Kárpát, 1960 (3. évfolyam, 1-2. szám)
1960-01-01 / 1-2. szám
Dr. Heckenast Dezső: “CHANNEL + TUNNEL — CHUNNEL” Alagút Anglia és Franciaország között Korunknak kétségtelenül egyik legérdekesebb műszaki terve az a vizalatti alagút, amely Angliát van hivatva összekötni Franciaországgal az English Channel, azaz a Calaisi-tengerszoros alatt. Ez a csatorna alatti alagút, angolul channel-tunnel, vagy ahogyan az angolok legújabban nevezik — chunnel az elmúlt években sokat foglalkoztatta nemcsak az angol és francia, hanem az amerikai pénzügyi köröket is. Sok nehézség merült fel, különösen angol részről az elmúlt években lefolyt tárgyalások során, nemcsak politikai, hanem közgazdasági és hadászati vonatkozásban egyaránt. Most azonban végre úgy látszik, hogy a terv mégis csak valóra válik, mert az angolok beadták a derekukat és csak a parlamenti szentesítés hiányzik a munka megkezdéséhez, ami előreláthatólag 1960 első felében meg is történik. A csatorna alatti alagút terve nem uj gondolat, legalább másfél százados múltra tekinthet vissza, első tervét a francia Mathieu mérnök készítette el Napokon számára 1802-ben. Vázlatai szerint az alagút négy méter átmérőjű vasbeton cső lett volna, amely a tengerszoros legkeskenyebb részén vezetett volna keresztül Calais és Dover között. Mathieu be is mutatta tervét az arra illetékeseknek, szándéka azonban meghiúsult az angolok akadékoskodásán, akik a tervet hadászati okokból ellenezték. Az alagút sorsát ez a hadászati indokolás aztán másfél századon át végigkíséri, mígnem 1957-ben Mancroft lord, az angol hadügyminisztérium államtitkára — a hivatalos kormányjóváhagyás alkalmával — kijelenti, hogy hadászati okokból az alagút építése elé többé nem lehet akadályokat gördíteni. Ugyanis háború esetén az alaguton át gyorsabban és biztosabban lehet csapatokat és hadianyagot küldeni az európai szövetségeseknek, mint légi vagy tengeri utón. Viszont Angliát ezen az utón nem lehet megrohanni, mert az alagút bármikor felrobbantható és vizzel elárasztható. Anglia ellenséges megrohanásának réme már közel száz éve kisérti a szigetország lakóit s e miatt már a múlt század végén megkezdett munkálatok abban is maradtak. Ugyanis 15 sikertelen kísérlet után, 1872- ban már pénzügyi érdekeltség is alakult az alagút építési költségeinek előteremtésére és megkezdődtek a próbafúrások. A francia és az angol parton már 1880-ban közel kétkét kilométeres szakaszon elkészült egy 2.15 méter átmérőjű alagút, amikor az angolok meghátráltak a terv elöl, jóllehet a próbafúrások megmutatták, hogy tehnikai szempontból nem lesz különösebb akadálya a kivitelezésnek. Az alagút építését hosszú időre hátráltatta az angol-francia viszonyban beállt elhidegülés, majd az első világháború. A terveket 1929-ben vették elő újra, az angol parlament azonban — ismét csak a hadügyminisztérium kedvezőtlen véleményezése alapján — csekély szótöbbséggel ugyan, de ismét elvetetette. Komolyabb tárgyalások csak 1949-ben kezdődtek újra az alagút megépítésére, amikor az angol hadügyminisztérium már kezdett engedni addigi merev álláspontjából és nem takargatta hadászati kifogásokkal a gazdasági ellenvetéseit. Anglia huzódozásának valódi oka ugyanis az, amit a franciák olyan keserűen jegyeznek meg, hogy ‘‘Őfelsége kereskedelmi hajóparkját nagy anyagi veszteség érné”, mert az alagút megépítésével a két part közti hajójáratok teljesen feleslegessé válnának. Mint azóta kiderült, az érdekelt hajózási vállalatoknak valóban nagy része volt abban, hogy az alagút évtizedekig csak terv maradt. Közben azonban valami megváltozott Európában, politikai és gazdasági tekintetben egyaránt és Anglia, amelyik a két megnyert háború után is súlyos gazdasági válságokkal küzd (hogy a politikaiakról ne is beszéljünk), nem szeretne kimaradni az európai közös piacból. Máris jelentkeznek hatalmas angol tömörülések, — köztük a British Society of Motor Manufacturers is, amelyek erősen támogatják a csatorna alatti alagút tervét. A hajóstársaságok is rájöttek arra, hogy a két part közti forgalom alig fogja megérezni az alagút versenyét, egyébként is a személyszállító hajóforgalom a vasutak kezében van, tehát amit elvesztenek a réven, azt megnyerik a vámon. A csatorna alatti alagút megépitésére még a múlt század végén megalakult a Channel Tunnel Company, amely ma is létezik és legutóbb egy tájékoztató füzetet adott ki a társaság terveiről, illetve az alagút ügyének mai helyzetéről, amelyet minden részvényesnek megküldött. E tájékoztatóban a Channel Tunnel Company elnöke, Leo d’Erlanger az alagút építési költségeit 300 millió dollárra becsüli, amely összeg megtérül a beszedett használati dijakból. A terv pénzügyi fedezete is megvan, mert az Universal Suez Canal Company, amely a Szuezi-csatorna államosításával elvesztette legfőbb jövedelmi forrását, most újabb befektetéseket akar eszközölni és máris felajánlotta a szükséges összeget az alagút megépítéséhez. A szükséges műszaki vizs-7
