Kárpát, 1965 (5. évfolyam, 2-7. szám)

1965-02-01 / 2-3. szám

gelőn rejtőzködtek, előrerohantak és csipkedni kezdték a támadók lábikráját.

Természetesen ez az egész támadás csak egy zavart keltő manőver volt, mégis néminemű felfordulást okozott. Gömböc most már a második támadásra is kiadta a jelszót. Muriel, Benjamin s a birkák Gömböccel az élükön rárohantak a csoportra és taszították, öklelték őket minden oldalról s Benjámin nekikfarolva ugyancsak rugdosta a támadókat.

De a husángok és a szegestalpu bakancsok ismét győzedelmeskedtek, s Gömböc röffenő jelére visszavonulást színlelve a gazdasági udvar felé szaladtak.

Üdvrivalgás szakadt ki az emberekből. Úgy történt minden, ahogy azt előre elképzelték: futásban az ellenség és ők nagy össze-visszaságban törtettek utánuk. Gömböc persze egyébre se várt! Mihelyt a gazdasági udvar belsejébe értek, a három ló, meg a három tehén s a maradék disznók, kik idáig a félszerben rejtőzködtek, nagy hirtelen talpon teremve támadásba lendültek Gömböc jelére. Őmaga Jonesra rontott. Jones észrevette és kapásból tüzelt, A sőrétek Gömböc hátát súrolták és egy birka holtan rogyott össze. Gömböcnek se kellett több! Neki Jenesnek. Jones megtántorodott s beleesett egy rakás trágyába, kiejtve kezéből vadászfegyverét. De a legfélelmetesebb támadó vasgyuró volt. Hátsó lábaira ágaskodva a két első lábával úgy osztogatta a csapásokat, mint egy paripa. Első rúgása egy rókásfarmi istáüófiut ért s az koponyájára kapva az ütést, élettelenül nyúlt el a sárban. Néhány támadó, ki szemtanúja volt a jelenetnek, észnélkül dobta el a husángját és futásnak eredt. S a következő pillanatban már valamennyi pánikszerűen menekült a nyomukban törtető állatok elől. Azok meg rúgták, döfték, öklelték és harapták őket, ahol érték. Nem volt állat, .ki a maga módján elégtételt ne vett volna! Még a tetőn gubbasztó macska is egy hatalmas ugrással a zsemlyeszőrü tehén hátán termett, aki kínjában ugyancsak hatalmasat bődült, mikor a harcias macska karmai a nyakába, mélyültek. S mikor az emberek kapuközeibe értek, megkönnyebbedve fordultak rá az országúira. És igy, ötperccel a támadásuk után, szégyenletes vereséggel távoztak, nyomukban a sziszegő libákkal, akik most szabadon csipdeshették remegő lábikráikat.

Az emberek egyetlen kivételével elhagyták a farmot. Hátul a szérüskertben Vasgyuró kapargálta a földet az istállófiu előtt, aki arcára esve feküdt a lucskos földön. A ló igyekezett hátára fordítani a fiút, de a fiú nem mozdult.

— Meghalt, — mondta Vasgyuró mély szomorúsággal. — Pedig igazán nem akartam ilyen borzalmas dolgot elkövetni. Elfelejtettem, hogy a patkóim vasból vannak. Ki fogja nekem elhinni, hogy nem készakarva tettem?

— Semmi érzelgősség, elvtárs! — .kiáltotta Gömböc, akinek a sebéből még mindig szivárgott ai vér. — A háború — háború. S jónak csak a holt jó az emberek között!

— De én senki életét sem akarom elvenni, még az emberét sem — ismételgette Vasgyuró, s a szemét elfutotta a könny.

— Hol van Mollie? — kiáltotta izgatottan valaki.

Mollie eltűnt. Nagy riadalom támadt egy pillanatig. Attól tartottak, hogy bántódása esett, vagy ami még ennél is rosszabb, az emberek elhurcolták. Végül is rábukkantak az istállójában. lOtt állt a jászoly előtt, fejét a szénába fúrva. Mikor a puska elsült Mr. Jones kezében, Mollie azon nyomban kereket oldott. Visszatérve Mohiétól az istáüófiut már nem találták a helyén. Úgy látszik, csak eszméletét veszthette s hogy közben magához tért, el is tűnt a farmról.

Az állatokon valójában csak most tört ki az izgalom, mert mindegyik a saját hősiességét mesélte s lehetőleg úgy, hogy tulkiabálja a többit. Aztán egy rögtönzött győzelmi ünnepbe kezdtek. A zászlót felhúzták s az ANGLIA BARMAI-t jónéhányszor elénekelték, majd a csatában elesett birkának adták meg a hősi halottnak kijáró végtisztességet, galagonya bokrot ültetve a sírjára. A sir fölött Gömböc beszédet tartott, kihangsúlyozva, hogy az Állatfarmért minden állatnak halni dicsőség, ha a helyzet úgy hozza magával.

Az állatok ezután közös akarattal Hősi Érdemrendet alkottak, s az “Első-Osztályú Barom” titulust Gömböcnek és Vasgyurónak adományozták. A kitüntetés jele egy réz medáliom volt (egy régi lószerszámról való réz mütyürke, amit a szerszámos kamrában találtak), amit ünnepnapokon a mellére tűzhetett a hős. Ugyancsak életre hívták a “Másod-Osztályú Barom” rendet is s ennek az érmét az elesett birkának ítélték oda.

Az ütközet elnevezését illetőleg egy hosszú vita támadt. Végül is Marhafélszeri Csatának nevezték el, mivel a csata végső kimenetelét e leshelyről való kirohanás döntötte el. Mr. Jones puskáját megtalálták a sárba taposva, amihez tudomásuk szerint töltények is vannak a farmházban. Majd úgy döntöttek, hogy a puskát a zászlótartó lábá-38