Kárpát, 1965 (5. évfolyam, 2-7. szám)
1965-02-01 / 2-3. szám
A vendégek még egyre gyűltek és elérkezett a vacsora ideje. — Julis! — kérdezte a tekintetes asszony a buta leányzót, — mi van a Bodrival? — Nem látszik ezen a kutyán semmi. Olyan eleven, mint mindig. — Akkor minden rendben van. De figyeld a kutyát továbbra is. Megnyugodva tálalták be az előételt és. megkezdődött a vacsora. A tálak hosszú sorozata ünnepélyesen vonult be az ebédlőbe. Sültek, pörköltek, halak, vadak, szárnyasok végtelen láncolata volt ez a vacsora. Az igazi békebeli jólét biztonságának hangulata lebegett a házon. Az italok aranyos gőzén keresztül szépnek látszott minden. A múltból csak jó látszott, a jövő pedig gyönyörű ígéretnek tetszett. Az örömapa elérkezettnek látta a pillanatot, hogy kezében a pohárral, bejelense a nagy eseményt. Széles mozdulattal hátralökte székét és felemelte a poharát. Amig a zaj elült, azt fontolgatta magában, hogy a ház virágszálának, vagy gyöngyszemének nevezze-e Gizát. Mély lélegzetet vett, hogy elkezdje a beszédét, amikor berobbant a szobába Julis. Sikoltozva rohant oda a tekintetes aszszonyhoz: — Jaj, tekintetes asszony, nagy baj van! Megdöglött a Bodri! A következő pillanatban már Giza is visított az édesanyjával együtt. Elképzelték, hogy vendégeik perceken belül szörnyű kínok között fognak fetrengeni, vonaglani és utána nem lesz más a házban csak sápadt, néma holtak tömege. — Orvost! Gyorsan, talán még nem késő! A gomba! Befogatni a kocsikba! — kiabálták összevissza. A vendégek lassan megértették, hogy miről van szó és észtvesztetten törték egymást, hogy minél hamarabb felkerüljenek a kocsikra és bejussanak a közeli kisváros kórházába. Megkezdődött a versenyfutás a halállal. A kórházban kirázták az ügyeletes orvost az ágyából és az álmosan hajnalig végezte rajtuk a gyomormosást. Amikor az utolsó vendég gyomrát is kimosták, szépen felkelt a nap. Gizáék egyedül mentek haza, mert senkinek sem volt kedve a tisztára mosott gyomrával tovább folytatni a mulatságot. A nagy izgalomtól megviselt vendégsereg felült a kocsikra és mindenki hazahajtatott. Ki is tudott volna mulatni azután, hogy a halál torkából tért vissza. Otthon a tekintetes asszony felsóhajtott: — Milyen jó, hogy a kutyán kipróbáltuk a gombát! Borzasztó még elgondolni is, hogy mi lett volna itt enólkül! Már egyikünk se élne. És milyen kínok közt pusztultunk volna el! Mondja, Julis — fordult a cselédlányhoz, — sokat szenvedett szegény Bodri, mielőtt megdöglött? — Nem kínlódott az egy percig sem, — válaszolta az okos leányzó, — mert az autó pontosan a fején ment keresztül. Hát ezért maradt meg leánynak Giza, mert egyetlen férfi sem vállalkozott többé arra, hogy az eljegyzési vacsorát kimossák a gyomrából. Thaly Kálmán: Jaj de busán harangoznak . . . Jaj de busán harangoznak Tarjánba — Elhervadt a legszebb leány bajába. Három galamb huzza azt a harangot, Úgy temetik a negyedik galambot. Liliommal festették a koporsót, Olyan fehér, olyan fényes azér’ vót; Oda ment a szeretője szegénynek S bánatától a koporsó sötét lett. Rozmaringot ültettek a sírjára, Úgy zokogott fölötte a babája . . . Végig-végig siratta a temetőt: Adja vissza a hűséges szeretőt! Szép gyolcs ingét nincsen aki kimossa, Csak a siró két szemének zápora; Kondor haját déli szellő kuszái ja — Nincs már, aki lesimitja vállára. Újra busán harangoznak Tarjánba, Most teszik a legszebb legényt sírjába; Addig-addig siratta a galambját, Hogy mostan már őtet magát siratják. 10
