Kárpát, 1970-1971 (7. évfolyam, 1-3. szám)
1971-03-01 / 2. szám
Pohárnok Jenő: FÖLDRAJZI SÉTÁK A Hortobágy az utóbbi évtizedben már félig idegent vonzó látványosság volt, de részben még a régi célt szolgálta: edzett, jó mozgású, egészséges lovat, egészséges, minden betegségnek ellenálló szabad levegőn, istálló nélkül felnőtt marhát adni a gazdatársadalomnak. Amit pedig a nagyobb állatok nem tudnak lelegelni, a szikes föld silány apró fűvét legeljék le a juhnyójak. Debrecenből kifelé tartva a Látókép-csárdánál tárul ki elénk a végtelennek tetsző füves síkság, amelyen itt-ott mint néma őrszem áll néhány jegenye- nyárfa .. . Ha erősen süt a nap — ezt pedig már sokszor hajnalban elkezdi — az izzó levegő meggátolja a messze látási és mikor 25-30 ezer marha és ló járja a pusztát, nem látunk azon egyetlen élő, mozgó lényt. Néha sűrű, tejszínű tengervíz hullámzik elénk, azt hisszük elnyel, pe dig ez is csak a levegő játéka. Az izzó levegő, szélcsendes időben feltükrözi az égre a földről felkapott képet, meg bámuljuk a szép délibábot, mely jön és egy szempillantás alatt szétfoszlik. Hortobágy folyócskán átívelő “Százliku" híd mellett áll az egyetlen hortobágyi csárda, a Nagyvendéglő, amelyben a világ minden népének turistái találkoznak. Szép látvány is a ménes, a kéküngös, bronzbarna csikós, a két-három, néhol ötgémes kútnál az itatás. Szívesen látja vendégül a csikósnép, pásztor és gulyás a vendéget, megkínálja azzal, amit a csikóstűzbelyen, vagy a szolgafán csüngő bográcsban főz. A tüzelő ugyanaz, mint kétezer éve volt és ugyanaz, mint az ázsiai szteppék pásztorainak tüzelője: a minden kórokozó bacilust, baktériumol megölő napsütésben száradt marhatrágya, mit a kisbojtár tisztje összeszedni hegyes botvéggel a bogrács alá . . . Ott csüng a bogrács a nádból font "vasalóban” a tetőnélküli kis kunyhóban. Szép a csillagos tavaszi, nyári este is a Hortobágyon, mikor elpiben az állat, a ménest csak egy csengőslovu csikós körözi, mi meg a többiekkel a földre terített cifra szűrön, vagy subán hanyattfekve hallgatjuk az öreg számadó mesélgetését a régi szép betyárvilágról, amely letűni már rég. A Hortobágy is mind összéb szorul, tépi, szaggatja a motoreke, szikes földjét termőre forgatják a hatalmas talajfordító gépek. Búzát, kukoricát terem, árasztott területein pedig rizst ad a Hortobágy, amelyen hatalmas halastavakban ezrével várja a kövér ponty, hogy bütőkocsikban vigyék az éhes városi népeknek. A Hortobágyon folyt le 1944-ben a második világháború legnagyobb tank-csatája, melyben ezernél több német tank próbálta feltartóztatni az oroszok tankcsordáit. A Hortobágyi rizsföldeken pedig sok szenvedésre, könnyre, gyötrelemre sütött le az elmúlt években a nap, mert a komunistaellenes szerencsétlen politikai foglyok szenvedtek ott rongyosan, éhesen, terroristák vad hajszája alatt térdig vizet tiporva. Délibábos rónák csendjét, békéjét nem kímélte a háború és az istentelen, embertelen terroruralom. Elhagyjuk a Hortobágyot, járjuk tovább a hajdúk földjét, van azon még látnivaló .. . Útközben még mesélik, hogy télen a Hortobágyot száz és százezer vadliba látogatja meg és messze földről jönnél* a vadászok mert itt gazdag zsákmányt ejthetnek. Nyaranta pedig el-elrepül darucsapat is még a Horto, bágy felett, de a daru mind ritkább, már nem költ magyai földön. A csikósok nagyszélü fekete kalpjában azonban ott a büszke darutoll. Ha kérdezzük, hol szerezték, azt mondják: Itt mán nem Iüvik, Debreczenben árújják а botban ... Búcsúzóul pompás képet látunk a könnyű szekérről. Egy hatalmas, kormos bika forog dühösen a zöldes- sárga mezőn, csaholó kis pulik kapkodják, hogy kifárasszák a remek állatot, mielőtt vak dühében kárt tehetne emberfélében . . . A legismertebb hajdú-város újabban Hajdúszoboszló lett. A mélyfúrás nyomán kitűnő és bőséges gyógyvíz tört elő és Szoboszló fürdője hamarosan Pöstyénnel vetekedett hírben, gyógyító erőben és látogatóban. Rheumát, köszvényt, angolkórt gyógyit a 73—76 fokos jódos, brómos, konyhasós, hidrokarbonátos víz, melyet ivókúrások golyva, epebántalmak, légzőszervi zavar gyógyítására használnak. Nagy, modern, nagyon szép fürdőhely lett Szoboszló, hol a háború előtt nem volt ritka vendég egy-egy rheumás indiai maharadzsa sem. Szoboszlón percenkint 6000 köbméter földgáz is tör elő. Mint az Alföld sok helyén, itt is ellátja a fürdőt, a várost világitógázzal. Mikor Hajdú vármegyétől búcsúzunk, szivünkben a sok szép, kedves emlék mellett a fájdalom csendes hangja is megszólal, mert arra gondolunk, hogy a hős és emberséges fejedelem, Bocskay István vájjon hogyan tud békén nyugodni haló porában, mikor a hajdúk szép földjébe benyúlva, Debreczentől keletre húsz kilométerre tilalomfa áll, amelyre azt festették 1920-ban Trianonban: Országhatár. A másik oldalon pedig ez áll: Romania Mare. Nagyrománia. Bihar vármegye kezdődik ott, ennek nekünk maradt földjén folytatjuk majd sétánkat, de átsétálunk régi emlékeket, megmaradt magyarokat keresni a tilalomfán túlra is. 48
