Kárpát, 1970 (6. évfolyam, 1-4. szám)

1970-04-01 / 4. szám

ARANYGYAPJU

Havasesőt szórt a pásztor — gyermekekre Április.

Köztük voltam s a fagyástól dideregtünk a dilis szélben, szedve nyirfa —, füzrőzsét: lenne lángos tűz.

De a rőzse csak füstölgött.

Körötte mint kőkori kisemberék, pár kisördög guggolt s gajdolt gunyori büvigét, mely átkot üz:

“Koldus-tüz, koldus-tüz!”

Virágvasárnapi barka,

hóvirág, “Téltemető”,

hérics nyílt már, — de sok tarka,

szívet-lelket éltető

virág-álmát Földanyánk

még nem mosolyogta ránk.

Végül rőzsénk már szégyelte koldus-voltát s lobogott; pernye, szikra szállott szerte, míg parazsát a botok piszkálták. A krumpli sült.

Havat-hozó szél fütyült.

Három üsző, három birka: ezt őriztem akkor én.

Tarisznyámban Írón, irka.

Mert szántott két nagytehén, igy: szükség volt néha rám.

(Néptanító volt apám).

... Ez lett sorsom ... Telt az irkám ...

Versnyájakat terelőn,

tilinkóztam ... Aranybirkám

tüskebokros legelőn

aranygyapjú-fonalat

hagyott el, hol elhaladt.

Könnyes még a nagyar rőzse.

Kell, hogy arany huzalok, sürgöny-drótok kössék össze a szívünket: hogy halott nem volt s nem lesz a Haza!

Tüzoszlop lesz Igaza!

Április van, — s éltem ősze lappang benne! Gondolat szárnyas lován szedem össze a sok arany fonalat,

bement nagy átalakulásnak, az új korszak szellemének”. (4) A szenttéavatás akkor szokásos szertartásához híven 1083. augusztus 20-án — Szent István tetemének ‘felemeltetése’ után — ünnepnapját is Szent László magyar király rendelte el. Szent István tehát valójában magyar nemzeti szent volt. Az egyetemes Egyház szentjeinek sorába csak akkor emelkedett, amikor a római pápa Buda török megszállás alól való felszabadításának, 1686. szeptember 2-ának emlékéül ezt a napot Szent István király egyházi ünnepévé nyilvánította. XI. Boldog Ince pápa elismerte, jóváhagyta és megerősítette a magyar nemzet részéről 603 évvel korábban elődjének, VII. Gergely pápának előzetes hozzájárulásával foganatosított szenttéavatást s az első koronás magyar király szentként való tiszteletét a II. Vatikáni Zsinat után életbelépő új rendezés is érintetlenül meghagyta az egyetemes Egyház liturgiájában. Minden jel arra mutat, hogy “I. István” — ahogy az anyagelvüség otthoni hívei nevezik Szent Istvánt — a magyar nép számára is örökké szent marad. Mint ahogyan épen maradt jobbja (a Szent Jobb) és a Dukasz Mihály bizánci császár I. Géza királynak adományozott ékes koronájával egybeforrasztott koronája (a Szent Korona) szent számára. Tekintélyi döntés nélkül és hatalmi elhatározás dacára is. Nemzeti életének mai béklyóbaverése idején: a maga népi felségjogán.

Szent István születésének ezredik évfordulója után a ‘magyarok tündöklő csillagá’-nak fénye talán jobban ragyog és messzebbre világít, mint bármikor ezelőtt. Sokkal élesebben rajzolódnak ki benne azok a sötét árnyékok it, amelyeket a tagadás szellemének rosszakaratából útjába állított félremagyarázások, tévedések és túlzások vetnek s amelyek közül néhányra az előbbiekben rámutattunk. Ne felejtsük el azonban, hogy minél élesebb az árnyék, annál erősebb a fény. A “magyarok tündöklő csillaga” ezer év múltán sem kiégett hullócsillag, hanem a magyar és emberi látóhatár csúcsa felé ívelő sarkcsillag, amely ma megint utat mutat, igazságot követel és megújuló magyar életet ígér.

JEGYZETEK:

(1) Hegedűs Géza: Szent István ---- ezer év után A Magyar Hírek kincses kalendáriuma. 1970. 9*6. oldal.

(2) Eckhart Ferenc: Magyarország története, 39. oldal.

(3) Hóman Bálint: Magyar Történet, I. kötet, 180. oldal.

(4) Ugyanaz, 289-290. oldal.

mit elhagyott sok csöpp s nagy juh; kész a könyvem: köteggé gyűlt aranygyapjú.

Mécs László

Pannonhalma. 1969. április 15.

8