Kárpát, 1970 (6. évfolyam, 1-4. szám)

1970-04-01 / 4. szám

hogy helyette a főkertész apró, korcsnövésü szegélyvirágokat ültethessen el. Úgy, mint a szőlőintézőéknél, a számtartónál és bent a kastélyban: kiméricskélt, szigorú vonalú kertet. Nem és nem! Legyen inkább százszor “parasztkert” az övé, nem öli meg a virágait, nem cseréli el hideg arcú füpázsitra és torz, nyesett virágokra.

Egy hétig dacolt. Egy hétig folyton temetett. Mert úgyis tudta, ez lesz a vége: engedni kell. Mindég az asszony enged, mióta a világ a világ. Az okos asszony, a békességért.

Egy kiadós, nyári zápor után megérkezett a főkertész. Napsütött arcából vidáman csillogott a vigasztalás:

— Ne búsuljon, tekintetes asszony, pár órán belül olyan kertet varázsolok én ide, hogy mindenki megirigyeli. Ezt a sok vacakot kihányom, már vágják kint a pázsitkockákat is, egy-kettőre rend lesz itt.

A kertészlegények egymásután behordták a kocsikról a lapos, széles ládákba szorított palántákat, virágzó töveket, aztán marokra fogták dédelgetett borzas virágait és az útszélre rakásra dobálták.

Össze kellett harapni á száját, hogy sírva ne fakadjon. Pillanatok alatt megöltek mindent. A pillangók ijedten köröztek a levegőben, nem értették a hirtelen virághullást. A méhek döngve belefúrták magukat a kitépett halomba, kétségbeesett jelszóval, hogy mentsük, ami menthető. Akkor ötlött az ő eszébe is, hogy az ijedten kereső kis állatokat látta: a méhes előtt van hely. Megpróbálja, hátha még valamelyik életre kel. Előkiáltotta a konyhalányokat, vigyázva kosárba szedette a kidobott kis növényeket és a méhes elé vitette. Maga is nekigyürkőzött és amit csak lehetett, a nedves, esővert talajba, elültetett Mikor a búsan lecsüggedt fejű kis pajtásait látta, mégis csak kicsordult a könnye.

A főkertész mért, vonatozott, spárgát feszített, hogy kínosan rendbe tartott virágai nehogy félrelépjenek.

Egyik vonalon sötéten bágyadt lobéliák húztak egyenest, másikon apró rózsaszín virágú begónia büszkélkedett, a harmadikon csillagfejü aggerátum nyújtogatta illattalan fejecskéjét. A pázsitkockák mereven sorakoztak és az elvérzett szarkaláb-katonák helyén, szabályos sokszögben, tarkalevelü szegélynövénykék unatkoztak kényesen.

De este megveregette arcát az ura és belecsókolt könnyes szemébe: Látja, kis bolondom, mennyivel

szebb most a kertünk, most már nem csúfolhatja ki magát senki. Hiszen csak magáért akartam, hogy senki ne találjon kivetni valót a maga gazdasszonykodása körül.

Ilyen szavak után nem lehetett tovább könnyezni.

És odakint a méhes előtt a kitépett kis borzasok

Kosztolányi Dezső:

HA NEGYVENÉVES .. .

Ha negyvenéves elmúltál, egy éjjel, egyszer fölébredsz és aztán sokáig nem bírsz aludni. Nézed a szobádat ott a sötétben. Lassan eltünődöl ezen-azon. Fekszel, nyitott szemekkel, mint majd a sírban .Ez a forduló az, mikor az életed uj útra tér.

Csodálkozol, hogy föld és csillagok közt éltél. Eszedbe jut egy semmiség is.

Babrálsz vele. Megírnod és elejted.

Olykor egy-egy zajt hallasz künn az utcán. Minden zajról tudod, hogy mit jelent.

Még bus se vagy. Csak józan és figyelmes. Majdnem nyugodt. Egyszerre fölsóhajtasz,

A fal felé fordulsz. Megint elalszol .

ÖTVEN FELÉ

ötven felé kivetjük önmagunkból mindazt, ami cifra s szedett-vedett lom, s olyan komor, fönséges lesz a lelkünk, olyan hideg és kongó, mint a templom.

VERS

Sár és virág, kavargó semmiség, de hirtelen, mint villám, hogyha lobban — két sor között — kinyil nekünk az Ég.

mind megfogamzottak. Előbb még sínylődve, betegen tűrték a helyváltozást, aztán egyszerre nekiiramodtak és versenyezve tolták kis pofácskájukat egymás hegyén-hátán a nap felé. Az asszony innét vitt be illatot a szobák vázáiba és esténként idejárt ki hazaemlékezni.

Kint erősen sötétedni kezdett. Az asszony hirtelen abbahagyta a virágtisztítást, beszaladt, hogy felöltözzék, mire az ura visszaérkezik. Egy-kettő, gyorsan, gyorsan, hogy az ura örüljön készségének és elfelejtse az előbbi ellenkezést.

A férfi meglepetve szorította magához kipirult arcú asszonyát:

— Örülök, hogy ilyen bátran elszántad magadat. Tudod, hogy már azzal jöttem haza, hogy ha annyira nem akarod, hát inkább itthon maradunk.

Az asszonynak elég volt ennyi. Megbékélt szívvel mondogatta magáiban: Nem fontos, hogy igazunk legyen, ha szeretetet kapunk helyette.

15