Kárpát, 1964 (4. évfolyam, 1-5. szám)
1964-09-01 / 3. szám
él, ágyban hál, vagy ruhát visel, alkoholt fogyaszt, dohányoz, pénzhez ér, vagy üzletel. Az ember minden szokása ördögi! S mindenek fölött — állat soha ne zsarnokoskodjék állat fölött, — gyönge, vagy erős; eszes, vagy átlagos, mindnyájan testvérek vagyunk. Állat meg ne öljön állatot. Minden állat egyenlő. — És most elvtársak, elmondom a múlt éjszakai álmomat. Pontosan nem igen tudom körülirni. Arról a világról álmodtam, amely majd az ember eltűnése után fog megszületni. És ez az álom felelevenitett bennem egy szép, de régen elfeledett emléket. Sok-sok évvel ezlőtt, mikor még hasaljnyi malac voltam, anyám és a többi kiskocák egy régi nótát szoktak énekelni, melynek csak a dallamát tudták és három szót a szövegből. Én is tudtam e dallamot annakidején, de már réges régen kiesett emlékezetemből. A múlt éjjel, hogy hogyan, hogyse, álmomban újra visszajött az ének. Sőt mi több, az ének szavai is visszarémlettek; szavak — melyeket egészen bizonyos, hogy soksok esztendővel mindenki énekelt, de generációk folyamán — elfeledtek. Eléneklem e dalt nektek, elvtársak. Öreg vagyok, hangom reszelős, de ha már egyszer megtanítottam véletek a dallamot, magatok között majd jobban tudjátok énekelni. A neve: ‘'ANGLIA BARMAI.” Ezzel az öreg Polgármester megköszörülte a torkát és énekelni kezdett. A hangja, amiként mondotta is, egy kissé reszelős volt, de elég tűrhető, és maga a dallam csupa lázitás volt, valahol a Clementine és a La Cucaracha között helyezhetnénk el. íme a szöveg; Angol barmok és ir barmok és minden tájék barmai, arany jövőnk győzedelmét fogjátok most hallani: Előbb, utóbb jő a nagy nap; zsarnok ember, elverünk s Angliának termő földjén mi, csak mi menetelünk! Orrlyukunkból karika és hátunkról hám eltűnik, sarkantyú és zabla rozsdái; testünk szijjal nem verik. Soha el nem képzelt bőség; búza, köles, árpa, zab, here, szója, édes répa lesz a kosztunk minden nap. Napsugaras angol rónánk tisztább patak öntözi, hüsebb szellő leng, ha fajtánk szabadságát megleli. E szent napért gürcölünk mind s még ha előbb is halunk, marhák, lovak, tyúkok, pulykák: Szabadságért harcolunk! LAKUNK PARTJÁN A TENGERNEK Lakunk partján a tengernek, Töltjük napját életünknek; Annak gyakran nagy zúgását Halljuk s látjuk hánykódását. Abban nagy halak játszanak, Örömükben ugrándoznak: De a parton akik laknak Szomorúan sóhajtoznak . .. Régen napot jőni látjuk A tengerből s azt sóhajtjuk. Város kies helyen fekszik, Mely a szemnek szépnek tetszik. Lakja várost négy nemzetség: Görög, török, zsidó, örménység; Ez mindenik tart más vallást. Külön, külön-féle szokást. Hogy lehetne ott egyesség, Ahol itt benn van különbség? Ne kívánjad ott a lakást Se sok ideig mulatást, S hol három napján a hétnek —• Három vasárnapot ülnek. Talán e föld azért tetszik Olyan rossznak azért látszik: " Hogy itt töltünk esztendőket — Sok unadalmas időket... Minden tetszik bujdosónak, -i Hazáján kívül — soványnak! V De ha Istennek szolgálunk: Úgy szent városában lakunk. Ott nem fognak üldözhetni, Se bennünk onnét kitudni... Ott öröké a koldusnak i Olyan nagy, mint a királynak — Uram! Legyünk mi, bujdosók Azon városban lakósok! Mikes Kelemen. 11
