Kárpát, 1965 (5. évfolyam, 2-7. szám)
1965-02-01 / 2-3. szám
nak az embernek, hanem még annál is nagyobb baj, hogy mikor már megnyugodtunk valamelyest, mikor már lecsendesedett a haragunk, igen sok esetben akkor sem közeledünk egymáshoz, hanem tartjuk, sőt tápláljuk a haragot és ezzel persze még jobban elmérgesitjük a helyzetet. Pedig, hogy kezdetben könnyű mindenen segíteni és könnyű mindent legyőzni, az nemcsak a betegségekre, hanem minden egyébre, éppúgy a haragoskodásra is vontkozik. És hogy mennyire fontos pár megnyugtató szó, kis elnézés, béketürés, azt a legegyszerűbb, legparányibb eset is igazolja. — Langyos a kávém, hányszor mondtam már, hogy csak melegen szeretem. Ha nincs idő ahhoz, hogy rendes reggelit kaphassak, inkább semmi sem kell. Vagy megyek a kávéházba, na! — kiált a férj. És máris odacsapja a kanalat. Az asszony is felfortyan. Belekapaszkodik a könnyedén odavetett szóba. — Na! és el van intézve. Hű de jó dolgunk van, hogy már kávéházba járunk. Én és a gyerekek összehuzódunk, nincs egy jó ruhánk, nincs egy rendes kalapunk, esőben alig merünk kimenni, mert mindjárt átázik a cipőnk talpa. Kedves férjem pedig a kávéházba menne reggelizni. Jó is volna, elhiszem. Hadd lássam azt a kávét. Na mondhatom, egyebet se tud, mint szekirozni, hiszen ez csak úgy gőzölög. — Ez gőzölög, ez gőzölög magának? Ez magának elég meleg? Hát akkor igya ki! A férj persze még dühösebb lesz. Fölkapja felöltőjét, kalapját és köszönés nélkül elrohan. Becsapja maga után az ajtót. Az asszony áll, néz, elsírja magát, aztán csapkod. Kifakad, kiáltozik, azzal sem törődik, hogy gyermekei körül állják. — Byen ember, ilyen durva fráter és eh-* hez kellett nekem feleségül menni. Na,“; megállj! 3 Nem riad vissza a szitkozódástól sem, nem törődik semmivel. Szipogva végzi aj munkáját. Egyre előtörő könnyei mindenben akadályozzák. Dühös a gyerekekre is, egyre kiabál, hogy ne lármázzanak, odaégeti a húst, elsózza a levest. Délben vörösek a szemei, rángatódzik az ajka, szót sem bír szólni. — Akkor ezt fogja tenni egész életén, —■ bólintott komolyan Béla. — Hadd nevelje őt valamelyik kolostor, hogy megtanulja Isten dicséretét s könyöröghessen egy porig sújtott, ínséges országért. A gyermek megszületett, 1242-ben, Kiissza várában s Margitnak keresztelték az elhalt kis királylány emlékére. Majd a tatárok elvonulása után Mária királyné hazatért gyermekeivel Visegrádra s három esztendeig aggodalmasan őrködött a kislány fölött. Ezalatt ismerte meg Tamás, bodoméri ispán fiatal özvegyét, aki örömmel egyezett bele, hogy az udvarhoz csatlakozzék és saját kislányával, Erzsébettel együtt, a kis királylány gondozását is elvállalja. A lányka fejlődése során Mária királyné úgy találta, elérkezett fogadalmuk beváltásának az ideje. Három és féléves volt a gyermek, amikor a veszprémi Szent Katalin kolostorba került s gyermeki léptei, tiszta szava köré ettől kezdve alakul a lemondás angyalának, Isten szeplőtlen bárányának hófehér legendája. “... ezenképpen hagyá őket a királyné asszony a klastrombán és ő maga elméne ...” Margit legkedvesebb barátnője, gyermektársa, a kis Bodoméri Erzsébet 1-2 évre rokonságához kerül, mert édesanyja, Olympiadis néven maga is beöltözik apácának, hogy a kis királylány mellett maradhasson. így a kis Erzsébet csak később kerül be a veszprémi klastromba s amint Margit élete végéig anyjának szólítja Olympiadist, azonképpen a kis Erzsébettel testvéri viszonyban van. De odakerülése idején talál más barátnőt, játszópajtást a klastrombán. Mert az apácák szívesen látták a gyermekek vidám játékait, nem tulhangos mulatozását. Gyengéd erőszakkal, üdülésképpen még oda is kényszeritették néha a különhuzódó Margitot a többiek közé, játsszék velük. “Ez időben Szent Margit asszony még jól nem szólhat vala...” . . Gyermekes, ártatlan játékok voltak ezek, hiszen a kicsinyek még jóformán beszélni sem tudtak, mikor a kolostorba kerültek. Pósa ur Stefanája két esztendős, mikor odahozzák, Margit sem töltötte még be a negyedik esztendőt. Ábécét jjanulnak és énekelnek. Már tudják a Miatyánkot, Üdvözlégyet, I diszekegyet, amelyet a tanitóapáca addig ismételt velük, mig |negjegyezték. Lassan-lassan megtanulják a himnuszokat s a «zsoltárokat s később már a karimádságon is résztvesznek.- —1 Csitt! — intett ilyenkor társának odakinn a szolgáló ^.apáca, — hallgasd csak! A kicsi szentünk énekel azzal a sze*lid kis ezüstcsengő hangjával. Mert az apácák maguk közt gyakran nevezték szentnek Margitot, mióta egyszer észrevették, hogy a zajos gyermeksereg elcsendesedve követi a kis királylányt, s különös játékba kezd. Oltárt készítettek a kolostor egyik termében, aztán felnőtt apácák ruháját vették magukra s buzgón imádkoztak a 42
