Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1959-11-01 / 11-12. szám
markába nyújtva, a másikat meg a fehér bunda jó meleg zsebébe .. . Piroska nem maradt otthon aznap este. Vasárnap volt. Átment egy kicsit az urával a szomszédba. Nagyapa a kályha mellett elszunyókált. A lámpát is elfelejtette meggyujtani s az este előrekuszott a bútorok mélyéről. Gergő az ablaknál térdelt. Kifelé nézett, az utcára, ahol emberek jöttek-mentek s ahogy jött az este, úgy jött fel a Hold is, a messzi égen. Besütött az ablakon. Éppen a nagyapa lehajtott fejére . .. Gergő leakasztotta régi, vásott kabátját a fogasról, fejébe nyomta a kucsmát és kinyitotta a szekrényajtót. Ott fehérlett bent a jó meleg bunda. Alig érte el Gergő, de mégis le tudta akasztani. Mégegyszer megsimogatta és kibátorkodott az ajtón. Az udvar fölött mosolygott a Hold. Lompos, a kuvasz, vidám farkcsóválással közeledett Gergőhöz. — Te is itt vagy, Lompos? — szólította Gergő halkan és megörült a kuvasznak egyedüllétében. — Na gyere, tartsunk együtt. Lompos megnyaldosta a kezét és utána kullogott mindenütt, ki az utcaajtón, végig az utcán. Nem sokáig mentek a hideg, holdvilágos estében. A Krisztuskeresztnél megállt Gergő. Apró kezeit összetette és felfohászkodott: — Jézuskám, köszönöm neked, hogy ezt a szép bundát adtad, de nekem van másik télikabátom, itt van ni, rajtam! Neked meg, látom, hogy ruhád sincs. Óh, hogy fázhatsz, Jézuska! Itt van, elhoztam neked ... a bundámat . . . hogy ne fázz. De nem tudom a válladra teríteni, olyan magasan vagy, ide teszem, nézd, a lábadhoz . . . S a párkányra került a fehér bundácska, ahol tavasszal szerény virágcsokrok húzódtak meg, jámbor kezek ajándékai. Aztán futott visszafelé, Lompos vidám csaholással mellette. Csak mikor belülkerültek a kapun, akkor lett óvatos a lépte, vigyázó a mozdulata. Nagyapa fel sem ébredt cgyültéből . . . Az ócska kabátot levetette Gergő, meg a kucsmát, aztán költögette nagyapját. — Nagyapám, gyújtson világot. Le szeretnék feküdni. Az öreg nekifohászkodott és meggyujtotta a lámpát. Még vetkőzni is segített Gergőnek, aztán elimádkozták az Urangyalát és Gergőt elvitték az angyalok kis időre, a mennybeli csodák közé. Azt se hallotta, mikor anyja, apja hazajött, csak arra riadt fel, hogy megzörgették odakint az ablakot. — Ki az? — Kiáltott az apja erős hangja és felriadtak mindnyájan. Piroska világot gyújtott. Kinyitotta az ablakot. Egy hang szólt kint a Kis Balázs szomszéd hangja. Valami fehéret nyújtott be az ablakon. — Hát ez? — Volt a Piroska ijedt csodálkozása. -— A Gergő kisbundája! — Gondoltam mindjárt — szólt be Kis Balázs. — Mert láttam Gergőt benne. Most jöttem a Körből és ott találtam a kereszt tövében. Gondoltam, elhozom, mig más el nem viszi. Na, jóéjszakát. Gergő kiperdült az ágyból, de meg öreg Szeli Gergely is átbotorkált a másik szobából. Piroska megkérdezte Gergőt: — Te, hogy került ez a kereszt alá? — Én — szepegett Gergő —, én csak oda vittem a Jézuskának. Hogy ne fázzon. Mert hogy olyan szomorúan nézett szegény . . . Piroska nem sokat értett belőle, se az ura, csak öreg Szeli Gergely ment oda hozzá és megsimogatta a fejét. — Látod, mégsem fázik a Jézuska, mert visszaküldte a bundát, neked. Maradjon a tied, mindig. Nézd, ide teszem melléd, az ágyra... Azzal belefutt a lámpásba és visszament a szobájába. Gergő meg úgy aludt el, hogy átölelve tartotta a fehér bundát, mely talán azért volt olyan jó puha és meleg, mert a Jézuska legkedvesebb báránykája adta hozzá a gyapját. . . JÉZUS SZÜLETÉSE Bethlehem kis falucskába Karácsonykor — éjfél tájba Fiu-Isten ember lett. Mint kis gyermek született. Öt nevezték Jézuskának, Édesanyját Máriának. Ki pólyába takarta, Befektette jászolba. Az angyalok fönn az égen Mennyei nagy fényességben Zengették az éneket: "Dicsőség az Istennek.” A pásztorok a falu mellett Báránykákat legeltettek. Hallották az éneket, — Kis Jézushoz siettek. Ájtatosan letérdeltek Kis Jézuska jászla mellett, Hogy őt szépen imádják. Égnek, földnek királyát. Azután meg napkeletről Ragyogó szép csillag kelt föl És elindult nyugatra, Három király utána. Imádták a kis Jézuskát. Köszöntötték Szűz Máriát, Ajándékot adtak át: Aranyat, tömjént, myrrhát. 112
