Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1959-02-01 / 2-3. szám
ARRÓL, HOGY EMBERI MÉR I ÉKBEN ÉLÜNK barack vagy élni: igen, egy Upon úgy érzed, túlságos felaatra vállalkoztál, mikor emberek születtél e földre. Túl sok volt az ellenállás, a kiszámíthatatlan, az ellenséges, az aljas, a reménytelen, túl sok volt a feladat, túl sok a szenvedés, a csalódás. De nem gondolod, nem érzed, hogy éppen ez a reménytelenség, ez a "túl”, ez a "sok” adott rangot és értelmet az életednek? — Nem érzed, hogy feladatod volt, személyes dolgod? Nem érzed, hogy a természet, mely oly esztelenül túloz és pazarol, megtisztelt azzal, hogy embernek alkotott a földön? Mi lehetsz más, mint fáradt? Ez volt a dolgod: hogy élj és elfáradjál. (Márai Sándor.) Tücsök ós hangya Dalolsz a dombok alján, Jó tücsök, Vidám dalos, — S nevetsz A hétköznapi hangyán, — Ki nem is látja A napos Vidám világot! A nyárban ö Csak bus telet lát, — S a tünde napsugárról Megfelejtkezik Ezerszer, százezerszer, — S elfelejt élni Igazán, — Egyszer! Hegedűs János. Patak Töpreng a patak félve: Belenyugodjam végre, Miként örökrnély vizek, Többnyire vizet vigyek? Hegedűs János. vas szánja a tanyás emberrel Régenbe, a kórházba. Asszonyok jajgattak a szán körül, tömték a fekvő ember alá a párnát, meg a dunyhát, és a környező házak emberei és gyermekei ott állltak mind némán, és bámultak. A szán mellett egy másik csendőr állott. Egy szurósszemü, idősebb. A bakra felkapaszkodott egy legény és a szán elindult. Csikorgott a fatalp. és farolt a simára fagyott utón. Az idősebbik csendőr intett a fiatalabbnak. — Hozd be az embert. Bementek a korcsmába. Az ajtóból hátra szólt az egyik csendőr. — - Mindenki menjen haza! A szigorú szóra elhallgatott a beszéd és a sápitozás. Az emberek fülükre húzták a sapkát, az asszonyok szorosabbra bogozták a kendőt és szó nélkül indult mindenki a maga háza felé. A látványosságnak vége volt, a törvény állt a korcsma ajtajában, és a törvénytől igyekezett mindenki távolabb kerülni. A korcsma üres volt és hűvös, rosszagu párával tele. Csak Szőrfülü matatott a pultja mögött.- Maga itt volt, mikor a dolog történt? — szólt rá az idősebbik. — Nem kérem — sietett fürgén a válasszal az örmény ■ — bent voltam a raktárban kérem, éppen az olajat mértem ki ennek a ... tetszik tudni, ilyenek ezek mind, lármáznak, ha csak egy csepp is hiányzik a mértékből, de ők maguk gyilkolnak, ahol lehet... — Akkor menjen ki, ha nem volt jelen — szakította félbe szigorúan az idősebbik csendőr, azzal letámasztotta puskáját a fal mellé, tollas csákóját az asztalra tette, és előkotort táskájából egy zöldszinü füzetet. — Igenis kérem — hajlongott szaporán az örmény — igenis kérem, megyek is már... nem is szeretek ott lenni az ilyennél, én kérem nem keveredem az ilyesmibe, tetszik tudni... valami italt parancsolnak az urak? . . . — Nem. — Igenis kérem .. . Azzal hajlongva elgurult hátra a belső szobájába. Az öregebbik csendőr leült, kiterítette maga elé a füzete* az asztalra, és meghegyezte a ceruzáját. A fiatalabbik állva maradt Tóderik mögött, szigorúan, puskával a kezében. — Na, mondja el, hogyan történt! — nézett rá szúrósan Tóderikre, mikor elkészült a ceruzával — de a tiszta igazat mondja! És Tóderik elmondott mindent, úgy ahogy volt. A csendőr beírta a füzetbe, majd bekiáltott az örménynek, hogy hozzon tintát és tollat. Ezzel alája irta a maga nevét, a fiatal csendőr is a magáét, majd rajzoltak egy keresztet, és Tóderik reá kellett nyomja az ujját. Evégből el kellett oldani a láncot. Mikor bütykös fekete ujját visszahúzta a papirosról, a fiatalabbik csendőr kezében megzörrent a lánc. Tóderik ránézett az öregebbikre. Egyenesen a szemébe. — Hagyd el ezt, uram. Megkérlek rá. Én is ember vagyok. A csendőrnek kissé megrándult a nyaka, de állta a nézést. Aztán mégis csak legyintett. — Hagyd el — szólt oda a fiatalnak. Aztán felszedelőzködtek, s elindultak a fogollyal Déda felé. A nap már Görgény fölött járt, s a házak árnyékai lilán nyúltak keresztül az utón. Trágyadombok kerítésein nagy borzas varjak gunnyasztottak. Úgy mentek: elől Tóderik, mögötte keményen, katonásan a két csendőr. Szuronyuk hidegen villogott. Ember nem látszott sehol, végig a falun. A házak dideregve húzódtak be 30
