Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1959-01-01 / 1. szám
TAVAK KÖNYVE Első mese melyben arról lesz szó, hoqy mikérrpen teremtette meq a Jóisten a tavakat s azokat a néveket, akik a tavakat lakiák, továbbá szó lesz a Tókirályról, aki naqyon öreq és hosszú hinárszakálla van és iay illendő, hoqv róla beszélőink először. Szó lesz továbbá Sziliéről, a tündérről és még sok minden másról, ahoqy az maid a mese során szépen kiderül. FIGYELJ jól ide. Legelőször is azt kell megmondjam, hogy a Jóisten, mikor ezeket a mi furcsa kis tavainkat megteremtette, egy egészen kicsit szomorú volt. Tudod, a Jóisten is szokott szomorú lenni, ha valami csúnya és rossz dolgot lát, és lehet, hogy éppen abban a percben valami olyasmit látott, ami nem tetszett neki. Szóval, a Jóisten szomorú volt egy kicsit — majdnem bizonyos, hogy az emberek okozták ezt — és egy nillanatra elmerengett a maga szomorúságában. S mivel énnen abban a nillanatban teremtette meg a tavakat, ezeket a mi kis tavainkat, melyekhez hasonlókat bizonyára nem fogsz találni sehol a világon: azért lettek ezek a tavak is olyan furcsák és olvan álmodozók, hogy aki látja őket, önkénytelenül valami szénét és kicsit szomoruat kell érezzen. A Jóisten aztán felrezzent a merengéséből és uiiával gyorsan egy vonalat húzott minden tó partia körül és ebből a vonalból abban a szent percben kinőttek a nádasok, megláthatod őket, ott vannak most is a tavak mellett, éppen úgy, ahcgy a Twisten azt akarta. Aztán fogott a Jóisten egv marék kavicsot és azt bedobta a vizbe. Es abból lettek a halak — megláthatod őket. ha keresed — és olyanok lettek éppen, amilyeneknek őket a Jóisten akarta. Aztán egv másik marék kavicsot bedobott a nád közé és abból lettek a különféle nádiállatok és mádimadarak. amik ugvanugv ottan vannak most is. Harmadszor oedig feldobott egy marék kavicsot a levegőbe és abból lettek a vadrucák, a gémek és mindenféle más vizímadarak. Ha nem hiszed, meni le a tó mellé és megláthatod őket ebben a percben is iigvanugy. ahogv a Jóisten akkor megteremtette valamennyit abból az egv marék kavicsból. Az égre felakasztotta a Nanot és a Holdat. Álomhozót, az esti csillagot és Hainalhozót, a reggeli csillagot és ráiuk bízta a nannalt. meg az éiszakát s a nanpalnak meg az éjszakának a gyermekeit: estét és reggelt. Mikor nedig mindezzel készen volt. akkor belenyúlt mélyen a zsebébe По nagy z®ehg volt a Jóistenní^k. kellett is hovv sok minden elférjen benne! és előkotorta onnan a nádimanókat. Letette őket a földre és azt mondta nekik: — Eridietek és tanítsátok meg mindegyiket a ma^a munkájára. Élt egy Labakan nevű szabólegény Alexandri á b a n . Csinos fiú volt és tartása, viselkedése méltóságteljes. Jó külseje nagyravágyóvá tette és mindig magas rangról, hercegi világról álmodozott. Egyszer az uralkodó hercegöccse ruhát rendelt Labakan mesterénél. A ruha pompásan sikerült. Labakan dolgozott rajta és remekelt vele. De szerette is a ruhát nagyon. Mikor már elkészült és csak éppen az utolsó öltések hiányoztak, Labakan ott maradt az üzletben, mikor mindenki elment és nem tudott ellenállni a vágynak, felpróbálta a díszes remekművet. Úgy illett neki, mintha rászabták volna. — Igazán hercegnek születtem! — sóhajtotta Labakan. — Sokkal jobban illik nekem a hercegi ruha, mint sok született hercegnek! Nem tudott többet megválni a ruhától. Felhasználta az éjszaka sötétjét, magához vette megtakarított pénzecskéjét és útnak indult. Maga se tudta, hova, merre, csak hordani akarta hercegi ruháját és hitte, hogy az szerencsét hoz neki. Vándorlásaiban mindenütt feltűnést keltett. Az emberek csodálkoztak, hogy ilyen pazar ruháju idegen miért utazik gyalogszerrel és kíséret nélkül? Ha kérdezték, Labakan mindenféle kitalált és titokzatos mesével válaszolt. Hanem aztán mégis vett magának egy öreg gebét, hogy ne nevessék ki az emberek, amiért gyalog jár. Útközben találkozott egy kedves, vidám fiatal lovaggal. Hamar összebarátkoztak és együtt folytatták útjukat. A fiatalember közlé-Folytatás a túloldalon, 57
