Kárpát, 1964 (4. évfolyam, 1-5. szám)
1964-09-01 / 3. szám
— Ért engem, ugy-e? Na, de hagyjuk ezt most. Szórakozni, mulatni megyünk, Istóka bácsi. Moziba, hiszen úgysem voltam kislánykorom óta. Maga vezeti a kocsit. Leereszti az egyik ablakot s bevág a hideg szél. — Jól takarózzék be, meg ne fázzék -— figyelmezteti minduntalan utitársát. — Majd én gondoskodom, hogy el ne aludjék. Be nem áll a szája. Mindenről beszél, csak hogy eszébe ne jusson az öregnek a családról mesélni. Ehhez ma túlságosan gyenge és szomorú. De Istóka bácsi sem érezte magát már régen ilyen fiatalnak. Egy kültelki kismozi előtt állnak meg. Meg sem nézik, hogy mit játszanak. Csak annyit, hogy hangosfilm. Olcsó jegyeket vált. Valahová a zártszék körül. Egy pengő húsz fillérbe kerül a két jegy. Csak akkor mennek be a nézőtérre, amikor már elsötétül. A hiradó alatt egyre az jár az eszében, hogy a szegény emberek milyen olcsón szórakoznak. Arra már nem gondol, hogy valamikor negyven fillérért nézte meg az első előadást s amikor kijött a moziból, még mindig világos volt. Két egyfelvonásos vígjáték következik. Tiz perc szünet... Aztán újból elsötétül a nézőtér ... Istóka bácsi már hortyog is . . . És hogy minden alkalmazkodjék a környezetéhez, odasimul arcával az öreghez, mint kislánykorában. A “nagyfilm” címét és szereposztását meg sem nézi. Istóka bácsi csontos kezét simogatja. Az öreg még erre sem ébred fel. A vásznon pereg a kép .. . Valaki énekel... Hiszen ... Felkapja a fejét. Szinte előrebotlik. Kezét szájára szorítja, hogy fel ne kiáltson. Farkasszemet néz önmagával... — Istóka bácsi — suttogja, — nézze, nézze ... Aztán már nincs Istóka bácsi sem, mozi sem. ö sem ül a támlásszéken, hanem játszik. Énekel... mosolyog . . . Köröskörül a rendezők, hangmérnök, aszszisztensek ... A stúdióban ... Három évvel ezelőtt. Amikor ez a filmje készült... Most bejön a partnere ... Magas, barna férfi... A közönség kedvence . .. Hozzálép ... Átkarolja ... A távolság kettőjük között veszedelmesen csökken ... Már érzi a szive dobogását is ... A két szeme ... A szája ... Rohan felé ... És... Összerezzen. Istóka bácsi pislogó szemekkel ásít az arcába. — Gyerünk! ■— ugrik fel villámgyorsan és magával vonszolja az öreget is. Rohannak az éjszakában. Az első telefon-automatáig. Tárcsáz. — Halló? Ön az, direktor ur? Meggondoltam magam. Elvállalom a szerepet... Vissza a kocsiba, a volán mellett már ismét nyugodt. Egyszer élhet az ember s az ő élete a filmhez van kötve. A szerelmet, a boldogságot másoknak találták ki. Mécs László: ALMODNAK A VETÉSEK Aratott, csépelt, majd kiment a gazda és elvetette a kenyér-magot. A szél is csépelt: mindenféle gazba gázolt s elszórta a szépség-magot. Az Isten rájuk mosolyogva nézett és elvetette a jóság-magot. Most hó alatt álmodnak a vetések. Álmodnak, hogyha jő a tavasz-ünnep, emberré lesznek: vér lesz a kenyér és sziv-motort hajt: vér lesz életünknek szent ritmusában a szépség vetés; s ha valósággá, vérré lényegülhet bennünk a jóság: földre száll a menny. Emberről álmodoznak a vetések. Igaz, most rajtuk vastag takaró van s véres játék zajong a takarón: patkós csizmák zárják a kört a hóban, sovány hajtok és jól táplált urak nyulat, rókát vadásznak nagy hü-hőval. ropog a puska, csupa vér a hó s a hó alatt álmodnak a vetések. A Föld megőrült s rajta körvadászat készül, mig tart a fehér őrület A haladás hazug, csalóka látszat. Moszkvától Addis-Abebáig és Japántól Londonig hejehujázgat a véres farsang vágya lázasan. S a hó alatt álmodnak a vetések. Sovány polgári s szovjet hajtó-nyájak kövér polgári s bolsevik urak már körbezártak minden égitáját. Itt-ott már lőnek. Mint hitvány nyulat, lövik az embert. Elnöknek, királynak intése kell csak s véres lesz a hó. S a hó alatt álmodnak a vetések. — De egyszer majd a fehér őrületnek Napként véget vet az Isten Szive: kérgén a világlelkiismeretnek a hó elolvad. Boldogság-eretnek lator lesz, nem hős, aki vért csapol. A föld megújul: emberré születnek a történelmi-téboly tánc alatt lent álmodó szépség s jóság vetések. 20
