Kárpát, 1965 (5. évfolyam, 2-7. szám)
1965-02-01 / 2-3. szám
dattal tudod viselni és hallgatni tudsz olyan szörnyűségekről is, amelyeket az egész világnak kellene kikiáltanod. * A tehetséget ma is pártigazolvány bizonyltja és a tagok becsületét a csoportvezető hangereje szerint egy külön “bizottság” állapítja meg. Ezért szaporodnak a bizottságok, alkalmi énekesek és reklámfestők és tűnnek el, vagy merülnek hallgatásba a tehetségek. * Tegnap egy “mohamedánnal” ebédeltem s megállapitottuk, hogy egyformán tiszteljük Gandhit, akinek halála a jóság tragédiája. A megértésről is beszélgettünk, amelynek föltétlenül meg kell lennie — más dolgokban is — közöttünk, ha szabadnak és függetlennek akarjuk látni hazánkat. A fegyvertelen, de eszményeikhez mindig állhatatos, névtelen hősök emlékének áldoztunk, akik a mindennapnak szürke csatáiban, beteg és gonosz törvények között szivesen védelmezik a szabadságot s a hitet. Ekkor ment át a termen egyrégi “hindu” barátom és hűvös köszönése arra figyelmeztetett, hogy “tisztátalannak”, vagy legalább is gyanúsnak tekint, mert egy “mohamedán” mellett ültem. Nem tudom, vájjon holnap, ha találkozom “hindu” barátaimmal, nem forditják-e félre arcukat? * Most egyre gyakrabban találkozom olyanokkal, akik utcán, gyűlésen, vagy magánlakásban azt kérdezik tőlem, hogy hova tartozom: Esztergomhoz, vagy Debrecenhez ? Mit is felelhetnék ezeknek, vagy a különféle kérdőívek küldözgetőinek? Istenhez és csaláldomhoz való viszonyom az én magánügyem, amit mindenkinek kötelessége tiszteletben tartam. Hiszek Istenben és becsülöm családomat és azt a vallást, amelyben fölnevelkedtem. De a kérdezőről, aki ezt tudni akarja, mást nem gondolok, min azt, hogy nem tartom gentleman-nek. * Esztergom és Debrecen, Róma és Wittenberg az európai sötétségben fáklyát tartanak és nem csak szellemi fényűzés, de taktikai hiba is lenne azon gondolkoznunk, hogy melyiknek a lángja csap fel magasabbra. A hívők tüzei ma Amerikától Kínáig és Alaskától a Fokföldig, végig az egész világon egy célért lobognak. Nem érünk rá vitatkozni, Ítélkezni, vagy veszekedni, hogy melyik lángra van nagyobb szükség. Csupán egy érdekelhet, hogy ki tartozik a hívők közé. Hinnünk kell — ma jobban, mint bármikor — a hívők közösségében és abban, hogy a hit győzedelmeskedni fog. Maradjon tehát a mi személyes ügyünk, hogy egy vagy két szín alatt áldozunk Istennek és állva, vagy térdet hajtva tisztelgünk az egyetlen Fény előtt. Legyünk egyszerűen csak emberek, hívők és magyarok! * Két lényeges különbséget látok 1848 magyar szabadságharca és mai küzdelmünk között. Az első, hogy száztizenhat évvel ezelőtt fegyverrel a kezünkben harcoltunk az elnyomók ellen. Ma fegyvertelenül védelmezzük a szabadságot és ennek a küzdelemnek mindennap vannak magyar vértanúi. A második különbség, hogy akkor magánosán vettük föl a harcot és egy Kossuthra volt szükség, hogy a költők jajszavát meg nem értő világ elé tárja a magyar fájdalmakat és az áldozatok számát. Ma a világ szabadságszerető népei feszülten figyelik és számolják a mi kihullott vérünk csöppjeit is, mert célunk közös és a minden eddiginél hatalmasabb ellenség mindnyájunk életére tör. Ezért hiszek a magyar nép mai fegyvertelen harcának sikerében. Minél kíméletlenebb az elnyomás, minél több az áldozat és minél nagyobb lesz a mindennapok hangtalan hőseinek száma, annál magasabbra csap föl a hit lángja és annál bizonyosabb, hogy a szabadságszerető népek és emberek megtalálják egymás kezét. A többi pedig — testvéreim — az igazságtevő Isten dolga. Arany János: Juliska sírkövére. Midőn a roncsolt anyagon Diadalmas lelked megállt: S megnézve bátran a halált, Hittel, reménnyel gazdagon Indult nem földi utakon, Egy volt közös, szent vigaszunk: A LÉLEK ÉL: találkozunk! (1866) 3
