Kárpát, 1970-1971 (7. évfolyam, 1-3. szám)
1970-05-01 / 1. szám
ARANY LEÁNYA, JULISKA Irta: Rexa Dezső Az olyan lelkületű költőnek, mint a mi Aranyunk, aki álszót nem ismerő versében így énekel: Házi mécsem szelíd fénye Nem hajósok létreménye, Nem a tenger lámpatomya, Mely felé küzd száz vitorla, Mely sugárát hintse távol. . . Elég, ha nekem világot ilyennek nincsen más világa, Ka a végtelen mértékével méri a költészet és szorosan véve a kis család. “Életének pályatársa” és “csüggedő kív barátja”, a felesége mellett a “kis enyhe fészek őre” ő. S amikor azt vallja, bogy “az élet a férfi gondja”, ezt a kötelezettségét teljességgel magára is veszi. így aztán énekelheti: Itt, enyelgő kis családom Közt van az én jó világom; Künn borong bár a magasban: Itt örökké csillagos van . . . A kis családi - és a szón a tősgyökeres magyar a gyermekeket érti. Itt Juliska az s a három évvel fiatalabb Laci. Laci korán bevonul az irodalomba. Hároméves és 1847 július 18-án az Életképekben egy kedves gyermekversszerű költemény jelenik meg Petőfitől. Címe: Arany Lacinak. És Arany Laci aztán, amíg önként le nem teszi az Arany névhez éppen nem méltatlan tollát, érdemes alakja marad irodalmunknak. Nénje, Juliska, a zárkózott, mélylelkű költő-atyának tragikus sorsot ért leánya, igazi protestáns-magyar család gyermeke. Gyermekkorában gyermeteg kedélyű, de komolyra hajló leányka, s amikor felcseperedik, melegszívű nemes, tiszta hajadonná fejlődik. A gyermekévek aprócseprő esetkéi vele is megesnek. Bármennyire jó is, szótfogadó, engedelmes, de nem lenne gyermek, ba olykor nem lennének apró kis drámák a gyermekszobában. A jó szüle jósága abban is áll, hogy e drámáknak szeretettel sújtó hatalmassága. Az általa megbüntetett gyermek el-Olvasd tovább kérte a drámairó. «—* Miért? —1 mondta Shakespeare, fáradtan és nehezen s a tűzbe nézett. — Nem érdemes az életről többet mondani. Összehajtotta a tekercset, visszadobta az asztalra, a kancsó után nyúlt, s udvariasan tölteni kezdett vendégeinek. csitult sírásával már meg is nyugszik és vagy javulást fogad és tovább játszik, vagy önérzettől duzzadó pici lelke fellázad és gyermekes elhatározással levonja magára nézve a kis dráma következményeit. Úgy is adódik, hogy bepanaszolja szigorúnak gondolt apját, anyját a konyhalánynál, a béresnél, mint akik hozzá mindég jók és előtte tekintélyek. Vagy ha egy picit kalandosságra hajlik, akkor elhatározza, hogy nem marad többé a háznál és bugyorba köti apró miegymását, mivelhogy most világgá megy ... A nyolcesztendős Juliska is így határozott egyszer s ezt a gyermetegen komoly esetet a költő-apa meg is akarta versben írni és Juliska elbujdosása címen fenn is maradt ennek töredéke: hogy Juliska nagyon szivére vette az anyai feddést, elindul világgá és eljutott a ház küszöbéig, itt megszakad, s a végére odajegyezte a költő, hogy mi lett volna tovább: “Elindult világra” i— írja, “de az utcaajtónál egy kutyát látott s nem mert világra menni. . .” Aztán felnőtt a kislány. A gyermekből, akinek lelke a pillangó röptéhez hasonlít, helyes, komolyságra hajlandó nagy lány fejlődött. Lelke, szíve egészséges és már nem érzéketlen. Ugy- Iátszik, a korra még csaknem gyermek, de érzésében már meglett Juliska Nagykőrösön rátalált valakire, akihez melegebb vonzalmat érzett. A komoly szerető atya észreveszi lánya Iobogását és “komoly szülegondokról” ír családi levelezésében és megható versben szól leányához. De a vers az apa titka marad, s a kéziratra feljegyzi, hogy a kedves leányka a verset nem olvasta soha. De “kél és száll a szív viharja”, s a fiatalság, az élniakarás legyőzi a sötét érzelmek erejét, a fiatal szív kigyógyul. Amikor Arany 1860 őszén nagykőrösi tanárságát felcseréli a pesti szerkesztőséggel, zajtalan városi életük harmadik esztendejében Juliska férjhez megy, kezét nyújtja Szalonta református lelkészének. Szél Kálmánnak. (Tiszta véletlen, hogy költészetünk akkor élő két Iegnagyobbjának, Vörösmartynak és Aranynak a leányából Szél Kálmánná lett. Ez szalontai tiszteletesné lesz, amaz pedig a vasmegyei földesúrnak s későbbi miniszternek és miniszterelnöknek felesége.) Juliska hát hazament és nagyon elcsendesedik a pesti lakás, ahol az apa egyre Szalontáról álmodozik. Amikor pedig 1865 nyarán nagyapává lesz és most már nemcsak a kis ház, a lombos udvar, az ősi otthon nyugalma, hanem egy csendesen elringatott kis bölcső is vonja — méginkább vágyakozik Szalonta után. 10
