Kárpát, 1970-1971 (7. évfolyam, 1-3. szám)
1971-06-01 / 3. szám
meg a kedélyeket. Nagypénteket a legszigorúbb böjt jellemzi; én városi gyerek voltam s mi ekkor babsalátát ettünk mindig beringgel és keménytojással, de hiszen, ahány ház, annyi szokás, tartja a közmondás; másutt mást ettek. így aztán mindenki megőrizte a jóétvágyát az elkövetkező nagy ünnepre s a húsétel a feltámadási körmenet után füstölt sonka formájában került aztán az asztalra, amihez megszegtük a húsvéti fonott kalácsot is. Kérdezősködéseim alapján aztán kiderült, hogy a két egymásután ünnepen a legváltozatosabb ételeket tálalták fel házanként s a jellemző közös vonás csak az volt, hogy mindenütt dúslakodtak a különböző finomságokban. Csak kevesen számoltak be arról, hogy fiatal bárányhúst is ettek. Az angolszász országokban a hamvazószerda előtti három napot shrovetidenek nevezik. Ez a három nap (vasárnap, hétfő és kedd) szolgált a bűnvallomások megtételére. A fentemlített protestáns államok így készültek fel a húsvéti periódus megünneplésére. Ősi szokás volt ezeknél a népeknél, hogy húsvétig, szóval 40 napon át nem volt szabad u. n. pencake-t enni, mivel azt tojással sütötték. Ez márcsak azért is érdekes, mivel más európai országokban a tojás tipikusan böjti étel s annak fogyasztását sem egyházi sem népi hagyomány nem tiltotta. Ugyanakkor hallottam arról is, hogy hamvazó szerda előtt, utolsó farsang napián egyes helyeken, beleértve az országtól észak-keletre eső vidékeken a nagybőgőt különös szertartások közepette eltemették, de senkit sem találtam, aki képes lett volna arra, hogy erről az eseményről beszámolhasson s jó magam nem is olvastam róla seholsem. Talán olyanfaita szertartásról van itt szó, amilyen az öreg esztendő elparentálása az újév küszöbén vagy pedig avval a szokással keveredik össze ez a mendemonda, hogy a templomi harangok is megnémulnak három napra húsvét idején. A helyi szokásokról egyenként és részletesen kellene beszámolni, mivel minden vidéken vannak olyan ceremóniák, amelyekről más helyeken mitsem tudnak. Ehelyett inkább elmondunk egy néhány különösképpen érdekesnek látszó ünnepségsorozatot, amelyben az ősi elemek a Iegbonyolultabban olvadtak egybe a későbbi keresztény szokásokkal.5) Húsvétkor szépen kimeszelik, rendbeteszik a házat, a lovak sörényét, szerszámát megtisztogatják. Nagypénteken megúsztatják a lovakat, hogy a Tontás ne érje az állatot. ’ Ez még a pogánykorbeli babona fennmaradása és semmi köze sincs valamiféle egyházi szokáshoz. A magyar ember mindig gondozta és féltette a lovát. A háztáj rendbeszedése pedig a mi időnkben itt Amerikában is a tavaszi idény beálltával van kapcsolatban. Gondoljunk csak az u.n . “Clean up week”-re. (Fix-up, paint-up stb.) “Délután az elköltözöttek sírját kell rendbehozni, ami itt ilyenkor még a Mindszenti tennivalóknál is fontosak.” A húsvéti temetőjárás más vidékeken teljesen ismeretlen. “A leányok a patakban mosdanak, hogy egész évben szépek legyenek. Sokan a patakba ruhástul belédülnek, s azon vizesen szaladnak haza ruhát váltani.” >— Ez máshelyütt azzal a szokással hozható kapcsolatba, hogy aki szép akar lenni, mossa meg arcát a márciusi hóban, ha havazik. Másutt, pl. Erdélyben ez nem érvénves, mert ott sokszor még májusban is havazik, “A patakról vizet hordanak haza, s abban mindenki megmosdik. A házat is meglocsolják vele.” Itt pedig a papnak a szenteltvízzel végrehajtott áldását végzik maguk a falusiak a keresztény ceremóniát összekeverve valami ősi pogány hagyománnyal. De az ördögűzésre is találunk példát. “A gyermekek kolomppal, ostorral, kiabálással kergetik ki a házból a boszorkányokat. így azután megtisztul mindentől a ház.” Az általános tisztogatásba kapcsolódik bele a vallásos parancs, amely itt már a léleknek a bűnöktől való megszabadítását írja elő húsvét táján. “Meg kell tisztítani a lelket is. A férfiak is rendesen meggyónnak, kezükben gyertyával sorfalat állnak az áldoztatópadnál.” <—> Ez az egyetlen húsvéti gyertyának a megsokszorosítása s a templom így a megszázszorozott fényben ünnepi ragvogással csillog és hirdeti előre a nagy ünnep elkövetkezését. Itt most elébe vágunk a dolgoknak és olyan szokásról is megemlékezünk, amiről később még elmondunk majd egyetmást. Ez a szokás különben máshelyen húsvéthétfőre tolódik el. “Húsvétvasárnapján a kúton vödőrszámra öntözik a leányokra a vizet, vagy beleállítják őket a patakba. Ha szép szerével nem állnak bele: a vízbe lökik őket. Húsvét másnapját ezért vízbehányó hétfőnek is nevezik.” < Malonyay itt valamiképp összekeveri a két napot. Több palóccal beszélgetve azonban kiderült, hogy az ő gyerekkorukban ők is a húsvétmásodnapján, tehát a hétfői napon hajtották végre ezt a lurcsa s néha igen kellemetlen locsolást. De állni kellett, mivel ez jelentette a szépség megőrzését az elkövetkező esztendőre. “Öntözködés után a leány hímes tojást ád az 30