Kárpát, 1970-1971 (7. évfolyam, 1-3. szám)
1971-06-01 / 3. szám
Móricz Zsigmond: A KUTYA A ház Icicsi volt, a szél nagy, majd elvitte. Az eresz alatt ott ült a kutya, karikába kerekedett, úgy gubbaszkodott a vackon. Egy elnyűtt kosárban volt neki ócska Iópokrócdarab vetve s ő abba kucorodott. — A fene egye meg mondta a gazdája, ahogy jött a havas szélben befelé az istállóból a házba. A kutya kiugrott a kosárból s a gazda lábához törleszkedett, míg a kilinccsel bajlódott. Szeretett volna bemenni a házba utána, mint a régi boldog időkben, tavaly télen, meg azelőtt, mikor ölben is bevitte a gazdája. Most nem volt szabad neki betenni a lábát a pitarba. Ahogy az ajtó becsukódott a gazda után, egyet csahintott, aztán újra a vacokra ugrott s belekuporodott. Közönséges tanyai kutya volt, félig puli, félig valami kuvaszféle, de azt mondták róla, hogy nagyon hűséges, hát nem ütötték agyon. Meg nem is lehet kutya nélkül lenni a tanyán. <—■ Ne csipogjatok mondta bent a gazda a négy gyereknek, akik úgy nyüzsögtek s hancúroztak, hogy nem tudta hallgatni. —• Ha a disznó úgy szaporodna, jó vóna !—• mordult még. —' Ejnye, apjuk — mondta a felesége. —' Hát nem is hallgatom itt ezt a babilóniát. >—< Ha nem hallgatja, nem hallgatja, mit csinál. — Bemegyek. —' Hova? — Leülöm. — Mit? Az ember leült az asztal mellé, a felesége ijedten motozott a tűzhely mellett. A kutya miatt vetettek ki rájuk ötven pengő bírságot még a nyáron, vagy ötnapi elzárást. Már harmadszor büntették meg miatta, mert nagyon szeret vadászni a kutya. Kétszer kifizette, de ötven pengőt már nem lehet kifizetni, mikor a gyerekeknek nincs csizmája. Enni nincs mit. A krumplin élnek, amit a disznónak főznek. Reggel, délben odaülnek a főtt krumpli mellé s tördelik a disznónak a moslékba. Közben beleharapnak s jól laknak mellékesen. Kenyér már nincs, mert ami kis búza van, vetőmagnak kell tartogatni. Az asszony tudja, hogy az ura milyen büszke ember. Soha még a törvény házát belülről nem látta. Nem mer neki szólani, csak a szeme lesz tele könnyel. Az urak a hibásak, ebbe is, minek hoznak olyan törvényt, hogy ha a kutya a telken túl elcsavarog, akkor már a mezőrendőr ha meglátja, felírja és nem elég, ha agyonlövik, akkor is meg kell fizetni az istentelen nagy bírságot. Nem elég az adó érte, még ötven pengő is kell nekik. — Készítsd ki a ruhámat. Az asszony nem szól, csak tovább jönmegy s a kezét tördeli. A város rettenetes messze van. Éjfélkor el kell indulni, ha reggel nyolc órára oda akar érni. Csak legalább ismerős volna, akinél megszállhatna éccakára, de nincs senkijük a városban és ismeri az urát, az nem állít be senkifiához, hogy szállást kérjen, hogy másnap a hivatalos dolgot elintézhesse. Muszáj hát éccaka mennie. Kint alkonyodik, a nagy hó elfagyva és még ő is megfagy, ha most megy. De mért is akar most menni. Nem lehet neki beszélni, hát csak annyit tesz, hogy nyakon kapja az egyik gyereket és jól megrázza. Ne visíts, mert megöllek. Lámpát nem gyújtanak, a tűz világa mellett töltik az estét. A tűzre venyigét rak, gyenge kis tűz, a sarkokban mindenütt ott Ieskelődik a hideg. A gyerekeket hamar lefekteti, hogy legalább ott nem fáznak fel. Nem is kell annyit fűteni. Ül óraszámra a csendben, megint tesz a tűzre egy keveset. Vigyázni kell, mert a gyufa drágább, ha kialszik a parázs és ennek a hitvány tüzelőnek egyszerre vége van. A gazda is lehever úgy ruhástul, de ő nem tud aludni. így eltelik a fél éccaka, mikor a gazda feláll és hozzá fog öltözni. Meleg inget vesz magára, gyapjú inget, a csizmájába új szalmát dug s dupla kapcát ad a kezébe az asszony.- Eh f—i mondja az ember, osztán nem tudok benne lépni. Az írást is odaadja neki, amivel igazolja a büntetését. Kint jó hideg van, de szerencsére szél nincs. Elállóit. Még ez a jó. — Vigyázz a malacokra — mondja a gazda, mikor kimegy. Az asszony utána szól, "vigyázzák kend magára”. Elkíséri a föld széléig a nagykendőjében s még sokáig néz utána, amíg csak úgy gondolja, hogy látja az elvesző alakot a hóban. Aztán megérzi, hogy megfázott s visszamegy sírva a házba. Törölgeti a szemét s most már nem rak a tűzre, hiszen csak neki kedvezett ezzel is. Úgy ruhástul búvik be az ágyba a két gyerek mellé, mert két legkisebbje vele hál. Már fekszik, mikor eszébe jut, hogy a kutyát nem látta az eresz alatt. De nem bír felkelni, csak halasztja, míg el nem alszik. Majd előkerül. Haragszik rá, hogy miatta kellett az urának elmennie. Az ember pedig csak megy, megy. A hó világít. Nagy csizmájával szorgosan tapossa a havat s hallgatja annak a hersegését. •— Hát te mit akarsz? — kiáltja el hirtelen magát. A kutya van a nyomában. A gaz állat utána ólálkodott. Nem mert eddig jelentkezni, tudta, hogy nem tűri meg, de most már előremerészkedett a semmiből. 18
