Kárpát, 1965 (5. évfolyam, 2-7. szám)

1965-04-01 / 4-7. szám

George Orwell:

ÁLLATFARM

V

Ahogy a tél közeledett Mollie egyre inkább kibirhatatlanabbá vált. A munkából minden reggel elkésett s mindig az elalvással mentegette magát, misztikus fájdalmakról panaszkodva, noha a legkitűnőbb egészségnek örvendezett. Különféle ürügyöket talált, csakhogy a munkától ellóghasson inni, s a vályuviz tükrében órákig bámulta önmagát. De ennél komolyabb pletykák is keringtek körülötte. Egyik napon, hogy Mollie gondtalanul poroszkált az udvaron, hosszú, bozontos farkvégével kacéran legyezgetve magát, Fáni félrehúzta őt.

— Mollie — mondotta — igen komoly mondanivalóm lenne a részedre. Láttalak reggel, amint a Rókás-i legelő felé pislogattál, ahol Mr. Pilkington egyik bérese álldogált. Noha én tisztesebb távolban voltam tőled, mégis napnál világosabban láttam, hogy az az ember beszélgetett hozzád, s te hagytad, hogy az orrodat simogassa. Mit akar ez jelenteni, Mollie?

— Nem simogatta! S nem is voltam ott! Mese az egész! — kiáltotta Mollie és patájával kapargatn-i kezdte a földet.

— Mollie, nézz a szemembe! Becsület szavadra mondod, hogy az az ember nem simogatta az orrodat?

— Nem bizony! — ismételte Mollie, de nem mert Fáni szemébe nézni, hanem a következő pillanatban élénk galoppban a legelő felé vette az utat.

Valami felvillant Fáni agyában. Egy szót se szólva a többieknek, Mollie istállójába ment és lábával megpiszkálgatta a szénát. S csakugyan! A széna alatt egy csomó kockacukrot talált pár színes szalag társaságában.

Három nap múlva Mollie eltűnt. Hetekig senki se tudta, hogy hova lett, mígnem a galambok jelentették, hogy Willingtonban látták. Egy ügyes, piros-feketére festett homokfutó rúd ja között állt, mely egy kőház előtt várakozott. Majd egy kövér, vörösképü ember lépett Mollie mellé, bricseszt és kamáslit viselő tisztviselő féle — és kockacukrot dugva Mollie szájába, simogatni kezdte az orrát. Mollie szőre kikefélve, kifényesítve ragyogott s a homloksörényében skarlát szinü szalagot viselt. Igen megelégedettnek látszott — tették még hozzá

a galambok. A történtek után Molliet nem emlegették többet.

Januárban farkasorditó hideg köszöntött be. A föld csonttá fagyott s lehetetlenség volt rajta dolgozni. A nagy fészerben kezdetét vették a gyűlések és a disznók terveket kovácsoltak az elkövetkező szezonra. Most már valamennyien elfogadták, hogy a legokosabbaknak bizonyuló disznók intézzék a farm ügyeit, de határozataikat a többségnek kellett jóváhagynia. Ez a fajta elrendezés elég jól működött volna, ha Gömböc és Napoleon között nincsen az az örökös vetélkedés. Ez a kettő mindenben ellentmondott egymásnak. Ha az egyikük azt indítványozta, hogy több árpát vessenek, a másikuk biztos, hogy több holdnyi zabért kardoskodott; ha az egyik azt mondta volt, hogy ez és ez a talaj a kelkáposzta alá a legmegfelelőbb, a másik már csak azért is kajánul rá vágta, hogy répafélének való az csak! Mivel mindegyiküknek volt egy jónéhány hive, elkeseredett viták keletkeztek. A gyűléseken általában a brilliánsan beszélő Gömböc lett a győztes, de a gyűlés elmúltával Napóleon kerekedett felül, remek kortesfogásaival. Legnagyobb sikereit a birkák között aratta. Az utóbbi időben a birkák már annyira belejöttek a “négylábúak jók, kétlábuak rosszak” bégetéséhe, hogy még a gyűlések menetét is megzavarták olykorolykor. S föltűnt, hogy ezt rendszerint akkor teszik, amikor Gömböc beszédje csúcspontjához érkezik. Gömböc időközben komolyabb tanulmányobásba fogott a “Farmer és a Törzs-Állat-Tenyésztő” szaklap régebbi példányszámaiban és tele volt újítási vágyakkal. Nagy szakértéssel beszélt az öntözésekről, silózásról és talajfeljavitásról, s egy eléggé komplikált módszert dolgozott ki a trágyázással kapcsolatban. Az állatoknak minden nap más és más helyen kellett volna megkönnyebbedniök, természetesen a veteményes földeken, vagy a szántón, megspórolva igy a szekérmunkát. Napóleon semmiféle tervet nem dolgozott ki, csak csendesen megjegyezte, hogy Gömböc elgondolása füle ti en gombot sem ér. De az összes eddigi vitájuk közűi egyik sem volt olyan elkeseredett, mint amely a szélmalom körül robbant ki.

A tágas legelőn, nem messzire a farm épületektől, volt egy kicsi kerek domb, mely a farm legmagasabb pontja is volt éppen. Megvizsgálva a talajt, Gömböc kijelentette, hogy ennél ideálisabb helyet se lehetne találni szélmalom részére, mely egy dinamó segítségével el tudná látni a farm elektromos szükségletét. Ily módon a tél folyamán világos és meleg istállójuk lehetne s ugyancsak üzem33