Kárpát, 1970-1971 (7. évfolyam, 1-3. szám)
1970-05-01 / 1. szám
— De ha nem leheti <—• mondja csendesen. »—> Ha otthun nem lehet megélni... Mihály a tányér mellett elnyugtatja a hét karját s ránéz: <—1 Még most se leheti Tel Andris I —■ Ippen most! Az al Körüljáratja a szemét s valami nagyot, nagyot akar mondani. Egy szóban mindent. — A jedzőtül mondja, — hogy lehessen attul. A Mihály arcára nagy, komor setétség borul. ■—1 Hogy avval senki se tud elbánni. Maga se jön haza mán a kontraktusával. . . Várják pedig nagyonl Ü is várja. De a nem fél. Mindent tud az itteniekről. . . Mintha a sors hatalmát éreznék meg, kivel ember perbe nem szállhat, meghajtják fejüket, miként a rozs a szél súlya alatt. ' Pedig jó vóna, ha hazamenne kend . .. Mert kár a szép magyar emberért, így Iecsúfosodni itt.. . Meg se ismerné osztán az asszony se, ha elibe állana! — Nem?! — hördült fel Mihály. A legény hallgatott, nem mert szólani. —> Ha sok píze vóna, megesmerné — mondta aztán meggyőződéssel. Mihály kimeredt szemmel bámult s szó nem hördült fel a torkán. *—1 Mind hazament, aki vót — mondta bele valamelyik. —• Mégis azt mondta az asszony, hogy ellumpolja az ura .. . Meg azt is, hogy biztosan szeretője van ideki. . . !—> Aszonta? ... i—• Aha! Mihály felemelte a fejét. Villámodó szemmel, párán csolva bámult a legényre: — And ris . . . Mikor Máté Lajos hazament, három gyerekkel többet tanált, mint ahányat hagyott. .. Hány gyerekem van nekem otthun, Andris? — Egy! Mihálynak nagy, nehéz súly esett le a leikéről. Egészen megszelídült, megnyugodott, megbékült. Régi, nagy aggodalom múlt el, mint a semmi. Szégyelte magát a gondolatjáért. Még csak egy — mondta csendesen a legény s úgy csapott fel a szavára az érzés, mintha a tenger, a Iesímult, lehúzódott tenger újra felvág a partra, vadabbul, mint eladdig. <-i Még! torlódott fel az indulat vadul Mihályban. — Hát bizony, még ... A jedző ... Mihály, mint a szélütött bámult a legény szeme közé. Nagy öklei csak elterpedtek az asztalon és a lekattant szájából nyál szivárgott elő. Mindenki megmordult, mindenki szétnyúlt a szemek előredülledtek, véresen a fekete arcokból. Fekete Mihály csak nézett, nézett a legény arcába és számolta, milyen messze van a falu. . . milyen nagy a tenger. . . hogy lehetne azt körülkerülni... ha nincs pénz a hajóra se__mert tegnap ment el az utolsó pénz haza, az asszonynak, a dögnek . .. A szeme homályos lett, ónos színű és elfogyatkozott belőle az erő, mint a vérvesztett madárból. —' A jedző oda jár ... Éccaka. Még csak éccaka.. . Némán ültek a fekete emberek és olyanok voltak, mint a gőzölgő állatok a csendben, a kihasznált puha barmok, akik kérődzenek a munka után, a sárbafetrengő vad bivalyok. Mint az ólomfedelek alatt megszelídült szilajok, akik befelé fojtják, későre tartogatják, borzalmasra érlelik, ha egyszer hozzájuthatnak: a bosszút. «—> Ha, ha annak a torkára tenné már egyszer valaki a markát... suttogta a legény, vékony, piros nyakát előrenyújtva. Erre, mintha feloldották volna a lelkeket, értelmesen nyíltak meg a szemek és a távolban kitisztult az egy ok, az egy emberbe tömörült sok baj és mindannyian érezték, hogy csakugyan el kell törülni azt a föld színéről, hogy aztán minden jó legyen ... S megszólalt egy a sok közül. •— Eredj haza, Mihály... Összeadjuk a píztl Egyszerre fehér dollárok kerültek az asztalra: nagy kerek pénzek, csomóban, csendesen, mászva-csúszva, vagy erélyesen odaütve, de nem hetykén és nem becstelenül. S mintha az adásban mindenkinek leülepedett volna feszült indulata és mind a Mihály lelkére gyűlt volna valamennyiük szívéből, békésen és egyszerűen szóra nyíltak. S hozzáfogtak meghónyni-vetni a dolgot. Mindenki beszélt, mindenkinek volt terve, tanácsa és Mihályt utasításokkal látták el, mint a küldetésben induló embert. i—' Nem kell megölni a kutyát •— mondták ki erősen, i—■ kár volna emberéletet adni egy kutyáért... Csak megtanítani, hogy máskor ne merjen . . . Rajta kell kapni az asszonnyal! S megszorítani a gégéjét, hogy: aláírod a kontraktust, vagy meghalsz. Aláírja . . . Mert az élete mindenkinek kedvesebb. Pedig annak az, haláláig nagyobb bánata lesz, mint az élete. Olyan szépen kialakult egy tiszta, Iehetőséges fordulat, hogy maga Mihály is, míg a vizek fodrait nézte a hajón, míg a vonatkerekek zúgását hallgatta a szárazon, csak ezt találta a legjobbnak, a legokosabbnak. Éjszaka indult haza a kisvárosi állomásról. Csillagos, holdvilágtalan éjszaka volt. Komor szemmel tiporta hoszszúszárú bakancsában a hazai rögöket és alig tudott ráismerni a tétova sötétben a határra. Megmegáilott a földeknél és számon vette, melyik kié, melyik mit terem az idén . .. Biztosra ment. Egyszerűen, egyenesen végig az utcán, 14
