Kárpát, 1970 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1970-03-01 / 3. szám
hol vannak mindahányan? Hol van a bátyám, kisöcsém, és miért vagyok hazátlan? Bocsáss meg, szegény, megiratlan vers, most nem gondolok rád; azt kérdem szenvedőn, riadtan: hol van szép Magyarország?! Zimányi Rudolf A NÉMÁK GYÜLEKEZETE Jean Baptiste Colbert (1619—1683) francia államférfi, XIV. Lajos pénzügyminisztere, erőszakos, ellentmondást nem tűrő ember volt. Egy alkalommal Párizs és a nagy francia városok előkelőbb kereskedőit egybe hivatta, hogy a kereskedelem emelésére vonatkozó tennivalókról tanácskozzék velük. A kereskedők a hívásra megjelentek, azonban egyik sem merte a száját kinyitni, mindegyik azt várta, hogy más törje meg a jeget. — Uraim — szólt végre a miniszter, — némák gyülekezete ez? — Nem, monseigneur — felelte Haron orleansi kereskedő, — nem vagyunk némák, de attól tartunk, hogy megsértjük, ha valami olyat találnánk mondani, ami nem tetszenék önnek. —■ Csak rajta, uraim — bátorította a kereskedőket Colbert, — beszéljenek nyíltan, aki legszabadabban fog beszélni, az a királynak legjobb szolgája lesz s nekem barátom. Három erre megragadva a szót, így folytatta : — Monseigneur, miután parancsolja s megígéri, hogy kegyesen fogadja, amit bátrak leszünk előterjeszteni, nyíltan kimondom, hogy midőn kegyelmességed a minisztériumba lépett, a szekeret felfordítva találta s azóta felelmelte ugyan, de csak azért, hogy a másik oldalára fordítsa. Erre az éles megjegyzésre a miniszter tűzbe jött s ingerülten mondtá: — Miféle hangon beszél ön itt, barátom? — Monseigneur — felelte Haron, — legalázatosabban bocsánatot kérek kegyelmességedtől azért a badarságért, melyet elkövettem azzal, hogy ígéretében hittem, biztosítom, nem fogok többé beszélni. A miniszter ekkor felszólította a többieket, hogy beszéljenek, de egyik sem szólalt fel többé s így az értekezlet véget ért. Megtudták az emberek a várban, hogy ez a tizenharmadik támadás az utolsó. Ha ezt visszaverik, elvonul a török sereg. És most úgy érezte minden magyar, minden erejét össze kell szedni, ezt a rohamot vissza kell verni, mert ha sikerül, megszabadultak! De nemcsak a magyarok, a törökök is összeszedték minden erejüket. És “ekkor volt alkalmatosságuk az Egri Asszonyoknak bátor vitézségüket bebizonyitani, az engedő katonák segítségére sietvén. A haza szeretetéből lelkesítve, férjeik, fiaik és atyáik veszedelme által felbosszantva, a merész budai és pesti törökökre nagy szikladarabokat hömpölyögtetnek, forró vizet cs szurkot öntenek ezen magyar hölgyek: végre pedig fegyvert ragadván, a tolongó ellenség sürü rendjei közé vetik magukat, a halál megvetésében, a bátor elszánásban a férfijakkal ditsőségesen vetekedvén; úgy hogy a vad pogányság erejének megrontása nagy részint nekijek és a Pethő vezérlése alatt segítségül siető tsapatnak tulajdoníthatók. Elnyomott bosszúval kénytelen a dölyfös Aly ezen Magyar Amazonokkal vegyitett seregetske előtt megfutamodni, minek utána legjobb katonáit, sőt alvezéreit elvesztette és tulajdon arany zászlóját a győzedelmesek kezében hagyta volna”. így harcoltak az egri nők. Pedig nem is harcolni jöttek ki a bástyákra, csak lelkesíteni a katonákat, egy ital borral felfrissíteni lankadó erejüket. De mikor látták, hogy a túlerő inár-már győzedelmeskedik, kardot is ragadtak, úgy siettek a férfiak segítségére. Vizet forraltak, hogy a bástyákat megmászó törökökre zúdítsák. Nehéz köveket görgettek az ostromlókra, égő szurokkoszorukat dobáltak, hogy megbontsák soraikat. Mint a mondái amazonok, úgy harcoltak Dobó Klára Katica és társai, az egri hősnők. Harcoltak és győztek. Az utolsó erőfeszítés se sikerült, a másfélszázezernyi török had feladta a harcot. Tizenhárom öldöklő, véres roham után belátták, nem bírnak Dobó István nem is kétezer emberével. Dobó Klára Katica, az egri nők további sorsáról nem emlékszik meg a történelem. Sőt Dobó Klára előbbi életéről se íadunk semmit. Azt se tudjuk, mikor, hol született, ki voP édesanyja, Dobó István első felesége? Férjhez ment-e később, hogyan folyt élete: nem jegyzik fel a krónikák. A tudós történetírók nem foglalkoznak az egri hősnő életével, de annál többet, szebben, lelkesebben dalolnak róla a költők. A szájhagyomány mesél Eger várának csodaszép hősnőjéről, aki ezüst páncélban, arany sisakkal, mint a harc megelevenedett istennője jár-kel a bástyákon, akin nem fogott golyó, aki nem ismerte a félelmet, amikor küzdeni, harcolni kellett, sebesült hősnek segítséget nyújtani. Több mint négyszáz esztendeje ostromolta Ali és Achmed tengersok népe Eger várát, azóta mesél anya leányának az egri hősnőkről. Azóta él Dobó Klára Katica mint a hazaszeretet, önfeláldozás örökszép példája minden magyar leány szivében. De vele élnek a többiek is, a hős egri nők. “Mig a Mátra hegyét a szél fuvalma kerülli, Egri Dobó Klárának hire örökre marad! —” Benedek Rózsi. 50
