Kárpát, 1964 (4. évfolyam, 1-5. szám)
1964-07-01 / 1. szám
keresztény asszony, olyan igazi keresztény, amilyennek mai szemmel néznénk. De nem is lehetett. Hisz körülötte mindenki pogány volt, apján és közvetlen családján kívül senki sem ismerte a keresztényi alázatosságot, sőt még ők sem igazán. A keresztényi alázatosság homlokellenkezően állott szemben a pogánysággal. Sarolta sem iehetett tehát igazi keresztény nő, mint ahogy nem volt az nővére, Karoldu sem, de még apja sem, aki pedig Bizáncban nyerte el a kereszténységet. Lelkűkben azért büszke, harcos pogányok voltak. De jóság, könyörületesség elnéző szeretettel párosulva, elősegítette a kereszténység felvételének lehetőségét. Neve csillogó betűkkel van belevésve a magyar történelembe. Az első magyar nő, akinek neve ott szerepel a történelem lapjain, olyan történetet, olyan életet mesél nekünk, utódoknak, akire csak felnézhetünk, akire csak büszkék lehetünk, hogy magyar nő volt, magyar földön élt és született és magyar apának, anyának volt a leszármazottja. Laczkó Márta. tek valami szekeres emberek, meghallják a sírást, kihúzzák a z árokból a királykisasszonyt, hát amint egyet-kettőt lép, csak úgy hull az arany utána. Hej, megörültek az emberek! Egy fogta a kezét és vezette, a többi pedig ment utána, s alig győzték felszedni, a temérdek aranyat. így vezették a királykisasszonyt, egész nap. Akkor aztán összeesett szegény, nem tudott tovább menni, s a szekeres emberek ott hagyták az ut szélén. Ahogy elmentek a szekeres emberek, egy kertész jött az megsajnálta a szegény leányt és felvette a szekérre. Haza megy a kertész, s mondja a feleségének : — No feleség, én ugyan megjártam. Bementem a király városába, hadd lássam a királyfi lakodalmát, mert az volt a hire, hogy a gyöngyötsíró, rózsátnevető királykisasszonyt veszi feleségül. Azt is beszélték róla, hogyha mezítláb jár, csak úgy hull az arany utána. Na hiszen, nem sír gyöngyöt ennek a királykisasszonynak a szeme, rózsát sem hullat a szája, de meg aranyat sem a lába, nem nevet az senkire, nem is sír, s nem engedi, hogy a cipőt lehúzzák a lábáról. Mondja az asszony: — Jól van, jól, ne arról beszéljen kend, hanem arról, hogy minek hozta ide ezt a leányt ? — Ő, feleség, hát megsajnáltam, megesett a szivem rajta. Nem hagyhattam az út szélén. — Isten neki — mondja az asszony — hát maradjon itt, pedig mi is szegények vagyunk; nem tudom, miből tartsunk el egy vak leányt. — Te feleség, — mondja a kertész — én bemegyek a városba, van ott egy boszorkány, aki szemmel kereskedik, veszek tőle egy pár szemet ennek a szegény leánynak. Bemegy a kertész a városba, visz a hátán egy nagy zsák főzeléket, s mondja a boszorkánynak, adjon ezért két szemet. A boszorkány éppen egy nagy könyvben olvasott, fel sem tekintett a kertészre, benyúlt az asztalfiába, s odadobott neki két szemet. Haza megy a kertész, beteszi a leánynak a két szemet a helyére, de csodák csodája, egyszeriben a szoba sarkának fordult, ahol egy lyuk volt, s mind azt nézte. Nem tudták elképzelni, hogy mi történhetett vele. Bemegy a kertész ismét a városba, megy a boszorkányhoz, s mondja neki, hogy bizonyosan nem jó szemet adott, mert a leány mindig egy lyukba néz. — Bezzeg, hogy nem neki való szemet adtam — mondotta a boszorkány nagy kacagva — macskaszemet vittél el innét, s azért néz a lyukba, mert ott egeret lát. Hanem most mást adok. Találtam egy árokban két szép szemet. Vidd el; ez jó lesz. Hazaviszi a kertész a két szép szemet, beteszi a helyére, s hát egyszeriben úgy megszépült, hogy a napra lehetett nézni, de rá nem. Először sírni kezdett örömében, s csupa drágagyöngyök peregtek a szeméből azután nevetni kezdett, s szebbnél-szebb rózsák hullottak a szájából, aztán lehúzta a két cipőjét és elkezdett sétálni, s perdült, karikázott, csengett-bongott a a sok arany a lába nyomán. S a tenger sok drágagyöngyöt s a tenger sok aranyat mind a kertésznek ajándékozta, amiért el nem hagyta szomorú sorsában. Aztán elbúcsúzott a kertésztől, a feleségétől s bement a királyfi városába, fölment a palotába, ott beszegődött a királynéhoz szobalánynak. No, éppen jókor jött, mert épp akkor kergetett el egy szobalányt a kiráyné. Hát felfogadta mindjárt a királyné a rózsátnevető királykisasszonyt szobalánynak. Aztán telt, múlt az idő, s egyszer mikor bálra szépen fölkészítette a királynét, lejön a királyfi, s mi történik, mi nem, nem egyéb egy nagy semminél, a királyné megfordul, a nyakát megszúrja egy gombostű, s mérgében úgy po-53
