Kárpát, 1970-1971 (7. évfolyam, 1-3. szám)
1971-06-01 / 3. szám
piros tojás nélkül, tulajdonképpen nem is húsvét a húsvét. Itt is elmegyünk valamelyik nagy üzletházba és veszünk tojásfestéket. A forró színes lébe belemártunk egy néhány keménytojást és ezzel modern világunkban eleget is tettünk kötelességünknek. Nem így azonban otthoni Húsvét vasárnapjának délutánján a leányok összegyűlnek egy-egy ház konyhájában, elsőszobájában és körülülve festegetik díszes mintákkal, dalolva, viháncolva a húsvéti tojásokat. Egyiket a másik után. Minden tojás valóságos művészi alkotás. De miért éppen a tojás? A tojás már ősidők óta az új élet képviselője. (Krisztus új életre támad, ugyanúgy tavasszal kikel a kiscsirke. Ez a lélektani kapcsolat.) Tojásfestéshez minden magyar kislánynak veleszületett művészi képessége van. Az egész művelet nem is munka, hanem játékos, szórakoztató tevékenység. Másként festett a dolog néhány száz esztendővel ezelőtt. Akkor még valamilyen hegyes szerszámmal; tűvel vagy késsel szabályos mértani rajzokat karcoltak rá a tojáshéjra, ami rövid idő alatt megbámult s így kidomborodott a fehér háttérből. Néha megcsúszott a kés vagy a tű és olyankor egy-egy egyenes vonallal kötötték ősze a nem beleillő rajzot és az új karc valahogyan az ősi rovásjegyekre hasonlított. Mértani figurák, szimmetrikus vonalak között egyszerre csak előtűnt valami, ami a régi magyar ÁBC-hez hasonlított. Akkoriban még nem festették a tojásokat. Ukrán földön és Kárpátalján még ma is csak szürkés-barnás színeket használnak csak. A mai magyar húsvéti tojás azonban díszes, színes, tarka és a motívumok a mindenkori néprajzi táj kézimunkáin használt díszítésekre emlékeztetnek. A locsolásra érkező legények másnap ezeket a tojásokat kapják ajándékba a lányoktól. Hiszen húsvét vasárnappal az ünnepek sorozata még koránt sem ért végett; ott van még az izgalmakkal telt hétfő. Amikor kisfiú voltam szappanos lével telt kis orvosságos üvegcsével, aminek a nyakát dugó helyett egy kilukasztott vászondarabkával kötöztem le, jártam be a szomszédságot locsoltam a lányokat és learattam tevékenységem hasznát, néhány fillért, színes tojást és egy-egy szál virágot a gomblukamba. Sok ismerősöm lévén az üveget sokszor kellett feltöltenem s így másnapra rendszerint elfogyott a szappan is otthon, de mivel pénzt is gyűjtöttem, mindig helyrehoztam a felborult háztartást. Később már ízsebórához hasonló locsolóeszközt is Vásároltam, amit a legolcsóbb kölnivízzel, szagos pornódéval töltöttem meg, s mivel ez már előre pénzbe került igen csínján bántam azokkal az illatcseppekkel, amelyeket egy-egy kislányra szántam. így boldogítottam akkoriban leányismerőseimet biztosítva őket arról, hogy az én parfümömtől szépek maradnak legalább egy évig. Csúnya” lányokat sohasem látogattam meg, mivel magam sem bíztam az olcsó hajvíz mágikus sikerében. Húsvéthétfőn az egész város illatfelhőben úszott. Hát vidéken? Ott sokkal több a móka és a szórakozás. A fiúk nagyobb csoportokban érkeznek meg a lányos házakhoz. A kislány reszketve vár a jövetelükre és a találkozás valóságos élménynek számit. Ha jönnek a locsolók, bizonyosan szép lesz egész esztendőn át és bizton megtalálja a párját is. Egyszerre csak kopogtatás hallik az ajtón, két fiú megragadja a leánykát a csuklójánál fogva s teltetett tiltakozás közben kihúzzák a kúthoz, ahol vödörszámra öntözik rá a vizet. Át kell öltöznie. Később új locsolók érkeznek s mire vége van az egésznek egész ruhatára ott szárad kötélen a kertek alján. De bármennyire kellemetlen volt a hideg fürdő, senkisem lázadozik, mindenkinek kijutott a tréfából s ezzel múlnak el a "boldog búsvéti ünnepek.” 1) Ortutay Gyula: Kis Magyar Néprajz. Gondolái Kiadó, Budapest 1966. Negyedik átdolgozott kiadás, 123. oldal. 2) Csaplovics János: Gemälde von Ungarn. Pesth. 1829. A mű első részének címe: Ungarn ist Europa im Kleinen. 3) Katona Lajos: Magyar népszokások. Budapest, 1901. 4) Georg Leber: a beszédnek, ő úgy nevezi “pohárköszöntőnek” olyannak kell lennie, mint a miniszoknyának: tartalmazza a lényeget, de legyen rövid, bogy az érdeklődés el ne aludjék. (Új Európa, X. évf. 2. szám, 1971 február. 18. oldal.) 3) Malonyay Dezső: A Palócok Művészete c. munkájának V. kötetében a 296. oldalon olvashatjuk a fenti beszámolót. 6) Szendrey Zsigmond és Szendrey Ákos: A Magyarság Szellemi Néprajza c. munkájában a 330. oldalon találjuk a fenti leírást. 32
