Kárpát, 1965 (5. évfolyam, 2-7. szám)

1965-04-01 / 4-7. szám

az eső: a földnek frissülést, a léleknek vig ujulást szerez hullásával . . .

Alkalmasint az egész vendégkoszoru igy gondolkozott, mert a belső részek ázását senki sem sietett a külső részek ázására fordítani.

Laji volt tán a legvigabban: kalitkából ág hegyére! . . .

De amint éppen valami vig történetet akart elmondani hadifogsága idejéből, valaki megbökdöste vállát.

Nézi . . . hát a Palkó áll háta mögött!

— Néné, hát te mit . . .

— Esernyőt hoztam kiednek! — mutatta meg Palkó a finom portékát. — Asszonyom futatott ide véle, hogy azt mondja: ne rostokoljon kied a korcsmában az eső miatt, hanem tüstént induljon haza .. .

Laji arca téglaszínűre lobbant.

A haragtól-e, vagy a szégyenkezéstől?

Palkó nyilván a haragra vélekedett, mert az esernyőt nagysebesen a lóca karjára akasztotta s búcsú nélkül kivillant az ajtón. Az esernyő nyelének közelében maradni? Jobb az eltágulás! A bivalybika sem mindig azt ökleli föl, aki fölhergelte, hanem akit elől talál.

Vájjon észrevették-e a Palkó követségét?

Laji félszegen hordozta meg tekintetét a cimboraságon. Biz az eset nem maradt észrevétlen, sőt — úgy látszik — a szembenülők szótételéből a háttal ülők is megértették a dolgot. Mindenfelől Lajira s a lócába akaszkodó esernyőre mosolygott a vendégkoszoru.

Cseresznyés Antal megint szóra fakadt.

— Most már látom Laji, hogy jó hitvestársad van! Csakugyan . . . még a gondolatodat is kitalálja . . .

— Nyilván hosszú életre szánt, azért vigyáz úgy az egészségedre! — szaporította Lajiné dicséretét Vargyas Péter.

— Az is módra jár — szipogott Sanyarú Símén Pál. — Az én feleségem hiába akarna esernyőt küldeni, mert a mi házunknál nem létedzik efféle úri nyavalya;

— No, csak az én feleségem próbálna engem esemyőküldéssel kisebbíteni — pattogott Kápolnás Ferenc. — A hátán szárítanám meg az esernyőt.

— Szűnjetek már gonoszok! — nyelvelt rá Róza asszony a gyülekezetre. — Te is Laji, ne hajts rájuk, a csufondárosokra . . .

Laji csak ült szavát veszítve, mint az orron csapott eb a küszöbön. Megtöltötte a poharat s fenékig hajtotta. Aztán fölszegte fejét, mint a kecskebakk, mikor öklelő társat keres magának.

De nem került öklelésre a dolog. Róza csendet, rendet csinált a fészekaljában.

Laji pedig fokról-fokra megint a cimborákhoz kedveskedett. Bent azonban forrt benne az indulat. Szabad igy cégérezni az embert? Hát már néhány percet sem lehet hasonló ivásu népek között lelki csöndességgel eltölteni? Örökké csak a szoknya mellett . . . barmok között, vagy kapa, kasza igájában? Kutyát sem tartanak örökké láncon! . . .

Ilyen sötét fellegek kavarogtak Lajiban.

Odakint pedig ezalatt tisztult az idő akaratja. Már egy ingben, lyukas kalapban is el lehetett szenvedni az esőt hazáig. Fel is szedelőzködött s el is szállingózott a vendégkoszoru, Laji kivételével. Laji a harmadik üveget is kikérte, bár nem nagyon fogadta már a természete. De hadd elmélkedjék az akaratos asszony a várakozásban!

Az eső múlása azonban csak rövid időre csappantotta meg Róza üzleti fogalmát. Mert a mezei menekültek helyét uj csapatok foglalták el. Ma már úgy sem lehet kétkezi munkát foganatosán végezni, jó lesz tehát kissé a romlott, fáradt testet a karos lócákon megpihentetni.

Az uj vendégek sem hagyták szótlan Laji jelenlétét.

— Néné, igy gazdagítod Rózát? Már harmadik üveggel?

— Ráér az ember esős időben . . .

— Bizony, még bele unhatunk! — sóhajtott Csóka Sándor. — Megint dugul napnyugaton, morognak is már a fellegek.

— Akkor jó lesz sietni! — hajtotta ki poharát Sós Elek. — Gyere Laji, sajdúljunk el fölazon, mielőtt megint ömleni kezd.

— Már én csak elhasználom ezt az előttem valót! Pénzem ára! — ragaszkodott Laji a rendhez.

—Ide rekedsz, ha nem igyekezel.

— Nekem ugyan kicsit határoz az eső! — legyintett Laji. — Mert nekem az én drága feleségem esernyőt küldött, látod-e! Bizony, ilyen gondos, jó feleségem van nekem. Azt akarta, hogy ne kelljen az idő állását lesnem, ülhessek itt, amig kedvem tartja.

— Jó társ, aki igy gondolkodik.

— Jó. Engem jól pártfogol az én kedves társam! — bólogatott Laji.

Az időjósnak igaza volt: csakhamar zuhogni kezdett az eső, de hatalmasan. Az emberek csodájára álltak a tornácokon és ablakokban.

Most kelt föl Laji s indult el fölfelé az uccán.

Az esernyőt azonban szép gondosan átgombol29