Kárpát, 1970-1971 (7. évfolyam, 1-3. szám)
1971-03-01 / 2. szám
MECSÉRY EZREDES KOPONYÁJA A keményfejű magyar” kifejezés nem csupán egyszerű szólásmód, szokás-mondás. A Hadtörténelmi Múzeum ritkaságai között egy ilyen kemény magyar koponyának mása látható: irtóztató mély seb tátong közepén, mintha taglóval szelték volna ketté s e körül még néhány rettentő kardvágás összeforrott barázdája mélyül a csontba. A borzalmasan összeszabdalt koponya valaha Mecséry Dániel generálisé volt, aki halálosnak mondott sebesülése után még tizennyolc esztendőt ért meg teljes egészségben. Mecséry Dániel 1759 szeptember 29-én született Kőszegen. Már apró gyerekkorában félárvaságra jutott, nyolc testvérével egyetemben. Mikor fölserdült, anyja Sopronba küldte jogot tanulni. Itt azonban, mint egyik életrajzírója mondja: ‘‘principálisa oly dolgokat tétetett vele, melyek —< Nyugalom! Nincs semmi veszély! Akkor még magam sem hittem, hogy igazat mondok Nagynehezen mégis sikerült megnyugtatni a felizgult utasokat, ami annál könnyebben sikerült, mert hiszen a hajó úgy feküdt a parton, mint egy feldöntött ház. Csak reggel néztünk utána — miközben a kísértet ügyében nyomoztam — voltaképpen hol is lehetünk. Kiderült, hogy a keletamerikai, illetve újskóciai partok egyik Ieghirhedtebb hajótemetőjére, a szárazföldtől mintegy százötven mérföldnyire fekvő Sable sziget homlokzátonyaira futottunk fel a hajóval. A nagy zűrzavarban, míg a sötétség tartott, tökéletesen elfeledkezett mindenki a kísértetről. A ‘‘kísértet” akkor kezdett újból kísérteni, mikor már minden rendbe jött, vagyis amikor a City of London gőzös, hajópénztárunkból kivasalt utolsó dollárezresünk ellenében levontatott bennünket a zátonyról. A szerencsés menekülés emlékezetére pezsgőt bontattam és megbíztam egyik tisztemet, vigyen reggelit a kísérletnek, nehogy éhenhaljon szegény. El lehet képzelni, hogy ugrott szét a szalonban összegyűlt társaság, mikor a megrémült tiszt ama kérdésére, hogy a kísértet hol található, a sarokban álló hatalmas pohárszékre mutattam: <—1 Nyissa fel az ajtaját, de vigyázzon, mert a kísértetnek körmei is vannak! Kartársam kinyitotta a pohárszék ajtaját. A meglepetéstől senki sem tudott szóhoz jutni. A kísértet helyett egy csinosan öltözött leány lépett ki és bemutatkozott: <—• Mary Pat ujságírónő vagyok New-Yorkból és Southamptonba utazom. Hogy elfelejtettem jegyet váltani, annak az az oka, hogy hat hónapja nem kerestem semmit. Viszont bemutatok egy levelet, amely az önök részére elég garanciát nyújt az útiköltségre vonatkozóan. Átnyújtott egy levelet és mi nevetve olvastuk: “Alkalmazzuk önt, ha mint potyautas teszi meg az ulat Newyorkból Southamptonig a Queen Charlotte gőzösön. — Daily Sketch, London.” becsületérzésével meg nem egyeztek.” Erre otthagyta a jogtudományt. Bécsbe szökött és sikerült bejutnia kadétnak Esterházy Miklós herceg testőrkapitány ezredébe. Elsőrendű katonai talentumnak bizonyult. Tehetsége olyan szembeszökő volt, hogy feljebbvalói soronkívül léptették elő s már 1783-ban, vagyis 24 éves korában gróf Esterházy Imre lovas-generális ezredébe kerül, mint “ezredi segédnök.” 1792-ben kitör a francia háború. Mecséry Németalföldön vitézkedik; kapitány lesz, majd őrnagy, megkapja a Mária Terézia-rendet. Már ekkor a csaták legendás hőse gyanánt emlegetik, fejedelmek sietnek üdvözlésére, ha valahol megjelenik. Pedig még messze van az idő, mikor azokat a sebeket fogja kapni, melyek nevét örökemlékezetessé teszik. 1805-ben megint megdördülnek Napoleon ágyúi. Mecséry ekkor már generális-őrnagy. Az osztrák sereg — mit lehetett egyebet csatát csatára vesztett, visszavonult, kapitulált, megszaladt. A legnagyobb szaladás Nürnberg alatt történt, ahol Murat lovassága szétugrasztotta Ferdinánd seregét. Mecséry is menekülhetett volna; mikor egy fővezér szalad, merő tiszteletlenség lenne több bátorságot mutatni; az illem azt parancsolja, hogy a tisztjei vele szaladjanak. De Mecséryben felbuzdult az ősi magyar dacos, konok, bolond virtus: odadobni a maga bátor életét, hogy fedezze a futamodókat. Aschenau falunál összeszedett néhány csapatot és elébeállt a Murat rohamának. Az eredmény nem lehetett kétséges. Minden francia katonában akkor Napoleon lelke lobogott, sokszoros tülerejük is volt, a lovasroham legázolta Mecséry embereit, ő persze nem adta meg magát, hanem addig vagdalkozott, míg végre tizennégy mély sebbel lefordult a lóról. Az összeszedett sebesültekkel együtt ő is Nürnbergbe került. Két ezredorvos kezelte egy darabig. Azután úgy gondolták, hogy ilyen rettentő sebe két nem lehet kiheverni, minek töltsék hát vele a drága idejüket. Az egyszerűbb megoldási módot választották: otthagyták a beteget, elpárologtak és holthírét költötték, előlegezve a biztosra vett véget. A nürnbergi polgári orvosokban több volt az emberi érzés. Nem hagyták el a halálravált vitézt; gondozták, gyógyítgatták 7 teljes hónapon keresztül. Volt egy segítőtársuk is, szép fiatal német leány, a neve is ránk maradt: Blank Karolina, az ottani főpostaigazgató leánya. Ö ápolta hosszú hónapokon át az idegen katonát, ellátta mindennel, ami kellett, saját kezével szaggatta a sebkötő tépést. (Ami még csodálatosabbá teszi a gyógyulást, viszszapillantva a mai sterilizált kötszerek távlatából.) Szóval, a becsületes német orvosok s a derék német kislány egyesült igyekezete elrontotta a nürnbergi asztalosok üzletét: egy koporsóval kevesebbet kellett csinálniuk. Mecséry, a halottnak hirdetett, elbúcsúztatott vitéz meggyógyult. Mik or először ment ki az utcára, Karolina babérkoszorúval lepte meg, a nép az ablakba tódult, az utca járókelői sorfalat álltak és levett kalappal köszöntötték a hőst. 41
