Kárpát, 1964 (4. évfolyam, 1-5. szám)
1964-08-01 / 2. szám
mekebbül. Olyan izgalmas volt a közvetítése, hogy jobb volt hallgatni, mint nézőként ülni a tribünön. Milyen megelevenítő és ragyogó volt! A legnagyobb dicséret; olyan nagyszerű volt, mint egy Pluhár közvetítés. — Aki nemcsak, mint rádió bemondót, O.T.T. szakelőadót, a “Tesnevelés” folyóirat szerkesztőjét ismerték, tudták, hogy miért szereti a footballt a legjobbban. Évekig volt a “Nemzeti Sport” rovatvezetője, s a kis ujjábán volt minden, ami ezzel a méltán népszerű sportággal kapcsolatos. És ha visszafelé pergetjük a filmet ezen túl feltűnik és elérkezünk a válogatott játékosig, a legendás BEAC aranycsapat kiváló jobbszélsőjéig, aki több, mint egy évtizedig az ország legjobb húsz labdrarugójának számit. A BEAC; Fábián, Kotraschek, Boór, Bandenburg, Pesovnyik, Sághy, Solymossy, Pluhár, Erhardt, Kertész, Kertessy, Benedek, Stoffián. Reinhardt, Marczinkó a legénység- és Pluhár a kapitány. De ha kell ott van a sulydobó csapatban; Bedő, Csejthey, Eördögh hires, sokszoros bajnokok mellett is megállja a helyét, s ha a futó stafétában hiányzott ember, oda is “beszállt.” Régi nevek, kicsit sport-történelem, de nekünk egykori BEAC- istáknak melegedni kezd valami a szivünk körül. — Korszak, játék-stilusok. rekordok, több, mint hatvan éves club történetének megírása; pluhári feladat. És a sporton túl szólani kell valamiről, ami kialakult; a BEAC-szellem. Pluhár, mint főtitkár legfelsőbb irányitó lett. Nem Ő volt az elindítója, de őrzője és megtartója. Amikor felvette valaki az “E” betűs mezt, vagy felcsatolta a fekete-fehér karszalagot, az magatartást is jelentett! Megszűnt a politikai felfogás különbözősége, — amit a kapun kívül kellett hagyni — a szakosztályok, fakultások közötti rivalizálás, ott csak BEAC volt, labdarúgásban, atlétikában, úszásban, vívásban, — mindenben egyaránt. Éreztünk valami láthatatlan nevelést, őrködést, kapcsolatot, együvétartozást. Ha elmentünk vidéki versenyekre, ismeretlen, deresedé férfiak ültek mellénk és biztattak, gondos kodtak, minden szervezés nélkül rólunk, mert a “családhoz” tartoztunk ahonnan el lehet menni, de sohasem lehet elszakadni. És mindenütt azt kérdezték, hogy van a Pista? — Volt sok Pista, de vezeték — név nélkül, — egy létezett. A Pista. Pluhár szerkesztő ur. Pluhár Pista volt másnak, nekünk “a Pista”. Mindenki tudott róla valami jellegzetest, kedves történetet, s mindenhol a lelkünkre kötötték: ne felejtsük el megmondani, hogy szeretettel gondolnak rá. Magam előtt látom azt a régi alföldi éjszakát, amikor ifi. tőrcsapatunk vívott. És amikor győztek, akkor előállott a mentor, az öregedő, egykori játékos és vezényelt. "Most úgy mondjátok utánam, mint a Pista. BEAC, BEAC, BEAC, BÉ-É-Á-CÉ.” — Sohasem lépett más clubba, ■— s most már lélekben együtt is marad a régirégi gárda, ahányan vagyunk és őrizünk valamit, — Milyen emlékezést dédelgetek magamban róla, ami csak a mienk volt? Azt, hogy énekelt! Esténként a club-ház egyik szobájában, vagy a Krisztinában, a Szent Imre herceg utón, vagy még régebben a Tabánban leánderek között. Nem voltak ezek duhajkodésok, fiatalok és szegények voltunk. Egy hosszú lépés, vagy egy pohár sör, ez volt az egész. És szinte kórusban kértük. Pista-énekelj! És Pista énekelt: Ó, Istenem, de milyen szépen zengtek a kuruc kesergők, a magyar nóták az estében, elandalodtunk és szomorkodtunk, vidámak és éberek lettünk. Felettünk tisztábban ragyogtak a messzi csillagok. Talán énekesnek kellett volna lenni, mondtuk sokszor és sokan egymásnak, amikor a dal véget ért. “C et un concert” mondta tündéri csicsergéssel egy fiatal nő olyan zizzenéssel, amit csak a párizsiak tudnak. Egy este történt ez, kis vendéglőben, ahol véletlenül hallgatták; mert mindenki hallgatni szerette. Volt valami varázsos és sejtelmes abban, hogy másnapra kelten vissza emlékeztünk énekére, zümmögve elkísért bennünket, reménykedőbben, jókedvűen és bizakodóan indultunk munkánknak. Ez volt a hatása. Ezért nem tudtunk betelni vele. — Amikor megállt, szünetet tartott, vagy az órájára nézett, máris kérleltük. — “Pista, — Te csak énekelj.” — A csak” azt jelentette, ne törődj felszolgálók zörejével, ne gondolj arra. hogy későre fordul az idő, senki és semmi ne zavarjon, énekelj. Sokan emlékezünk erre “a család” szerteszórtan a nagyvilágban. Sokan meredünk az estékbe minden földrészen, tájon, országban, s most nevükben indul messziről a kérés, amely mire hozzá érkezik lavinává dagad. Mert mindannyian, minden holnapon reménykedve és bizakodóan akarunk indulni, mint valamikor. .— És ezért kérünk. Pista — Te csak énekelj ... ZÖLD FERENC DR. Flórián Tibor: CSAK A KÉPZELET A végtelen éjben bolyongunk, mi árvák, elűzött a ház, hol születtünk, lépteink mögött a hü kaput bezárták, gond virraszt feketén felettünk. Még élünk, de szivünk már halott, mint kitépett virágok lassan hervadunk. Száll a szél, de nem hoz illatot, hullunk a mélybe és velünk hull századunk. Rég letűnt emlék a győzelem s a dicső ősz elvesztette minden lombját, csak a képzelet játszik velem s hired, Hazám, újra dobverők dobolják! 9
