nem ellenségként, hanem bizonyos fenntartással kezelték, amiben ő és az itt jelenlevő társaság egyik tagja sem volt részes. Kellemetlen események adódtak, s téves elképzelések ma is vannak. Úgy érezték, hogy abnormális dolog, ha egy farmot disznók vezetnek, és ez a tény kisebbfajta kényelmetlenséget okozott a szomszéd farmeroknak. Igen sok farmer arra a téves következtetésre jutott, hogy egy ilyen hebehurgya és minden disciplinának füttyöt hányó farm rossz vért szül, és terjed majd, mint a nátha. Ezek a farmerek ahelyett, hogy utána jártak volna az igazságnak, elkezdtek idegeskedni, hogy mi lesz, ha az ő állataikat is megfertőzi az Állatfarm, vagy ami még ennél is rosszabb, — az alkalmazottaikat is? Ilyen kételyek nincsenek többé! Ma, miután ő és a barátai felülvizsgálták az Állatfarmot incsről incsre a tulajdon két szemükkel — mit tapasztaltak? Azt, hogy a legkorszerűbb gépekkel van ellátva a farm, és olyan vasfegyelem és rend uralkodik az egész farmon, hogy példaképül szolgálhatna az összes farmereknek. Ő azt hiszi, hogy fején találta a szöget akkor, amikor azt mondotta, hogy kevesebb koszttal a leggyöngébb állat is többet dolgozik az Állatfarmon más farmok erősebb állatainál! S még azt is megemlíti, hogy ő és vendégtársai annyi új és értékes dolgot figyelt meg az Állatfarmon, hogy saját farmjukon is alkalmazni fogják. Azzal fejezi be felszólalását, — mondotta —- hogy mégegyszer hangsúlyozni kívánja azt a barátságos érzést, ami most fennáll és kell, hogy a jövőben is fennálljon az Állatfarm és a szomszédos farmok között. Disznók és emberek között nem volt és nincs is szükség érdek-harcokra! Küzdelmük és nehézségeik ugyanazok. A munkaprobléma nem volt-e ugyanaz mindenütt? Szemmel láthatólag, Mr. Pilkington egy gondosan kiagyalt élcet szeretett volna elmondani a társaságnak, de már annyira elfogta a nevethetnék saját vicce felett, hogy képtelen volt kifejezni magát. így hát csak pukkadozott a nevetéstől és bíborló arccal imigyen fejezte be mondanivalóját. — Ha nektek vannak értelmileg alacsonyabb szinten álló állataitok, kikkel veszekednetek kell — mondotta — nekünk is vannak alsóbb osztályaink! Ez a megállapítás élénk zúgásra adott okot, de Mr. Pilkington még egyszer gratulált a disznóknak az alacsony fejadagért, a hosszabb munka-órákért és a jókedv teljes hiányáért, mit mint általános jellegzetességet figyelt meg az Állatfarmon. És most, mondotta végül, arra kérné a társaságot, hogy álljanak fel, teli korsóval a kezükben. — Uraim, — zárta be mondókáját Mr. Pilkington — Uraim, emelem poharam az Állatfarmra: Sok sikert ÁHatfarmnak! Örömkiáltások is lábak dübörgése volt hallható e kijelentésre. Napóleont annyira elbűvölte Mr. Pilkington beszéde, hogy felkelt az asztaltól és koccintott egyet 26
