Kárpát, 1964 (4. évfolyam, 1-5. szám)

1964-09-01 / 3. szám

tülvitelének sikere érdekében 1845-ben elfogadja a Helytartótanács kebelében szervezett közlekedési osztály vezetését. E tisztében kapja a megbízatást, hogy készítse el a magyar közlekedés hivatalos tervezetét és távolabbi fejlesztési programmját. Ez a megbízatás az alapja annak a javaslatnak, amelyet az 1848-iki országgyűlésen — akkor már mint közlekedésügyi miniszter — a karok és rendek elé terjeszt. Széchenyi Istvánnak igen sok nehézséggel kellett megküzdenie, amig a Stádiumban felvetett vasutpolitikai javaslatoktól a közlekedési miniszterségig eljutott. Ez alatt a tizenöt esztendő alatt nemcsak a maradisággal, a sötétenlátással, a rosszindulattal kellett megküzdenie, hanem még a haladóbb szelleműek kétkedésével és saját társadalmi osztályának gunyhadjáratával is. Ma már szinte érthetetlennek látszanak azok a meddő és kicsinyes viták, amelyek során (1839) egyszer maga Deák Ferenc is felszólalt és többek között ezeket mondta: “Én azt hiszem, hogy alig van valaki a rendek között, aki álomnak ne tartaná, hogy itt valaha vasút létezhessen.” Persze voltak lelkesedők is bőven, különösen az irók-költők között, mint rendesen lenni szokott. Különösen Petőfi lelkesedett az uj találmányért és a Pest - Vác közti első magyar vasútvonal megnyitásakor, 1846. julius 15-én ő is ott van Széchenyi Istvánnal és Kossuth Lajossal egyetemben a meghívott vendégek között. A Vas-Uton cimü versében végtelen ujjongással köszönti az uj közlekedési eszközt és a Pest - Vác közti távolságot a következő hónapokban többször is végigutazza. Barátainak levélben számol be élményeiről, Kerényi Frigyesnek többek között ezeket írja: Azon a vasúton bámulatosan halad az

ember. Szeretném ráültetni az egész magyar hazát, néhány esztendő alatt tán kipótolná, amit néhány század alatt elmulasztott a haladásban.”

Szinte érthetetlen, hogy a kezdeti lelkesedés után Petőfi is Széchenyi ellen fordul, amiben a szabadságharcot megélőző osztályellentéteknek talán nagyobb szerepe van, mint magának az elvi vagy személyi ellenszenvnek. Petőfi Sándor naplójában ugyanis 1848. április 29-i kelettel ezeket a sorokat olvashatjuk: Klieglnek — a nagy gépésznek uj találmánya van, nevezetes, nagyszerű találmány! Tegnap mutatta be a Körben. Egy véghetetlenül tökéletesített vaspálya, amelyen hegynek-völgynek utazhatni, kanyarodhatni jobbra-balra s elkészítése csak felényibe kerülne, mint a mostani vaspályáké s igy az utazási költség is csak a mostaninak a fele lenne. Kliegl a közlekedési miniszterhez ment uj találmányával. A közlekedési miniszter Szécsenyi István (Petőfi helyesírása!). Ezt tudni elég, hogy az eredményt is tudjuk. Szécsenyi olyan ember, aki a fogpiszkálókat is Angliából hozatja, élvén azon szent meggyőződésben, hogy a magyar ember hat ökör az effélékhez. Meg sem nézte Kliegl gépeit, hanem küldte őt találmányával egyetemben

gróf Széchenyi István (1791-1860)

nem tudom kihez és kihez. Nem Szécsenyi itt a hibás, hanem Kliegl uram maga, miért volt olyan együgyü, hogy Magyarországot választotta születési helyéül. Mert ha valahol Boroughbridge-ben született volna s a neve Percy Bysshe Krokszenbrokszen volna, akkor Szécsenyi is másképp fogadta volna ...”

Széchenyi István mint az első magyar közlekedés • ügyi miniszter 1848. január 25-én terjeszti be munkatervét a magyar országos rendek elé — 'Javaslat a magyar közlekedési ügy rendezéséről’ címmel. A Javaslat igy kezdődik: “Felséges Haza! Hosszú álmaink és több mint félszázados szónoklataink után elvégre tennünk is kellene valami nagyobbszerüt már, ha a nemzetek sorábul dísztelenül kisodortatni nem akarunk ...” Majd igy folytatja később: “A magyar kereskedelem és iparfejlődés gyülpontja Pest: ez az ország szive, melynek irányában úgy lehet tekinteni az egyes közlekedési vonalakat, mint megannyi főeret, mely a szivből a vérforgást az ország véghatáráig eszközli. E szerint Pestről, ezt mint központot tekintve, úgy kell a fővonalakat építeni, hogy azok hazánkat világkapcsolatba juttassák és a jótéteményt lehetőleg az egész országon árasszák.” Ez a bevezető három lényeges dolgot szögez le: 1.) Budapest az ország szive, tehát a fővonalak innen induljanak; 2.) a vonalak egészen az országhatárokig menjenek és 3.) a fővonalak egyben nemzetközi átmenő vonalak gyanánt szolgáljanak. A lángelme nyilatkozik meg ezekben a szavakban, aki századokkal előre tudott gondolkodni s belátta, hogy a magyar nemzet csak úgy maradhat fenn, ha az emberi haladás nagy vívmányait szerve-3