Kárpát, 1965 (5. évfolyam, 2-7. szám)

1965-02-01 / 2-3. szám

gelőn rejtőzködtek, előrerohantak és csipkedni kezdték a támadók lábikráját. Természetesen ez az egész támadás csak egy zavart keltő manőver volt, mégis néminemű fel­fordulást okozott. Gömböc most már a második tá­madásra is kiadta a jelszót. Muriel, Benjamin s a birkák Gömböccel az élükön rárohantak a csoport­ra és taszították, öklelték őket minden oldalról s Benjámin nekikfarolva ugyancsak rugdosta a tá­madókat. De a husángok és a szegestalpu bakancsok ismét győzedelmeskedtek, s Gömböc röffenő jelé­re visszavonulást színlelve a gazdasági udvar felé szaladtak. Üdvrivalgás szakadt ki az emberekből. Úgy történt minden, ahogy azt előre elképzelték: fu­tásban az ellenség és ők nagy össze-visszaságban törtettek utánuk. Gömböc persze egyébre se várt! Mihelyt a gazdasági udvar belsejébe értek, a há­rom ló, meg a három tehén s a maradék disznók, kik idáig a félszerben rejtőzködtek, nagy hirtelen talpon teremve támadásba lendültek Gömböc je­lére. Őmaga Jonesra rontott. Jones észrevette és kapásból tüzelt, A sőrétek Gömböc hátát súrolták és egy birka holtan rogyott össze. Gömböcnek se kellett több! Neki Jenesnek. Jones megtántorodott s beleesett egy rakás trágyába, kiejtve kezéből va­dászfegyverét. De a legfélelmetesebb támadó vas­gyuró volt. Hátsó lábaira ágaskodva a két első lá­bával úgy osztogatta a csapásokat, mint egy pari­pa. Első rúgása egy rókásfarmi istáüófiut ért s az koponyájára kapva az ütést, élettelenül nyúlt el a sárban. Néhány támadó, ki szemtanúja volt a jelenetnek, észnélkül dobta el a husángját és futás­nak eredt. S a következő pillanatban már vala­mennyi pánikszerűen menekült a nyomukban tör­tető állatok elől. Azok meg rúgták, döfték, öklel­ték és harapták őket, ahol érték. Nem volt állat, .ki a maga módján elégtételt ne vett volna! Még a tetőn gubbasztó macska is egy hatalmas ugrással a zsemlyeszőrü tehén hátán termett, aki kínjában ugyancsak hatalmasat bődült, mikor a harcias macska karmai a nyakába, mélyültek. S mikor az emberek kapuközeibe értek, megkönnyebbedve for­dultak rá az országúira. És igy, ötperccel a táma­dásuk után, szégyenletes vereséggel távoztak, nyo­mukban a sziszegő libákkal, akik most szabadon csipdeshették remegő lábikráikat. Az emberek egyetlen kivételével elhagyták a farmot. Hátul a szérüskertben Vasgyuró kapargál­­ta a földet az istállófiu előtt, aki arcára esve fe­küdt a lucskos földön. A ló igyekezett hátára for­dítani a fiút, de a fiú nem mozdult. — Meghalt, — mondta Vasgyuró mély szomo­rúsággal. — Pedig igazán nem akartam ilyen bor­zalmas dolgot elkövetni. Elfelejtettem, hogy a pat­kóim vasból vannak. Ki fogja nekem elhinni, hogy nem készakarva tettem? — Semmi érzelgősség, elvtárs! — .kiáltotta Gömböc, akinek a sebéből még mindig szivárgott ai vér. — A háború — háború. S jónak csak a holt jó az emberek között! — De én senki életét sem akarom elvenni, még az emberét sem — ismételgette Vasgyuró, s a szemét elfutotta a könny. — Hol van Mollie? — kiáltotta izgatottan va­laki. Mollie eltűnt. Nagy riadalom támadt egy pil­lanatig. Attól tartottak, hogy bántódása esett, vagy ami még ennél is rosszabb, az emberek el­hurcolták. Végül is rábukkantak az istállójában. lOtt állt a jászoly előtt, fejét a szénába fúrva. Mi­kor a puska elsült Mr. Jones kezében, Mollie azon nyomban kereket oldott. Visszatérve Mohiétól az istáüófiut már nem találták a helyén. Úgy látszik, csak eszméletét veszthette s hogy közben magá­hoz tért, el is tűnt a farmról. Az állatokon valójában csak most tört ki az izgalom, mert mindegyik a saját hősiességét me­sélte s lehetőleg úgy, hogy tulkiabálja a többit. Aztán egy rögtönzött győzelmi ünnepbe kezdtek. A zászlót felhúzták s az ANGLIA BARMAI-t jó­­néhányszor elénekelték, majd a csatában elesett birkának adták meg a hősi halottnak kijáró vég­­tisztességet, galagonya bokrot ültetve a sírjára. A sir fölött Gömböc beszédet tartott, kihangsúlyoz­va, hogy az Állatfarmért minden állatnak halni dicsőség, ha a helyzet úgy hozza magával. Az állatok ezután közös akarattal Hősi Ér­demrendet alkottak, s az “Első-Osztályú Barom” titulust Gömböcnek és Vasgyurónak adományoz­ták. A kitüntetés jele egy réz medáliom volt (egy régi lószerszámról való réz mütyürke, amit a szer­számos kamrában találtak), amit ünnepnapokon a mellére tűzhetett a hős. Ugyancsak életre hívták a “Másod-Osztályú Barom” rendet is s ennek az érmét az elesett birkának ítélték oda. Az ütközet elnevezését illetőleg egy hosszú vi­ta támadt. Végül is Marhafélszeri Csatának nevez­ték el, mivel a csata végső kimenetelét e leshely­ről való kirohanás döntötte el. Mr. Jones puskáját megtalálták a sárba taposva, amihez tudomásuk szerint töltények is vannak a farmházban. Majd úgy döntöttek, hogy a puskát a zászlótartó lábá-38

Next

/
Thumbnails
Contents