Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1959-02-01 / 2-3. szám
Szépirodalmi, képes családi folyóirat a viláqon szétszórt maqyarok részére Szerkeszti Kólái Zoltán II. ÉVFOLYAM 2-3 SZÁM (15-16) 1959. FEBRUÁR — MÁRCIUS SZABAD-E "ÁLMODOZNUNK?" A múltkoriban valaki kezébe vette az ujonnan készült Magyarország-térképet, ami Magyarországot ábrázolja a trianoni csonka határ jelzésével. Kezébe vette a térképet és keserű mosollyal mondta:- Hát te is ilyen álmodozó vagy, hogy azt hiszed, valamikor is lesz ilyen nagy újra? Válaszoltam az illetőnek azonnal, de mivel ez a kétség és keserűség sokak lelkében ott van, nem árt, ha pár szóval felelek a többieknek is: “szabad-e álmodoznunk?” A negyven esztendős csonkitottságunk szinte hozza a zsidóság negyven esztendős bolyongásának a példáját a pusztában. Az egyiptomi húsos fazék emléke, a negyven esztendős, meddő vándorlás mindegyikük szivében kétséget támaszt, hogy valaha is meglátják az ígéret földjét. Még Mózes is kételkedik benne. Nem is láthatták meg — csak messziről, mert kételkedtek benne. Utána fogság fogság után, többezer éves emigráció a világ minden részében, de nem mondtak le az ígéret földjéről — és megalkották újra országukat. A csehek is “álmodozók” voltak, amikor Pittsburghban életre keltették a Csehszlovák államot, ami pedig azelőtt nem is volt? A tizennégy éves kemény elnyomatás, negyven esztendős szétszaggatottság kiöli a reményeinket? Vagy vonjuk le a tanulságot: jóban kell lennünk a szomszédainkkal, azért gondolkozzunk “reálisan” és hagyjuk véreinket a kettős járom alatt? Az uj hazában elért kényelmes élet minden ambíciót elpusztít? Milyen könnyen elismerjük a negyven évvel ezelőtt szerzett rabló-jogait szomszédainknak, ugyanakkor pedig lemondunk az ezeréves birtoklási jogainkról. Az ezeréves magyar történelem kemény évtizedeket, sőt évszázadokat sorol fel. Másfél évszázados török hódoltság nem bírta elpusztítani a népet, törökké tenni a lakosságot. Ennek csak a 10 százaléka telt el időben, bár eszközeiben sokkal kegyetlenebb a mostani rabszolgatartó. A janicsárok serege is nagyobb, és veszélyesebb. A reményt mégsem szabad feladnunk. Miben reménykedhetünk? Először is az igazság diadalában. Hányszor imádkoztuk: Hiszek egy isteni örök igazságban. Ha sok idő telik is el, ha számunkra jobb is lenne a gyors isteni segítség, nem eshetünk kétségbe: az igazságnak győznie kell. Reményünk van a magyar népben. Egy tízmilliós népet, mely annyira összeforrt a szenvedésben, nem lehet megsemmisíteni. A Szabadságharc alatt mindenki egy volt a nagy magyar cél érdekében. Az írek Északamerikában harcolták ki a függetlenségüket, a csehek ugyancsak itt alkották meg uj államukat. Ha mi a régi, ezeréves országunkról beszélünk, álmodozás? Igenis, álmodozás, ha nem teszünk a cél érdekében valamit. Az Írek és a csehek nemcsak tervezték a dolgokat, hanem együtt küzdöttek a célért. Ha a Nagymagyarország térképét meglátjuk, nemcsak sóhajtanunk kell reménykedve, vagy lemondóan, hanem dolgoznunk kell, hogy ez a töviskoszorus határ lekerüljön országunk térképéről. Szabad-e álmodoznunk? Nem szabad! Dolgoznunk kell ! ! ! Kótai Zoltán. 1
